Epizód

(30 évvel ezelőtti stílusban)

A történet fõszereplője Veress Kelemen, akit munkatársai csak úgy neveztek, hogy “Borissza Keli”. S mi több Kelemen rászolgált erre a névre, mert ha pénzt érzett a kezében ... elfelejtkezett mindenről, így a feleségérõl, két nagyocska gyermekérõl: a 13 éves Ibolyáról, és a 16 éves Karcsiról.
Egy alkalommal a mi Kelemenünk munkából hazaindulva szokása szerint betért az útbaesõ kocsmába. Itt leült, és intett a kocsmárosnak: “A legerősebbet!”.
Ebben a pillanatban lépett a helyiségbe két jól öltözött, kb. negyven éves férfi. Ők is leültek, intettek a pincérnek, és szódavizet kértek. Elment a pincér, hogy teljesítse kérésüket. Közben a két férfi nagyon figyelte Kelement. Mikor a pincér visszajött a két pohár szódával, Péter - ugyanis így hívták egyiküket - megragadta a karját, és így szólt:
- Uram! Ismeri ezt az embert? Tudja, hol lakik?
- Hogyne, hiszen mindennap itt van. A Hársfa 32-ben lakik. Két gyermeke van, s felesége. Gyakran ők viszik haza.
- No Jánoskám, szedd a lábad és indulunk. Megmentjük ezt az embert, és a családot, ha a mi Urunk is velünk lesz.
Már az utcán így szólt János:
- Mostmár aztán futás, mielőtt hazaérne ez az ember. Hú, a nevét nem is kérdeztük meg. Nem baj, mindentől függetlenül irány a Hársfa 32.
És tényleg el is iramodtak a mi embereink Keli lakása felé. Odaérve rögtön csengettek, és másodpercnyi idő sem kellett az ajtó megnyitásához. Az ő emberük felesége nyitott ajtót.
- Ó, hát nem ő jött? Már megint - tudtam, hogy ez lesz. Pedig, hogy ígérte. Hát csak ennyi az ő szava? - fakadt ki sírva az asszony, aztán megtörölte a szemét, és így szólt: - Ne haragudjanak, de a férjemet várom, de úgy látszik, hogy megint úgy kell majd hazahozni, mint majdnem mindig. Ó, hogy is lehet ez? - s újra csaknem sírásban tört ki, de sikerült visszafojtania, s kérdezte ismeretlen vendégeit, hogy mi járatban vannak?
- A férje ügyében jöttünk.
- Csak nem valami bajt csinált megint? A rendõrségtől vannak? Jaj Istenem, miért mérsz rám ily nagy csapást?
- Nyugodjon meg asszonyom, nem a rendőrségtől vagyunk. De ami igaz, mégis rendőr, de nem földi, hanem az Égi Rendőrünk. Az Isten! Ő küldött.
- No akkor hála Istennek. De mégis mi célból?
- A Mindenható Isten szolgái vagyunk. Szeretnénk imádkozni Önnel a férjéért.
- Nincs veszteni valójuk. Megtehetik, de e én nem vagyok hajlandó önökkel imádkozni. Milyen Isten az, aki nem teszi meg azt, amit kérnek tõle?
- Kérem, így ne beszéljen, Lehet, hogy éppen Önben van a hiba. Nem gondolt még erre?
- Uraim! Ilyent ne is gondoljanak rólam! Kérem, én egy tisztességes asszony vagyok. Távozzanak! Az ember a saját házában egy idegen bűnösnek mondja! Hallatlan! De a férjemért imádkozhatnak. Abba beleegyezem.
- Mi előbb Önért szeretnénk imádkozni! - léptek vissza az Isten szolgái. - Menjünk be a házba, és vegyük fel Istennel a kapcsolatot!
János térdre esett, és így könyörgött: “Mindenható Urunk! Jöjj közénk! Te alakítsd át ennek az asszonynak a szívét, hogy lássa be az ő bűnösségét, tudjon bocsánatért esedezni Hozzád megalázkodva hadd imádkozzon ő is a férjéért! Most mi még őérte is könyörgünk Tehozzád. Hass reá Mindenható Urunk! ne hagyd őt elveszni a bűn posványában. Uram, Te változtasd meg őt! Adj neki új szívet, hogy azzal csak neked szolgáljon! Ámen.
Az ima elején az asszony keserves sírásban tört ki, Istenhez kiáltozott:
- Uram bocsáss meg! Bocsáss meg! - de a hangja elfulladt a sírástól.
Péter odalépett hozzá, és így szólt:
- Hallotta már, hogy Isten Önért is elküldte a Fiát?
- Mostmár tudom. Köszönöm Uraim! Nagyon köszönöm! Mostmár beláttam, hogy én vagyok a bűnös. Bennem vagy a hiba.
- Akkor adjunk hálát azért, mert Ön meglátta a bűnösségét, és imádkozzon a férjéért is.
- Boldogan - szólt az asszony, és Isten elé ment. Bocsánatért esedezett, és a férjéért is imádkozott. Azután felállt, és uzsonnára invitálta a vendégeket. Uzsonna eltelte után imádkoztak, és csendesen énekelni kezdték az “Öröm van a mennyben...” kezdetű éneket.
Az ének közben észrevétlenül beosont Kelemen, és az utolsó versszakot már örömkönnyektől fátyolos szemmel velük énekelte. Boldog volt.
Elmondta, hogy a kocsmában iszogatott, és mintha valaki szólt volna hozzá. Mintha valaki zörgetett volna a szíve ajtaján. Megkeseredett szájában az ital, és ott a kocsma italtól bűzös épületében Isten elé vitte az ő bűnös életét. Isten visszafogadta õt, hisz már egyszer Kelemen családjával együtt a Bárány útján haladt.
Az újra Istenhez tért család nagyon boldog, pláne a gyerekek, amikor meghallották, hogy a papa mostmár újra Isten gyermeke. Elmondták, hogy õk sokat imádkoztak a papáért, és hitték, hogy vissza fog térni az õ Atyjukhoz.
Ez a kis történet megmutatja, hogy Isten a gyermekek imádságát is örömmel elfogadja, de a szülõknek is meg kell alázkodni! Így boldog lesz a család, és együtt dicséri Teremtõjét.
(1977)