2010. december 24., péntek

A várakozástól eljutni a beteljesedésig.

Isten népe csaknem végig a várakozás idejét éli. Az ősatyák korától mindmáig. Várja Noé, hogy apadjon a víz, és szárazföldre léphessenek. Vár Ábrahám és Sára Isten ígéretének beteljesülésére, várakozik Mózes, hogy az Úr népe célba érjen. Várakozik Dávid –felkenetését követően-, hogy trónra léphessen, várakozik Simeon, hogy meglássa Izráel vigasztalását, és vele várja évszázadok óta Izráel a Messiást, az Érkezőt, Krisztust!

És akkor, a „rendelt időben” megtörténik a csoda. Immár múlt időben, 2000 éve már múlt időben olvashatjuk, hogy „Jézus Krisztus születése pedig így történt…” (Mt 1,18).

Mert hiszen megtörtént! Boldog szívvel kiálthatunk fel, hogy volt értelme a hosszú, időnként reménytelennek tűnő várakozásnak, mert beteljesedett az ígéret, a prófétai szó, Isten kijelentett szava. „Megszületett néktek ma a Megtartó, az Úr Krisztus a Dávid városában…” (Lk 2, 11).

Többé nem lehet kérdés, hogy a próféták hitelesen jövendöltek, hogy Isten előre megígérte, még a város nevét is megmondta, és ha kellett, még népszámlálást is kiírt Augusztus császár, hogy minden úgy történjen, és ott szülessen meg a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Advent, a várakozás az Újszövetségi kor valósága is. Igaz, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus megszületett kétezer évvel ezelőtt, majd kereszthalála után feltámadt, és a Mennybe ment, de várjuk, hogy visszajöjjön. Az Ószövetség Népe várta az Érkezőt, az Újszövetség Népe a Visszaérkezőt várja epekedve. Mert ígérete szerint ismét eljön. Népe örvendező szívvel várja érkezését, hogy találkozzon Vele, és immár mindörökké együtt lehessünk.

Az Úr Jézus itt volt közöttünk testben, és ígérete szerint mennybemenetelét követően is velünk van a világ végezetéig. Így nem ellentétes a mondat, hogy Vele várunk Őreá! Hiszen azt várjuk, hogy színről-színre láthassuk Őt, hogy közvetlenül halljuk a hangját, hogy mindig Vele lehessünk.

Advent idején mintha egy magasra emelkedő vonalat húznánk a földről az ég felé. Ami átvezet ünnepből az ünnepbe, és mindeközben eszünkbe jutnak várakozásaink.

Adventtől függetlenül a kisgyermekek nagyok szeretnének lenni! Nem tudják, mi vár rájuk, de folyamatos várakozásuk, hogy testük növekedjék, életéveik száma szaporodjon, no meg az is, hogy az ünnepre készülődve múljanak már a napok, és a régóta áhított ajándékokat megkapják. Pedig milyen szép évek azok. Az önfeledt játék ideje, a szülők gondoskodó, mindent megadni akaró szeretetének évei. Amikor csak bele kell simulni a szülők akaratába, szeretetébe, és teljes a biztonság. Mégis – várakozik, vágyakozik a gyermek valami másra, többre, beteljesedésre! A beteljesedés, még karácsony sem azt hozza, amit remélnek tőle. E földön múló ünnepet, elromló játékot, mulandóságot kapunk.

Ifjaink is sürgetnék az időt. A középiskolások szeretnének túl lenni az érettségin, a diploma, a jogosítvány megszerzésén, a felnőtté váláson. Mintha ott bent egy motor zúgna, hogy siettessék az idő múlását, hogy ne megnyugodva éljenek, hanem mindig mást akarjanak. Mást, vagyis előre haladni, lépni, futni, változni, s változtatni… Kicsit másként várják az ünnepet is, mint a gyermekkorban. Szégyenlősen, mégis reménykedve, vágyakozva valamilyen nagyszerű ajándék után. Csalódásaik sem olyan mértékűek, mert tanulgatják, hogy e Földön minden mulandó.

Néha a felnőttebbek is türelmetlenek, hogy a munkahelyi előléptetés bekövetkezzék, hogy egy üzletet megkössenek, hogy elmúljon betegségük, személyes gondjuk, hogy minden rendbe jöjjön körülöttük.

Időseink gyakran mondják, hogy nagyon vágyakoznak már kiköltözni e testből, és az Úrnál lenni. Őszinte várakozás van sokak szívében e csoda mielőbbi beteljesedéséért.

A várakozás motivációkat hoz az élet minden területén.

Vajon milyen módon várjuk, hogy jöjjön már a karácsony, vagy, hogy visszaérkezzék Megváltónk?

Melyik az Isten szerinti adventi út, amely karácsony felé vezet? Amelyik nem hoz csalódást, amely beteljesülése életet jelent? Igazi Karácsonyt! Ahogy énekeljük, ismételjük: „Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!”

Ünnepi előkészületeinkben legyen ott a szent várakozás, vágyakozás az ünnep után! Hogy minden adventi vasárnap előrébb vigyen karácsony felé! Hogy karácsony előrébb vigyen a már megélt karácsonyaink sorában. Készüljünk a nagy találkozásra.

Ma halkan, az Urat sürgetve mondjuk: Jövel Uram, Jézus! Némelyek hozzáteszik, hogy: „hamar”!

Ő viszont azt mondja: „Itt vagyok! Békesség néktek! Ne féljetek! Azért jöttem, hogy megkeresselek, megtaláljalak! A tenyeremen hordozlak!”.

Általa nem csalódások sorozata az életünk, hanem várakozásunk beteljesedése örömöt jelent! Minden nap, minden óra, minden tette az Úrnap építkezés. Többre-többre, előbbre visz bennünket.

Éljük meg mindezt ebben az évben is, tegye Isten áldottá 2010 karácsonyát, hogy reményteljes adventünk után boldog karácsonyunk lehessen!

Mészáros Kornél lelkipásztor

(Új Lant 2010. karácsony)

Az idő urának születésnapja

Néhány hete köszöntöttek családtagjaim, munkatársaim, ismerőseim születésnapomon, és mondhatom: nagyon jól esett. Megható volt a figyelmesség, a szeretet, a gondosság. És emlékeztetett a mögöttem lévő évekre. Százával tolultak elő a képek, a megélt élmények, az élet.

Ez ünnepen, karácsonykor nem saját, egyszerű életünk éveire tekintünk vissza, és nem magunkat ünnepeljük, hanem a világ, az egész teremtett világ urát, az Urat, Jézus Krisztust!

Mert jó 2000 évvel ezelőtt emberré lett. Tévedés ne essék, nem akkor kezdődött az élete, hiszen Ő maga az örök élet. A múltja felfoghatatlan, hiszen Reá nézve jött létre minden, Ő az örökkévaló Ige, aki már kezdetben is volt, az általunk ismert kezdetben, de nem akkortól, hanem öröktől fogva. Ő a kezdetet-véget nem ismerő idő, és a határokat nem mérő tér, Ő az ÚR, a minden mindenekben!

Hogy történhetett mégis testetöltése? Letette korlátlan hatalmát, megüresítette magát, és kicsiny magzatként formálódó testben volt lakhelye. Ő akarta, hogy így legyen emberré. Ugyanolyan embertestben érkezett, mint a miénk.

Az Atya szeretete engedte Őt a Földre, mert úgy szerette a világot…

Immár több mint kétezer éve, hogy ez a kimondhatatlan csoda bekövetkezett. A következő 33 évről az év többi hetében írunk, de most emlékezzünk Krisztus szeretetének, értünk vállalt sorsának különlegességére.

Ünnepeljük Őt.

Testetöltésének, születésének emléknapjára érkezzünk ajándékokkal! Vajon minek örülne? Mit adhatnánk, amiben benne van szívünk érzése, szeretete, odaszánásunk, figyelmességünk, kedvességünk, ami őszinte, ami igazi ajándék?

Az Úr Jézus elfogad – bárhogyan is érkezünk. Ha semmit nem hozva jövök, csak bűnös életemet vonszolom elé ezen az ünnepen – örömmel tekint rám. Ha hálaadásom szerény csokrát szorongatva tipródom előtte, hogy többet akartam, de csak ennyi…, csak ilyen sikeredett, szeretettel tekint rám, ha életem áradó folyóként szolgálja Őt, ha nagyszerű dolgokat tehettem, és ezek áldott örömével érkezem, boldogan fogad!

A lényeg, hogy jöjjek hozzá, hogy Hozzá jöjjek, hogy itt legyek, hogy ünnepeljem Őt!

A mennyei Sereg dicsőíti az Urat! „ Méltó a Bárány…!”- éneklik csodás kórusukkal, „Dícsérjétek az Urat!” – hangzik a bátorító üzenet odafent.

Itt lenn, a siralomvölgyből felcsendülhet újra karácsony csodás éneke: „ Dicsőség, Mennyben az Istennek! Békesség Földön az embernek!”. Amint a betlehemi mezőn az angyalok beleénekelték a pásztorok szívébe az éneket, ami azóta is zengő hangon terjed tovább, áradjon ma is, tovább is, a végtelen ünneplés felé vezető úton!

Áldott karácsonyt!

Mészáros Kornél

(Békehírnök - 2010. karácsony)

2010. december 8., szerda

Készülődés az ünnepre

Újpest városlakó népének nem úgy adatik az ünnep hangulata, mint hajdan a falvak lakói számára, akik igazi száncsengőt hallgattak, a bejgli illatát a kemence mellett érezték, és a hívogató harangszónak engedve, az érintetlen hóban lépdelve mentek a templomba.

Nekünk az üzletközpontokban szól a "Csendes éj", árusok végtelen sora kínálja a portékát,

Érezzük, hogy közeledik az ünnep, mégis, mintha valami hiányozna. Mégis? Vagy mégsem?
Hiszen ha csak a külső körülmények miatt van hangulatunk, akkor nagy baj van.
Advent a felkészülés ideje.
Készítem a szívemet, a gondolataimat, önmagamat.
Csillapul a hétköznapok zaja, és ott bent, advent nyitóvasárnapján halkan megszólal az első harangszó.
Bimm-bamm, szólj kis harang...

Kedves Olvasó!
Az első gyertya meggyújtása indítson el a felkészülés folyamatára.
A még csak éppen pislákoló fényben is észrevehetjük a szívünkben, gondolatainkban, kapcsolatainkban meglévő hibákat. Időben kezdjük el a "takarítást", a rendcsinálást! Ha haragban vagy valakivel - miért ne békülnél meg? Ha rosszat tettél valakinek - miért ne kérnél bocsánatot? Ha ... - miért ne?
Vagy, ha úgy érzed, hogy életed értelmetlen, reménytelen, miért ne kezdenéd az ünnepre készülve már most keresni, hogy mi hiányzik, mit rontottál el, mit lehet, és kell helyrehozni? Szenvedélyek, félelmek gyötörnek, nyomort kell, hogy megélj családodban, házasságodban, munkahelyeden? Bűnt követtél el, és nem tudsz szabadulni annak terhétől?
Az ünnep, advent és karácsony az érkezőről szól. Az Érkezőről. Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse, és megtartsa, ami elveszett volt. Azért, hogy szabadulást hirdessen, hogy kiűzze a félelmet, a szorongást, hogy embert - embernek testvérévé tegyen. Azért érkezett, hogy a bűnt bűnnek nevezze, de megvallott, elhagyott bűneinket meg is bocsássa. Önmagát adta értünk, hogy boldogok lehessünk. Emberré lett, közöttünk lakott, ismer bennünket!
Karácsonyra, vagy már előbb is - rendbejöhetnek a dolgok? Ha ott belül bekövetkezik a változás. Mert a gyertyák fényének fokozatos növekedése közben egyre inkább észreveszed, miben kellene változnod, megújulnod, és rend lesz benned.
Boldog lesz, legyen boldog a karácsony!

Mészáros Kornél baptista lelkész

(Újpesti Napló - 2010. Advent első vasárnapja)