2011. március 4., péntek

Az Ige!

Hadd osszam meg mindnyájatokkal, hogy tegnap délután Ürömön temettük Nagy János lelkipásztor testvérünket, aki csaknem 91 esztendőt élt. Végig tiszta, odaszánt élettel, hittel, engedelmességgel.

János bácsi halála előtt nem sokkal mondta el, hogy számára életprogram volt az Ige hirdetése,és az éltette, hogy mindig tudta: "Nem tér vissza üresen, hanem véghezviszi..."

Isten áldja meg minden prédikációnkat, hogy élő hittel adjuk tovább a bátorító Igét.

És még egy utalás a tegnap esti(baptista vezérfonal) Igére: Ezékiás úgy beszélt, hogy megbátorodott az egész nép. Bárcsak ilyen bátorító módon szólnánk!

7Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. 8Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az ÚR, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban. És megbátorodott a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a beszédétől.

2010. december 24., péntek

A várakozástól eljutni a beteljesedésig.

Isten népe csaknem végig a várakozás idejét éli. Az ősatyák korától mindmáig. Várja Noé, hogy apadjon a víz, és szárazföldre léphessenek. Vár Ábrahám és Sára Isten ígéretének beteljesülésére, várakozik Mózes, hogy az Úr népe célba érjen. Várakozik Dávid –felkenetését követően-, hogy trónra léphessen, várakozik Simeon, hogy meglássa Izráel vigasztalását, és vele várja évszázadok óta Izráel a Messiást, az Érkezőt, Krisztust!

És akkor, a „rendelt időben” megtörténik a csoda. Immár múlt időben, 2000 éve már múlt időben olvashatjuk, hogy „Jézus Krisztus születése pedig így történt…” (Mt 1,18).

Mert hiszen megtörtént! Boldog szívvel kiálthatunk fel, hogy volt értelme a hosszú, időnként reménytelennek tűnő várakozásnak, mert beteljesedett az ígéret, a prófétai szó, Isten kijelentett szava. „Megszületett néktek ma a Megtartó, az Úr Krisztus a Dávid városában…” (Lk 2, 11).

Többé nem lehet kérdés, hogy a próféták hitelesen jövendöltek, hogy Isten előre megígérte, még a város nevét is megmondta, és ha kellett, még népszámlálást is kiírt Augusztus császár, hogy minden úgy történjen, és ott szülessen meg a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Advent, a várakozás az Újszövetségi kor valósága is. Igaz, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus megszületett kétezer évvel ezelőtt, majd kereszthalála után feltámadt, és a Mennybe ment, de várjuk, hogy visszajöjjön. Az Ószövetség Népe várta az Érkezőt, az Újszövetség Népe a Visszaérkezőt várja epekedve. Mert ígérete szerint ismét eljön. Népe örvendező szívvel várja érkezését, hogy találkozzon Vele, és immár mindörökké együtt lehessünk.

Az Úr Jézus itt volt közöttünk testben, és ígérete szerint mennybemenetelét követően is velünk van a világ végezetéig. Így nem ellentétes a mondat, hogy Vele várunk Őreá! Hiszen azt várjuk, hogy színről-színre láthassuk Őt, hogy közvetlenül halljuk a hangját, hogy mindig Vele lehessünk.

Advent idején mintha egy magasra emelkedő vonalat húznánk a földről az ég felé. Ami átvezet ünnepből az ünnepbe, és mindeközben eszünkbe jutnak várakozásaink.

Adventtől függetlenül a kisgyermekek nagyok szeretnének lenni! Nem tudják, mi vár rájuk, de folyamatos várakozásuk, hogy testük növekedjék, életéveik száma szaporodjon, no meg az is, hogy az ünnepre készülődve múljanak már a napok, és a régóta áhított ajándékokat megkapják. Pedig milyen szép évek azok. Az önfeledt játék ideje, a szülők gondoskodó, mindent megadni akaró szeretetének évei. Amikor csak bele kell simulni a szülők akaratába, szeretetébe, és teljes a biztonság. Mégis – várakozik, vágyakozik a gyermek valami másra, többre, beteljesedésre! A beteljesedés, még karácsony sem azt hozza, amit remélnek tőle. E földön múló ünnepet, elromló játékot, mulandóságot kapunk.

Ifjaink is sürgetnék az időt. A középiskolások szeretnének túl lenni az érettségin, a diploma, a jogosítvány megszerzésén, a felnőtté váláson. Mintha ott bent egy motor zúgna, hogy siettessék az idő múlását, hogy ne megnyugodva éljenek, hanem mindig mást akarjanak. Mást, vagyis előre haladni, lépni, futni, változni, s változtatni… Kicsit másként várják az ünnepet is, mint a gyermekkorban. Szégyenlősen, mégis reménykedve, vágyakozva valamilyen nagyszerű ajándék után. Csalódásaik sem olyan mértékűek, mert tanulgatják, hogy e Földön minden mulandó.

Néha a felnőttebbek is türelmetlenek, hogy a munkahelyi előléptetés bekövetkezzék, hogy egy üzletet megkössenek, hogy elmúljon betegségük, személyes gondjuk, hogy minden rendbe jöjjön körülöttük.

Időseink gyakran mondják, hogy nagyon vágyakoznak már kiköltözni e testből, és az Úrnál lenni. Őszinte várakozás van sokak szívében e csoda mielőbbi beteljesedéséért.

A várakozás motivációkat hoz az élet minden területén.

Vajon milyen módon várjuk, hogy jöjjön már a karácsony, vagy, hogy visszaérkezzék Megváltónk?

Melyik az Isten szerinti adventi út, amely karácsony felé vezet? Amelyik nem hoz csalódást, amely beteljesülése életet jelent? Igazi Karácsonyt! Ahogy énekeljük, ismételjük: „Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!”

Ünnepi előkészületeinkben legyen ott a szent várakozás, vágyakozás az ünnep után! Hogy minden adventi vasárnap előrébb vigyen karácsony felé! Hogy karácsony előrébb vigyen a már megélt karácsonyaink sorában. Készüljünk a nagy találkozásra.

Ma halkan, az Urat sürgetve mondjuk: Jövel Uram, Jézus! Némelyek hozzáteszik, hogy: „hamar”!

Ő viszont azt mondja: „Itt vagyok! Békesség néktek! Ne féljetek! Azért jöttem, hogy megkeresselek, megtaláljalak! A tenyeremen hordozlak!”.

Általa nem csalódások sorozata az életünk, hanem várakozásunk beteljesedése örömöt jelent! Minden nap, minden óra, minden tette az Úrnap építkezés. Többre-többre, előbbre visz bennünket.

Éljük meg mindezt ebben az évben is, tegye Isten áldottá 2010 karácsonyát, hogy reményteljes adventünk után boldog karácsonyunk lehessen!

Mészáros Kornél lelkipásztor

(Új Lant 2010. karácsony)

Az idő urának születésnapja

Néhány hete köszöntöttek családtagjaim, munkatársaim, ismerőseim születésnapomon, és mondhatom: nagyon jól esett. Megható volt a figyelmesség, a szeretet, a gondosság. És emlékeztetett a mögöttem lévő évekre. Százával tolultak elő a képek, a megélt élmények, az élet.

Ez ünnepen, karácsonykor nem saját, egyszerű életünk éveire tekintünk vissza, és nem magunkat ünnepeljük, hanem a világ, az egész teremtett világ urát, az Urat, Jézus Krisztust!

Mert jó 2000 évvel ezelőtt emberré lett. Tévedés ne essék, nem akkor kezdődött az élete, hiszen Ő maga az örök élet. A múltja felfoghatatlan, hiszen Reá nézve jött létre minden, Ő az örökkévaló Ige, aki már kezdetben is volt, az általunk ismert kezdetben, de nem akkortól, hanem öröktől fogva. Ő a kezdetet-véget nem ismerő idő, és a határokat nem mérő tér, Ő az ÚR, a minden mindenekben!

Hogy történhetett mégis testetöltése? Letette korlátlan hatalmát, megüresítette magát, és kicsiny magzatként formálódó testben volt lakhelye. Ő akarta, hogy így legyen emberré. Ugyanolyan embertestben érkezett, mint a miénk.

Az Atya szeretete engedte Őt a Földre, mert úgy szerette a világot…

Immár több mint kétezer éve, hogy ez a kimondhatatlan csoda bekövetkezett. A következő 33 évről az év többi hetében írunk, de most emlékezzünk Krisztus szeretetének, értünk vállalt sorsának különlegességére.

Ünnepeljük Őt.

Testetöltésének, születésének emléknapjára érkezzünk ajándékokkal! Vajon minek örülne? Mit adhatnánk, amiben benne van szívünk érzése, szeretete, odaszánásunk, figyelmességünk, kedvességünk, ami őszinte, ami igazi ajándék?

Az Úr Jézus elfogad – bárhogyan is érkezünk. Ha semmit nem hozva jövök, csak bűnös életemet vonszolom elé ezen az ünnepen – örömmel tekint rám. Ha hálaadásom szerény csokrát szorongatva tipródom előtte, hogy többet akartam, de csak ennyi…, csak ilyen sikeredett, szeretettel tekint rám, ha életem áradó folyóként szolgálja Őt, ha nagyszerű dolgokat tehettem, és ezek áldott örömével érkezem, boldogan fogad!

A lényeg, hogy jöjjek hozzá, hogy Hozzá jöjjek, hogy itt legyek, hogy ünnepeljem Őt!

A mennyei Sereg dicsőíti az Urat! „ Méltó a Bárány…!”- éneklik csodás kórusukkal, „Dícsérjétek az Urat!” – hangzik a bátorító üzenet odafent.

Itt lenn, a siralomvölgyből felcsendülhet újra karácsony csodás éneke: „ Dicsőség, Mennyben az Istennek! Békesség Földön az embernek!”. Amint a betlehemi mezőn az angyalok beleénekelték a pásztorok szívébe az éneket, ami azóta is zengő hangon terjed tovább, áradjon ma is, tovább is, a végtelen ünneplés felé vezető úton!

Áldott karácsonyt!

Mészáros Kornél

(Békehírnök - 2010. karácsony)

2010. december 8., szerda

Készülődés az ünnepre

Újpest városlakó népének nem úgy adatik az ünnep hangulata, mint hajdan a falvak lakói számára, akik igazi száncsengőt hallgattak, a bejgli illatát a kemence mellett érezték, és a hívogató harangszónak engedve, az érintetlen hóban lépdelve mentek a templomba.

Nekünk az üzletközpontokban szól a "Csendes éj", árusok végtelen sora kínálja a portékát,

Érezzük, hogy közeledik az ünnep, mégis, mintha valami hiányozna. Mégis? Vagy mégsem?
Hiszen ha csak a külső körülmények miatt van hangulatunk, akkor nagy baj van.
Advent a felkészülés ideje.
Készítem a szívemet, a gondolataimat, önmagamat.
Csillapul a hétköznapok zaja, és ott bent, advent nyitóvasárnapján halkan megszólal az első harangszó.
Bimm-bamm, szólj kis harang...

Kedves Olvasó!
Az első gyertya meggyújtása indítson el a felkészülés folyamatára.
A még csak éppen pislákoló fényben is észrevehetjük a szívünkben, gondolatainkban, kapcsolatainkban meglévő hibákat. Időben kezdjük el a "takarítást", a rendcsinálást! Ha haragban vagy valakivel - miért ne békülnél meg? Ha rosszat tettél valakinek - miért ne kérnél bocsánatot? Ha ... - miért ne?
Vagy, ha úgy érzed, hogy életed értelmetlen, reménytelen, miért ne kezdenéd az ünnepre készülve már most keresni, hogy mi hiányzik, mit rontottál el, mit lehet, és kell helyrehozni? Szenvedélyek, félelmek gyötörnek, nyomort kell, hogy megélj családodban, házasságodban, munkahelyeden? Bűnt követtél el, és nem tudsz szabadulni annak terhétől?
Az ünnep, advent és karácsony az érkezőről szól. Az Érkezőről. Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse, és megtartsa, ami elveszett volt. Azért, hogy szabadulást hirdessen, hogy kiűzze a félelmet, a szorongást, hogy embert - embernek testvérévé tegyen. Azért érkezett, hogy a bűnt bűnnek nevezze, de megvallott, elhagyott bűneinket meg is bocsássa. Önmagát adta értünk, hogy boldogok lehessünk. Emberré lett, közöttünk lakott, ismer bennünket!
Karácsonyra, vagy már előbb is - rendbejöhetnek a dolgok? Ha ott belül bekövetkezik a változás. Mert a gyertyák fényének fokozatos növekedése közben egyre inkább észreveszed, miben kellene változnod, megújulnod, és rend lesz benned.
Boldog lesz, legyen boldog a karácsony!

Mészáros Kornél baptista lelkész

(Újpesti Napló - 2010. Advent első vasárnapja)

2010. november 22., hétfő

Emlékezetes hét volt az előző

Meglepetések sorát kaptam családtagjaimtól, munkatársaimtól, a gyülekezettől.
Hálás a szívem azért, mert ennyi szeretet van a környezetemben!
Átlépve az ötödik "x"-en szeretnék Pál gondolatival továbbindulni:
" 12Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. 13Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, 14de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. " (Filippiekhez írt levél 3. rész)

2010. július 9., péntek

Átalakul minden...

Az évek múlásával alaposan átrendeződik az élet.
Nem régen születtek a gyermekeink, és íme mindketten kirepültek.
Önálló életet élnek már.
Furcsa volt erről az oldalról megélni a Genezis gyönyörű Igéjét, az "elhagyja" és "ragaszkodik" fogalmakat.
Hiszen most a szülő válik "elhagyottá".
Miközben mégis megnyer valamit, valakit, valakiket.

Két gyermekünk született huszonévvel ezelőtt.
A terített asztalon ebből fakadóan általában négy tányér volt.
És mindenből, mindig "négy"-ben kellett gondolkoznunk.

Azóta, hogy elhagytak bennünket, gyakoroljuk a kettő fogalmát.
És a hatos szám is egyre közelebb került.
A házasság: egy és egy, vagyis kettő.
Aztán a gyermekek érkezésével három, négy...
És most a hétköznaponkénti kettő mellett a vasárnapi asztal kibővült létszáma.
Hálás vagyok nagyon Hancsiért, aki már két éve a menyünk.
Örülök Gábornak is, aki már 6 hete a vejünk.
Továbbra is nagyon szeretem, szeretjük Petit és Timit.
Az Úr kezében van az életünk, a családunk, minden.

Amikor majd unokák érkeznek, a számok változnak, de ugyanazzal a szeretettel fordulhatok feléjük, hogy érezzék, jó összetartozni, szeretetet adni és kapni.

Istenem!
Köszönöm gyermekeinket.
A kettőt és a négyet.
Hála Neked!

2010. május 27., csütörtök

Kislányomból asszony lett!

2010. május 22.
E napon kirepült a fészekből Timikénk is.
Hálás vagyok Istennek, hogy felnevelhettük, de most Gáborra, a férjére bíztuk.
Imádkozunk azért, hogy Isten áldja meg a házasságukat gazdagon!
Képek a menyegzőről!

2010. március 26., péntek

Lépésről lépésre X.

Életben maradni!

Nékem az élet Krisztus – halljuk Pál apostol szavait, és az Ige énekfeldolgozását. Így ha életről beszélünk, vissza kell térnünk a kezdetekhez, és az Élet Forrásától kell vezetést kérnünk.
Az Örökkévalótól. Milyen gazdag név ez. Öröktől fogva, mindörökké. Az Ő élete jelen volt akkor is, amikor semmi egyéb nem létezett a mostani világból, és jelen lesz akkor is, ha már mindent elsodor az enyészet.
Isten úgy döntött, hogy szeretetéből embert teremt. És az embertestbe saját Lelkéből fúj, hogy az embernek élő lelke legyen. Teremtője ajándékaként.
Ez az élet jelentik meg újra és újra az emberben.
És ez az élet válik mulandóvá a Földön. Amikor Kain gyilkos indulattal (akkor még nem tudhatta, hogy az ember megölhető) megy neki Ábelnek, bekövetkezik az első halál. Nem mozdul többé a test. Visszavonhatatlan, visszafordíthatatlan dolog történt.
És megtanulják, és tudják, hogy elvégezett dolog, hogy az emberek meghalnak. Hogy mindenki meghal. Ki fiatalon, ki idős korában. Természetes halállal, vagy erőszakosan.
2000 éve, az idők teljességében született egy gyermek. Egy gyermek, akinek emberteste volt, aki Emberfia, mégis Isten Fia.
Jézus gyermekkoráról kevés információnk van. Olyan élete lehetett, mint kortársainak. Lehetett lázas beteg, szülei aggódhattak érte, sírt, éhes volt, és fájdalmakat is érzett. Mégis, egy különös ígéret van mellette. Isten kijelentette akaratát, hogy Ő szabadítja meg népét annak bűneiből. És mi mindenből még emellett?
Amikor az Úr Jézus szavait olvassuk, tetteit szemléljük, megértjük, hogy sokkal többről van szó. Hiszen előtte nem tornyosul áthatolhatatlan falként a halál – miközben testének meg kell halnia.
Amikor Nain városból szomorú menet tart a temető felé – nem is gondolják, hogy Jézus megváltoztathatja a sokezer éves tapasztalatot, és örvendező menetként mehetnek vissza. Jairus leánya már nem gyógyítható, meghalt. És szülei boldogan kapják vissza a sirítóasszonyok gyűrűjében leányukat, mert Jézus életet teremt. Lázár negyedik napja halott. Bepólyálva fekszik a sírban. És Jézus megszólítja. Gyere ki! És a „halott” - illetve nem halott, hiszen jön - engedelmeskedik a parancsnak.
És hangzik a prédikáció közben: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is él.” Hosszan sorolhatnánk Urunk kedves szavait, amelyek számunkra is reményt adnak.
És hiteles a szó, hiszen csoda, tett követi.
Arról is beszélt tanítványainak, hogy az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, bűnösök kezére adatik, meghal, de harmadnapra feltámad.
Az ÉLET meghal? Hogy történhet ez? Sok küzdelmes belső harc következik pedig az örömhír elhangzott. FELTÁMAD!
Aztán elindul a halál felé. Az erőszakos halál felé. Töviskorona, korbács, kegyetlen, embertelen vallatási módszerek, kínzások. És az Élet földi élete gyengül. Keresztre feszítik a Golgotán, és engedi, megadja, odaadja magát.
És monumentális jelenségek közepette hasad a templom kárpitja, és sok elhunyt szentnek feltámad a teste, akik bemennek a szent városba, és megjelennek sokaknak. Mintha ajtó tárulna, közeledne az élet, az örök élet, mintha már összeérne a mulandó és az örökkévaló élet, hogy mindenki higgyen Jézusban. De Ő meghalt. Hogy biztosan legyenek a dolgukban a rómaiak, hiszen „jó munkát” kellett végezniük, egy gyakorlott mozdulattal szíven szúrták az Életet. Hogy biztos legyen a halála. Jegyzőkönyvezhetően.
Aztán gondosan eltemetíik, őrzik.
De! Az élet nem szorítható bele a halál béklyójába. Nincs olyan páncél, amely fogva tarthatná Őt.
Messze már a szomorúság, hiszen feltámadt az Úr!
Valóban Ő az Élet. És minden ígérete igaz.
Akkor és ott, most és itt is!
Benne hinni, Őt követni, engedelmesen szolgálni – ez a feladatunk.
Az Életben maradva örökké élni!

Húsvét öröme

Húsvét öröme
Feltámadt az ÚR! Nincs a sírban! Láttuk Őt! Üzent Nektek! – mondták az asszonyok a reménytelenségbe zuhant tanítványoknak. Csoda történt! Jézus ÉL!
Követői visszaemlékezhetnek, hogy Jézus életre hívta a naini ifjút, Jairus leányát, és Lázárt, kiűzte az ördögöket, lecsendesítette a tengert, megelégített 4-5000 embert, megtisztította a templomot, hatalommal tanított.
Mégis, a Vele való újabb találkozásig mennyivel nehezebb a tanítványoknak, és milyen rettenetes a ma élő hitetleneknek is az elmúlásról gondolkozni. Azt gondolni, úgy tudni, hogy egyszer vége mindennek. A „születés-élet-halál” szűk sávjában élni, a „nincstovább” rémképével.
Egy „betoldás” boldog utótaggal bővíti az iménti szomorú kimenetű utat. Újjászületés által van boldog örök életünk! Jézus azt mondja Nikodémusnak: "…ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát!" (Jn 3,3), majd folytatja: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.”(Jn 3,36)
Milyen tragikus lenne, ha az Úr Jézus élete a földi 33 évet követően lezárult volna. Ő azonban feltámadt a halottak közül, él, munkálkodik, uralkodik!
Húsvét ünnepén az ÉLET boldog evangéliumát hirdeti számunkra. A Feltámadt Hős, az Első Zsenge hív bennünket, hogy a Vele való közösségben váljék reményteljessé az életünk. Ami testtől született az is érték, de az test marad. Mulandó, vég felé rohanó. De a Lélektől születettek számára a reménység sugara ragyog fel. Isten gyermekei vagyunk. Az élet, az örök élet boldog bizonyosságával a szívünkben.
Kedves Barátom! Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén a Te életedben is bekövetkezhet a csoda. Ha elfogadod Krisztus nagypénteki keresztáldozatát, kegyelmét, amellyel meglátogat Téged, az újjászületés áldását, akkor többé neked sem kell félned a haláltól. Mert az Élet Fejedelmével együtt örök életed van! Ez legyen számunkra húsvét öröme!

2010. március 20., szombat

Lépésről lépésre IX.



Aggodalmaskodástól mentesen…
Általában korán kelő típus vagyok. Így történt ma reggel is. A kukát ki kellett tennem az utcára, és amikor emiatt kiléptem házunk ajtaján az udvarra, kimondhatatlan meglepetésben volt részem. Mintha egy koncertterembe léptem volna. Magasabb és mélyebb hangon, halkabb és hangosabb, különféle ütemben megszólaló muzsikusok kápráztattak el. Lenyűgözve hallgattam a véget nem érő darabot. Felnézve a gyönyörű égre, ahol csodálatos rózsaszínes felhőpamacsok úsztak, és világosodott a háttér, hát betelt a szívem örömmel. Visszaérkezve irodám szürkeségébe, cikket írni, ezek a gondolatok járnak a fejemben. És, az, hogy Isten madár-hírnökei prédikáltak ma reggel nekem.
"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? (Mt 6,25-26)
Sokszor aggódó típus is vagyok. Gyengeségemből fakad, hogy amíg valami nem oldódik meg, amíg kétséges a dolgok kimenetele, szoktam aggódni. Hiszek Isten ígéreteiben, de amíg várni kell, ha várni kell, ha még nem látszik, ha nem úgy látszik….
Étel, ital, ruházat, lakás, autó, számítógép, út, feladatok, munkahely, kapcsolatok… sorolhatnám. Mikor, mi miatt eshetek, eshetünk kétségbe.
Bátorítom a kedves Olvasókat koránkelésre. Ha egy kiskabátot felvéve kilépsz, kiülsz az udvarra, erkélyre, meghallod, amint Isten áldott prédikátorai szólnak hozzád! Mintha azt kiáltanák kórusban, hogy túléltük a telet. És a mezők mostantól értünk zöldellnek, nekünk terem ott minden, a mi terített asztalunk, a mi éléskamránk, amit Mennyei Gazdánk minden jóval megtölt. Válogathatunk is kedvünkre! Boldogok vagyunk!
Szeretnék csatlakozni hozzájuk. Örülni velük együtt. Ha az ő életük ennyire szép, ennyire szabad, boldog, akkor én még nyugodtabb lehetek? Ha ők nem aggodalmaskodnak, akkor én miért is tenném, teszem?
Az Ige célba ért. Szíven talált.
És továbbolvasva Mesterem beszédét, hallom már, mi is az út. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,33-34)
Ma reggel sorra veszem gondjaimat. Egyenként odapakolom Uram elé. Kérem Őt, segítsen félretenni, megoldani őket.
Keresem Őt, keresem igazságát, keresem Országát, és megtelik a szívem békességgel. Drága Barátommal vesszük sorra az imént még nyomasztó, aggasztó terheket. Rámutat, mit hogy kell tennem, segít az elrontott dolgaim helyrehozatalában, megerősít a ma még megoldatlanok ügyében, ígéri, hogy segíteni fog, elmondja, hogy mit tervez velem.
Továbbindulok.
Fülemben a hajnali madárkórus éneke, szívemben meg áldott, krisztusi béke. És a teher megkönnyebbedett.
Van még egy nagy kérdésem.
Hogy lehetnék, hogy lehetnénk bátorító kórusává embertársainknak? A gyülekezet éneke, élete prédikálja-e az aggódásban élőknek, hogy nem kell félni, hogy nincs miért aggodalmaskodni, hogy nincs baj.
El tudjuk-e hinni, készek vagyunk-e hirdetni, hogy Isten Országának, Igazságának a keresése az alapja a boldogságnak. Látszik-e az arcunkon, hallatszik-e a a beszédünkön, érződik-e a tekintetünkön, hogy Gazdánk megterített asztala elénk tárult?
Bárcsak elámulnának a világ aggódói, ha bennünket meghallanak, és azt éreznék, amit én ma hajnalban. Hogy szeretnének ők is ilyen “gondtalanok” lenni, közénk tartozni, velünk tartani.
Számomra ez volt a ma reggeli evangélium. Isten számomra vonultatta fel a Gödöllői Dombság égi zenekarát. Értem az üzenetet. Olvasom. Élem. Köszönöm!!!