Lépésről lépésre IX.

Aggodalmaskodástól mentesen…
Általában korán kelő típus vagyok. Így történt ma reggel is. A kukát ki kellett tennem az utcára, és amikor emiatt kiléptem házunk ajtaján az udvarra, kimondhatatlan meglepetésben volt részem. Mintha egy koncertterembe léptem volna. Magasabb és mélyebb hangon, halkabb és hangosabb, különféle ütemben megszólaló muzsikusok kápráztattak el. Lenyűgözve hallgattam a véget nem érő darabot. Felnézve a gyönyörű égre, ahol csodálatos rózsaszínes felhőpamacsok úsztak, és világosodott a háttér, hát betelt a szívem örömmel. Visszaérkezve irodám szürkeségébe, cikket írni, ezek a gondolatok járnak a fejemben. És, az, hogy Isten madár-hírnökei prédikáltak ma reggel nekem.
"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? (Mt 6,25-26)
Sokszor aggódó típus is vagyok. Gyengeségemből fakad, hogy amíg valami nem oldódik meg, amíg kétséges a dolgok kimenetele, szoktam aggódni. Hiszek Isten ígéreteiben, de amíg várni kell, ha várni kell, ha még nem látszik, ha nem úgy látszik….
Étel, ital, ruházat, lakás, autó, számítógép, út, feladatok, munkahely, kapcsolatok… sorolhatnám. Mikor, mi miatt eshetek, eshetünk kétségbe.
Bátorítom a kedves Olvasókat koránkelésre. Ha egy kiskabátot felvéve kilépsz, kiülsz az udvarra, erkélyre, meghallod, amint Isten áldott prédikátorai szólnak hozzád! Mintha azt kiáltanák kórusban, hogy túléltük a telet. És a mezők mostantól értünk zöldellnek, nekünk terem ott minden, a mi terített asztalunk, a mi éléskamránk, amit Mennyei Gazdánk minden jóval megtölt. Válogathatunk is kedvünkre! Boldogok vagyunk!
Szeretnék csatlakozni hozzájuk. Örülni velük együtt. Ha az ő életük ennyire szép, ennyire szabad, boldog, akkor én még nyugodtabb lehetek? Ha ők nem aggodalmaskodnak, akkor én miért is tenném, teszem?
Az Ige célba ért. Szíven talált.
És továbbolvasva Mesterem beszédét, hallom már, mi is az út. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,33-34)
Ma reggel sorra veszem gondjaimat. Egyenként odapakolom Uram elé. Kérem Őt, segítsen félretenni, megoldani őket.
Keresem Őt, keresem igazságát, keresem Országát, és megtelik a szívem békességgel. Drága Barátommal vesszük sorra az imént még nyomasztó, aggasztó terheket. Rámutat, mit hogy kell tennem, segít az elrontott dolgaim helyrehozatalában, megerősít a ma még megoldatlanok ügyében, ígéri, hogy segíteni fog, elmondja, hogy mit tervez velem.
Továbbindulok.
Fülemben a hajnali madárkórus éneke, szívemben meg áldott, krisztusi béke. És a teher megkönnyebbedett.
Van még egy nagy kérdésem.
Hogy lehetnék, hogy lehetnénk bátorító kórusává embertársainknak? A gyülekezet éneke, élete prédikálja-e az aggódásban élőknek, hogy nem kell félni, hogy nincs miért aggodalmaskodni, hogy nincs baj.
El tudjuk-e hinni, készek vagyunk-e hirdetni, hogy Isten Országának, Igazságának a keresése az alapja a boldogságnak. Látszik-e az arcunkon, hallatszik-e a a beszédünkön, érződik-e a tekintetünkön, hogy Gazdánk megterített asztala elénk tárult?
Bárcsak elámulnának a világ aggódói, ha bennünket meghallanak, és azt éreznék, amit én ma hajnalban. Hogy szeretnének ők is ilyen “gondtalanok” lenni, közénk tartozni, velünk tartani.
Számomra ez volt a ma reggeli evangélium. Isten számomra vonultatta fel a Gödöllői Dombság égi zenekarát. Értem az üzenetet. Olvasom. Élem. Köszönöm!!!