Lépésről-lépésre II.

A hit

Lapozgatok a múltban. Keresem, hogy mikor is ébredtem hitre? Hogy jelent meg ez a csoda az életemben?

Talán nem botránkoztatom meg a kedves Olvasót, de nem tudom. Hívő családban felnövő gyermekként olyan magától értetődő volt, hogy hiszek. Másként is tehetnék? Kisgyermekként természetes volt, hogy imádkozom, hogy Bibliát olvasok, hogy imaházban vagyunk, hogy tudják rólam az osztálytársaim is, hogy hívő vagyok (afféle papgyerek). Nem volt kérdés számomra sohasem, hogy létezik-e Isten, hogy igaz-e a Biblia, hogy van örök élet és ítélet.
Mégis.
Volt egy pont, amikor a hit HIT-té érett bennem. Egy igekocka került elém. „Térj meg, mert….” – na akkor valami mást éreztem, mint addig! Mondhatni gyermek voltam még, hiszen alig múltam 14 éves. De ott, akkor hallottam először, hogy az igaz Biblia engem szólít meg, hogy a Szentlélek a gondolataimat birtokba veszi, hogy valami új kezdődött el. Aznap lett szörnyű kínná osztálytársaim káromkodó beszédének hallása. Emlékszem, hogy az iskolában, szünetben az udvar melyik pontján álltam, amikor először szinte fizikai fájdalomként éltem meg, hogy Istent szidják. Régen volt. 35 éve már ennek.
A hit az igazi megtérésen keresztül az elhíváshoz vezetett, engedelmességhez, elinduláshoz. Nagyszerű dolgokat éltem meg.
Segített a fájdalomban, a próbában, a gyászban is.
A hitetlenséggel viszont nehezen tudok mit kezdeni azóta is. Miért, hogy sokan nem fogadják el azt, ami, AKI számomra magától értetődő valóság. Más úton járnak, tagadják, támadják az Urat.
Ateista katonatársam jelenik meg előttem, aki a sokszor hallott provokációt mondta: „Ha Isten létezik, akkor itt, 5 percen belül sújtson le rám!”. Hogy magyaráztam neki, hogy nem jó úton jár, hogy ne képzelje, hogy Istennel szemben ő mondhat ki ítéletet, hajthatatlanul nem hitt, ítélete felé száguldva.
A hit kapaszkodó számomra. Hogy az Úr szól hozzám. Hallom a szavát. Sok éve hallott Igék elevenen élnek bennem, mert az Úr mondta. Vannak Igék, amelyeket ígéretként hordozok a szívemben, vannak bátorító, és figyelmeztető üzenetei az Úrnak. Néha mintha beporosodni látszanának, hiszen még nem teljesedtek, de tudom, hogy az Úr minden szava igaz. Néha megpróbálja a hitemet, enged összeroskadni, de felemel, és új erőt ad, bátorít a szolgálatra.
A hit küldetés! Továbbadhatom az Úr Igéjét, hiszen rám is bízta. Érdemem nincs. Kegyelméből választott ki, hívott el, erősített meg, küldött különféle szolgálati területekre, és tudom, hogy célja van velem. Amikor alkalomról-alkalomra szószékre állok, hiszem, hogy többről van szó, mint a látható, hallható valóság. Ha nem hinnék abban, hogy Isten jelen van az igehirdetésben, nem prédikálnék többet. Esztelen szócséplés lenne Nélküle az egész. De hit által tudom, hogy cselekszik. Hogy nem csak hozzám szólt, hanem üzenete eljut a gyülekezet tagjaihoz, az igehallgatókhoz is.
A hit bizalom! Imádságban az Úrhoz jöhetek. Mint gyermekkoromban szüleimhez futottam (Édesanyámhoz néha még ma is!), úgy jöhetek Hozzá! Megszólíthatom: Abbá Atyám! Elmondatom, hogy mi ért, hogy mi fáj, hogy minek örülök, hogy mit nem tudok megoldani, hogy mit nem bírok elviselni, hogy miben kell a segítsége, hol fogyott el a türelmem, és zakatolva, zaklatottan, zúgva kezdem, aztán megnyugszom. Mert „Jézus karjára bizton hajtom fejem le én…..”.
A hit hálaadást érlel a szívemben.
A hit gyakorlati tapasztalat.
Próbálhatom definiálni, de akinek nincs, nem fogja fel. Ha valaki a bennszülötteknek, akik még az elektromos áramot sem ismerik, a számítógépről kezdene beszélni, semmit nem értenének belőle. De, ha megmutatná, kezükbe adná a billentyűzetet, az egeret, hamar ráéreznének, hogy miről is van szó.
Olyan szívesen adnék hitetlen embertársaimnak hitet. De nem tudok mást tenni, mint beszélni Jézusról, mint megfeszítettről, mint feltámadott Úrról, a Megváltómról.
Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. (Róma 10,14-17)