Lépésről-lépésre IV.

Elhívás - elküldés
Isten rendelkezik a Földön élő emberek életével. Az Alkotó eldöntheti, hogy teremtményeivel mi a célja. Szabad akaratot ad, mégis feladatot bíz rájuk, olyan szolgálatot, amire alkalmassá tehet genetikailag, a családi körülmények segítségével, különleges képességek, vagy szorgalmas felkészülés, tanulás által.
Először egyedül Ő tudja, hogy mi a célja velünk. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr” (Jeremiás 29: 11.)
Aztán kijelenti az embernek is. „Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jer 1, 4-5)
Isten Igéje végigkíséri az életemet. Ezzel a jeremiási Igével bemerítkezésem után egy héttel szólított meg, és azóta is hallom, tudom, hiszem, hogy elhívott a szolgálatra. Évek, hosszú évek teltek el, mire egyértelműen elindultam a lelkipásztori szolgálat útján. De ez az Ige mindig előttem van.
Sok szolgatársam elhívását ismerem. Vannak, akikkel együtt beszélgettünk, imádkoztunk az útkeresés időszakában, vagy későbbi harcaik között. Sok lelki testvéremről tudom, hogy Isten elhívta valamilyen szolgálatra. Alkalmassá tette, felkészítette, használja. Áldott eszközök az Úr kezében.
Az elhívottak, a küldöttek (az elhívás és elküldés itt nem ellenététes jelentésű) látszólag nem különböznek más emberektől. Mégis másként gondolkoznak, másként tesznek, másként élnek. Mert Isten vezeti őket, mert Róla szól az életük. Gyermekei lettek, és ezáltal a „vezérelt fiúság” (Róm 8,14) biztonságos, boldog állapotában élnek.
Különös lenne, ha egy fizikai jel lenne az Úr által elhívottakon. Ha így tudhatnánk, hogy kiket vezérel Isten Lelke. De nincs ilyen jel, nincs a külsőnkben különbség. Mégis van valami, ami egyértelművé teszi. Ha valaki élő hittel, az Ige szerint él, akkor látszik rajta, akkor felismerhető, akkor a „lelki” emberek tudják, tudhatják, hogy Isten szól, és cselekszik általa.
A világ nem ismeri fel. Jézust sem ismerték fel, pedig neki volt igazán hiteles küldetése.
A lényeg mégis az, hogy Aki elhívott, Ő hogy tekinthet ránk.
Kedves Olvasó! Téged vajon mikor, mire hívott el az Úr? Ott vagy-e a helyeden. Ő mozgatja-e életedet. Nem irányított bábként, hanem engedelmes gyermekeként cselekszed-e akaratát? Ott vagy-e, azt teszed-e? „Hová az Isten állított, Bizonnyal az a te helyed. Csak ott lehet ő pajzsod, Csak ott lehet mindig veled.” (Varga Gyuláné: A te helyed)
Isten nem magányos szolgákat hív el. Társakkal ajándékoz meg. Az elhívottak népes táborában egymást kiegészítve, szeretve, segítve élünk.
„Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. 28Ezek közül pedig némelyeket…” (1Kor 12,14.18.27.28)
Ha a helyemen vagyok, akkor működik Isten szándéka. Ha engedetlenkedem, akkor miattam csorbulhat a munka. Engem vár. Szüksége van rám. Fontosnak tart. Ő teremtett, Ő készített fel, Ő készített helyet nekem munkásai között.
Időnként Mennyei Gazdánk megállít, és megkérdez. Hol is tartunk? Hűek voltunk, vagyunk-e a kevésen? Mit bízhat ránk?
Ámulattal nézem a hangyák szervezettségét, a méhek szorgosságát, a vonuló madarak kitartását, és csodálom Jézus szeretetét, mert foglalkozik velünk, nem mondott le rólunk, egyengeti utunkat, és szükségesnek tartja szolgálatunkat.
Legyen neki hála ezért, és legyen odaszánt, engedelmes szolgáló életünk.
„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pt 5,10-11)