Lépésről-lépésre VII.

Gyermek? Áldás!
„Isten ajándéka a gyermek!” – olvashatjuk a jól ismert zsoltárban, és erre gondolva elképzelem az első emberpár ámulatát, amikor megszületett az első gyermek. Ezt megelőzően Ádám azt mondta Istennek, hogy nem talált magához illő segítőtársat. Isten mély álmot bocsátott reá, majd oldalbordáját kivéve formálta meg a hozzá illőt. Akkor már lelkesen mondja Ádám, hogy „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.”. Majd megszületik az asszonyból való, a kettejükből való Kain, majd Ábel, majd Sét… Különös lehetett kettejük kapcsolata, a Nagy csodálkozás lehetett bennük, Éva testének változása, az “áldott állapot”, majd az első “kisember” megszületése láttán. Hogy van ez? Honnan érkezett? Ki ő?
Amikor gyermekeinket először megláttam, különös hála volt a szívemben. Akkoriban még nem volt apás-szülés, sőt először a kórházi fekete-fehér TV-n keresztül gyönyörködhettünkfeleségemmel, Erikával első gyermekünkben. Hála járta át a szívünk. Ő a miénk. Aztán két és fél évvel később újra: ő is a miénk. Isten két gyermekkel ajándékozott meg bennünket – huszonévvel ezelőtt. Azóta mindketten felnőttek, de felejthetetlen az első találkozások élménye.
Köszönöm az Úrnak, hogy megáldott velük. Hogy mint gyermekeket ránk bízta őket.
Sokszor kerestem gyermekeimmel való kapcsolatomban, hogy az Úr Jézus mire mondhatta, hogy “ha olyanok nem lesztek…”. És napról napra fedeztem fel, fedeztünk fel újabb és újabb csodákat. Az első fürdetésnél – kis testük tökéletességét, az első már összevillanó tekintetben a még beszéd nélküli élő kapcsolatot, első gügyögésüket, kezdő lépteiket, a kacagást és a sírást, az engedelmességet és a rosszalkodást…
Visszatekintve úgy látom, hogy nagyon gyorsan elrohant ez az idő. Mondom is minden kisgyermekes házaspárnak, hogy ízlelgessék, értékeljék minden nap örömét, amit kisgyermekeikkel tölthetnek, mert rohannak az órák, a napok, az évek. És soha nem térnek vissza.
Az Úr ajándéka a gyermek. Áldás! De vajon hogy viszonyultunk hozzájuk, hogy viselkedünk velük?
A gyermekbemutatási ünnepen jelképesen is az Úrra bízzuk. De ne feledjük, hogy Ő pedig ránk bízta. Segítségünkre van mindenben, de a feladatot nekünk kell elvégezni. Nekünk kell gondoskodni testi-lelki szükségleteikről, és a szülőnek kell nevelenie, felkészítenie az életre, a hívő életre. Miközben tanuljuk, hogy milyen a kisgyermek, felelősségünk, hogy milyen felnőtt válik belőle.
Visszatekintve – megalázódva köszönöm meg az Úrnak, hogy gyengeségeim ellenére is megtartotta családunkat, hogy gyermekeink felnőhettek. Hálás vagyok megtérésükért. Azért, hogy mint édesapa a bemerítőmedencében is foghattam a kezüket. Hogy Krisztusban testvérekké is lettünk. Hála legyen érte, értük az Úrnak!
Egy lépéssel visszább lépve azon gondolkozom, hogy mit jelenthettem szüleim számára? Nagyon szerettek – ezt tudom. De sokszor megszomorítottam őket, amikor engedetlen voltam, lázadó, okoskodó, indulatos kamasz. És mégis szerettek. Hála legyen érte!
Kedves Olvasó!
Ha most van kisgyermeked, akkor ülj le mellé gyakran, hogy gyönyörködj az Úr ajándékában. Ha elmosolyodik, legyen mosoly a szívedben, ha tágra nyitott szemekkel néz rád, adj neki értéket kincseidből. Jó szót, beszélgetést, közös játékot, kirándulást, ismeretet, és legfőképpen hitet. Úgy élj, hogy számára is kedves legyen az Úr Jézus Neve, Személye!
Ha gyermekeidre tekintve fájó emlékek jönnek elő benned, hidd el, hogy az Úr megkönyörül rajtad. Ha elrontottál valamit, másként tennéd – ha újra lehetne,ha kudarcnak éled meg a gyermeknevelést, hívd segítségül Őt, Jézust, imádkozz a Mennyei Atyához, hogy adjon erőt, hitet, reménységet, csodát!
Ha olvassák ez írást olyanok, akiknek még nincs gyermekük, kérlek titeket, hogy ne hallgassatok azokra, akik azt mondják, hogy nem érdemes gyermeket vállalni, hogy anyagilag nem kifizetődő, hogy ma már kezelhetetlen, nevelhetetlen gyermekek születnek.
Kétezer évvel ezelőtt egy „Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk”. Az ember-gyermek-testet ő is magára vállata. Azóta még hitelesebb az ősi zsoltár-ige: “Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.” (Zs 127,3-5)