Isten népe csaknem végig a várakozás idejét éli. Az ősatyák korától mindmáig. Várja Noé, hogy apadjon a víz, és szárazföldre léphessenek. Vár Ábrahám és Sára Isten ígéretének beteljesülésére, várakozik Mózes, hogy az Úr népe célba érjen. Várakozik Dávid –felkenetését követően-, hogy trónra léphessen, várakozik Simeon, hogy meglássa Izráel vigasztalását, és vele várja évszázadok óta Izráel a Messiást, az Érkezőt, Krisztust!
És akkor, a „rendelt időben” megtörténik a csoda. Immár múlt időben, 2000 éve már múlt időben olvashatjuk, hogy „Jézus Krisztus születése pedig így történt…” (Mt 1,18).
Mert hiszen megtörtént! Boldog szívvel kiálthatunk fel, hogy volt értelme a hosszú, időnként reménytelennek tűnő várakozásnak, mert beteljesedett az ígéret, a prófétai szó, Isten kijelentett szava. „Megszületett néktek ma a Megtartó, az Úr Krisztus a Dávid városában…” (Lk 2, 11).
Többé nem lehet kérdés, hogy a próféták hitelesen jövendöltek, hogy Isten előre megígérte, még a város nevét is megmondta, és ha kellett, még népszámlálást is kiírt Augusztus császár, hogy minden úgy történjen, és ott szülessen meg a mi Urunk, Jézus Krisztus.
Advent, a várakozás az Újszövetségi kor valósága is. Igaz, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus megszületett kétezer évvel ezelőtt, majd kereszthalála után feltámadt, és a Mennybe ment, de várjuk, hogy visszajöjjön. Az Ószövetség Népe várta az Érkezőt, az Újszövetség Népe a Visszaérkezőt várja epekedve. Mert ígérete szerint ismét eljön. Népe örvendező szívvel várja érkezését, hogy találkozzon Vele, és immár mindörökké együtt lehessünk.
Az Úr Jézus itt volt közöttünk testben, és ígérete szerint mennybemenetelét követően is velünk van a világ végezetéig. Így nem ellentétes a mondat, hogy Vele várunk Őreá! Hiszen azt várjuk, hogy színről-színre láthassuk Őt, hogy közvetlenül halljuk a hangját, hogy mindig Vele lehessünk.
Advent idején mintha egy magasra emelkedő vonalat húznánk a földről az ég felé. Ami átvezet ünnepből az ünnepbe, és mindeközben eszünkbe jutnak várakozásaink.
Adventtől függetlenül a kisgyermekek nagyok szeretnének lenni! Nem tudják, mi vár rájuk, de folyamatos várakozásuk, hogy testük növekedjék, életéveik száma szaporodjon, no meg az is, hogy az ünnepre készülődve múljanak már a napok, és a régóta áhított ajándékokat megkapják. Pedig milyen szép évek azok. Az önfeledt játék ideje, a szülők gondoskodó, mindent megadni akaró szeretetének évei. Amikor csak bele kell simulni a szülők akaratába, szeretetébe, és teljes a biztonság. Mégis – várakozik, vágyakozik a gyermek valami másra, többre, beteljesedésre! A beteljesedés, még karácsony sem azt hozza, amit remélnek tőle. E földön múló ünnepet, elromló játékot, mulandóságot kapunk.
Ifjaink is sürgetnék az időt. A középiskolások szeretnének túl lenni az érettségin, a diploma, a jogosítvány megszerzésén, a felnőtté váláson. Mintha ott bent egy motor zúgna, hogy siettessék az idő múlását, hogy ne megnyugodva éljenek, hanem mindig mást akarjanak. Mást, vagyis előre haladni, lépni, futni, változni, s változtatni… Kicsit másként várják az ünnepet is, mint a gyermekkorban. Szégyenlősen, mégis reménykedve, vágyakozva valamilyen nagyszerű ajándék után. Csalódásaik sem olyan mértékűek, mert tanulgatják, hogy e Földön minden mulandó.
Néha a felnőttebbek is türelmetlenek, hogy a munkahelyi előléptetés bekövetkezzék, hogy egy üzletet megkössenek, hogy elmúljon betegségük, személyes gondjuk, hogy minden rendbe jöjjön körülöttük.
Időseink gyakran mondják, hogy nagyon vágyakoznak már kiköltözni e testből, és az Úrnál lenni. Őszinte várakozás van sokak szívében e csoda mielőbbi beteljesedéséért.
A várakozás motivációkat hoz az élet minden területén.
Vajon milyen módon várjuk, hogy jöjjön már a karácsony, vagy, hogy visszaérkezzék Megváltónk?
Melyik az Isten szerinti adventi út, amely karácsony felé vezet? Amelyik nem hoz csalódást, amely beteljesülése életet jelent? Igazi Karácsonyt! Ahogy énekeljük, ismételjük: „Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!”
Ünnepi előkészületeinkben legyen ott a szent várakozás, vágyakozás az ünnep után! Hogy minden adventi vasárnap előrébb vigyen karácsony felé! Hogy karácsony előrébb vigyen a már megélt karácsonyaink sorában. Készüljünk a nagy találkozásra.
Ma halkan, az Urat sürgetve mondjuk: Jövel Uram, Jézus! Némelyek hozzáteszik, hogy: „hamar”!
Ő viszont azt mondja: „Itt vagyok! Békesség néktek! Ne féljetek! Azért jöttem, hogy megkeresselek, megtaláljalak! A tenyeremen hordozlak!”.
Általa nem csalódások sorozata az életünk, hanem várakozásunk beteljesedése örömöt jelent! Minden nap, minden óra, minden tette az Úrnap építkezés. Többre-többre, előbbre visz bennünket.
Éljük meg mindezt ebben az évben is, tegye Isten áldottá 2010 karácsonyát, hogy reményteljes adventünk után boldog karácsonyunk lehessen!
Mészáros Kornél lelkipásztor
(Új Lant 2010. karácsony)
