Lépésről-lépésre V.

Gyülekezet
Ha a gyülekezetre gondolok, megelevenednek előttem az emlékek. Sárguló képek mozdulnak meg, személyek, szavak, az általam megismert gyülekezetek hangulata frissül fel. Mintha ma lett volna. Mintha még most is hallatszana az igehirdetés, mondanánk a karácsonyi verset, mintha ott lennék.
Különös ajándéka Istennek a gyülekezet. A kihívottak áldott közössége. A sékfélékből összeálló egységes közösség. Az EGY ÚR mellett felsorakozók sokasága.
Milyen a jó gyülekezet?
Szeretném határozottan leszögezni, hogy Magyarországon nincs rossz baptista gyülekezet! Vannak gyülekezetek, amelyek betegséget hordoznak, amelyeket megkísértett a Sátán, amelyeknek gyógyulniuk kellene, de ahol hétről hétre hirdetik az evangéliumot, ahol közösség van, ahol az Úr áldásait megtapasztaljuk, az ajándék, azt értékelni kell, azért imádkozzunk, tegyünk, adjunk hálát.
Éltem kis gyülekezetben, és nagy közösségben egyaránt. Méret alapján sem mondanám jobbnak, vagy rosszabbnak a gyülekezetet. Falusi és városi, fővárosi gyülekezeteket látva ugyanezt mondom.
Isten ajándéka sokszínű. Az adott településen élőkből, az ott megtérőkből formálja a gyülekezetet, a „krisztustestet”. Nevét adja hozzá. Az Ő tulajdona. Az Ő alkotása.
Felmagasztosul a szememben a gyülekezet. Az Úr gyermekeinek tábora. Látszólag nagyon sokfélék, de sok közös értékük van. Egy az Úr, egy a hit, egy a bemerítés, egy-ségben élhetnek, mert EGY Lélekkel, a LÉLEKKEL itattattak meg.
Ezáltal kerül minden emberi társaság fölé a gyülekezet.
Amikor vasárnap reggel imaórán gyülekezünk, lassan mindenki a helyére kerül. Az egy Lélek megérinti szívünket, amely együtt dobban a többiekével.
És akkor… érezzük, hogy milyen jó örülni az örülőkkel! Mert vannak közöttünk, akik örülnek – velük mi is örülünk. Annak, hogy megszületett a gyermekük, felépült a házuk, munkát találtak, vagy éppen lecserélték az autójukat.
Azt is … érezzük, hogy együtt tudunk sírni a sírókkal (sőt, segíteni is nekik!). Azokkal, akiknek éppen meghalt valaki a szeretteik közül, akik nem tudják kifizetni adósságukat, elveszítették az állásukat, összetörték az autójukat, és sokáig folytathatnám.
Örülünk a gyülekezetben a megtérőkkel, mert látjuk, hogy Isten mit végzett az életükben.
Látogatónkat, vendégeinket örömmel fogadjuk. Néha nem értjük őket, hogy az általunk sokat kritizált gyülekezetben miért éreznek akkora szeretetet, az általunk rossznak tartott prédikációra miért térnek meg, hogy miért látnak annyi jót, annyi értéket.
E sorok leírása közben az jár folyton bennem, hogy szeretem a gyülekezetet. Az Úr gyülekezetét, amelybe engem is befogadott, ahol sok testvéremmel együtt otthont adott, ahol szolgálhatok. Az Úr is szereti a gyülekezetet. Azt is, amelynek én vagyok a tagja.
Én, a méltatlan, a kegyelemből élő, az Úr irgalmára utalt, a napi vezetésre kényszerült ember itt lehetek. Nem vagyok különb a többieknél. Az én hiányomat is Ő pótolja ki. A többiekét is. Alapvetően tökéletlenek vagyunk. Ő mégis megtisztított, felkészített.
Nekünk mondta, hogy induljunk el, az Ő Nevében missziózni. A szolgálatok sokfélesége állhat előttünk. Tennivaló bőven akad. Munkás is van szép számmal.
Itthon, vagyis a gyülekezetben egyeztethetjük szolgálatainkat, koordinálhatjuk. Vannak, akik indulnak, hogy vigyék a jó hírt. Vannak, akik segítenek a szükséges eszközös biztosításában, akik tapasztalataikkal támogatják az indulókat, és akik hűséges imádkozóként az Úr előtt vannak – értük.
És így könnyebb prédikálni, segíteni, missziózni.
Kedves Olvasóm! Szeretettel kérlek, gondold át, hogy milyen véleményed van a gyülekezetedről! Aztán kezdj el imádkozni magadért és a többiekért. Szeresd testvéreidet, értékeld őket, és meglátod ők is ugyanezt cselekszik veled!
E sorok olvasása után kérlek, köszönd meg Istennek azt a gyülekezet, ahol kisgyermekként éltél, ahol megtértél, ahol szolgálni kezdtél, ahol fájdalmak értek, ahol az Úr újra, meg újra kegyelmet adott neked, és ahol most élsz! Az Úr Gyüelekezetét!