MEKO

Az Örökkévaló és az idő

2011-12-26T07:45:00.003+01:00

Már készülünk az új esztendőre is, így beillesztem a Békehírnök újévi vezércikkét.

Néhány napja még csak annak, hogy Jézus Krisztus születését ünnepeltük. Őt, aki a világmindenség ura, aki „Örökkévaló Atya”, aki az idő és a tér fölött lévő hatalmas Úr. Számára nem titok a múlt és a jövő, nem rejthető el szeme előtt a világ egyetlen pontja sem, hiszen mindig és mindenütt jelen van. JAHVE, a Vagyok titka benne megtalálható. Az időtlen létezés, amiben összefonódik a múlt végtelenje a jövő elérhetetlen messzeségével, sőt túlcsordul azon és a mindenséget öleli egybe.

Ő lett emberré, és 2000 évvel ezelőtt önmagára nézve is kötelezővé tette a térben és időben élés állapotát. E földön járva közöttünk megismerte az emberi test létének minden valóságát, kínját is. Azt, hogy nem volt jelen egyszerre több helyen és, hogy az idő számára is korlát volt. Még azt is felvállalta, hogy földi életéről a történetírók kimondhassák, hogy: „élt 33 évet”. Hogy leírják róla, hogy meghalt, és eltemették.

De micsoda 33 év volt az! Vagy még jobban szűkítve a szolgálati évekre, micsoda három esztendő volt az? Dinamizmussal, tettrekészséggel, szolgálattal, segítőkészséggel teli, lüktető életet élt. Porsátorban élt évei marandóságának titka, hogy az Örökkévalóval volt napi kapcsolatban. Hozzá kötötte „mulandó” éveit, belőle táplálkozva tudta, mit kell tennie, hozzá igazodva az engedelmesség által tudta korlátait, és benne bízva érezte az élet biztonságát.

Az Atyához igazodó életre válaszolt a Mindenható, és nem engedte, hogy csak annyi maradjon fenn Jézusról, hogy „élt 33 évet, meghalt és eltemettek”, hanem győzelmes folytatást adott, hiszen az evangélisták leírták, az igehirdetők, a bizonyságtevők azóta is mondjuk, hirdetjük, hogy az Úr feltámadott! Ő maga az élet, az ÉLET!

Jézus Krisztus imádkozott értünk, hogy az Atya őrizzen meg itt a korlátok között élt életszakaszunkban. Hogy tegyen eggyé bennünket, hogy vigyázzon ránk, és Ő maga ígérte, hogy az örökkévalóságban készít helyet, és ott lakhatunk majd mi is, örökkön örökké, végtelen időkig, időtlenül, beleolvadva Isten végtelenségébe.

A földi évhatár küszöbének immár 2012-es feliratú oldalára lépve új elhatározással, odaszánással imádkozzunk! Életutunk az örökkévalóság felé halad. Egyelőre a tér-idő határaiba szorítva haladunk, míg majd kitárul előttünk Isten csodálatos mennyei világának a kapuja. Az esztendő kezdetén segítségül hívhatjuk az Urat, kérhetjük Tőle a zsoltárossal, hogy „ Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zs 90,12). Így lesz elkezdett új évünk Gazdája a Mennyei Atya, az Örökkévaló. Onnan nézve (miközben itt van velünk) tanácsol, az egészet átlátva vezet, a jövőt ismerve ad szabad akaratot, döntési jogot.

Vajon készek vagyunk-e mi, a harmadik évezred „mindent-tudó” bölcsei beismerni, hogy Nála nélkül semmit nem cselekedhetünk? Elismered-e ma, hogy nélküle tönkremennek, elfolynak az évek, az élet, és nincs maradandó, nincs érték, a semmi van. Sőt, rosszabb, mert ez a semmi az istennélküliség bűnössége.

Ma azonban újat kezdhetünk. Milyen különös ajándék az évek számolásának lehetősége. Újra figyelmeztet az elmúlásra, az odaszánásra, a helyes életre. Tegnap a számvetés ideje volt még, a hálaadásé és a bűnbánaté. Ma „tiszta lappal” indulunk. Jöjjetek, keressük Isten akaratát, kapcsolódjunk rá annak cselekvésére.

Vajon mi vár ránk ebben az esztendőben? Öröm, megoldás? Fájdalom, nyomor? Reménység, vagy reménytelenség? Nem ez a fő kérdés, hiszen igaz ránk nézve is, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban…”(Fil 4,13). Vele bátran indulhatunk!

2012 Isten ajándéka számodra. Hálás szívvel fogadva élj vele minél jobban!

Boldog karácsonyt!

2011-12-26T07:43:00.001+01:00

Sms-ben, email-ben, képeslapon, levélben, telefonon, személyesen mondjuk, kiáltjuk, ragyogjuk egymásnak: „Boldog karácsonyt!”. Megölelve, kezet rázva, szemébe nézve kívánod szeretteidnek, hogy legyen boldog ünnepük. Még ellenségedre is rámosolyogsz, ismeretlen útitársadnak is odabiccentesz: „Boldog karácsonyt!”. És áradhat a boldogság-folyam, hiszen megérkezett Ő maga, akiben van a boldogságunk. A boldog Isten fájdalomteli lemondással, de elküldte áldozatát az emberiségért, aki így, drága áron szerezte nekünk boldogságunkat.

Eljött, közöttünk élt, láttuk dicsőségét, és immár visszament az Atyához. Csaknem kétezer éve.

De az a harminchárom esztendő a Föld legszebb időszaka. Isten testben közöttünk volt. Jézusban az Ige testté lett, itt lakott, és személyesen hallhatták, leírhatták, olvashatjuk. Az Emberfia, az Isten Fia élt Názáretben, Kapernaumban, gyakran járt Jeruzsálemben, Betániában, megfordult a samaritánusok földjén, hajóba ült és onnan tanította a sokaságot, ha kellett lecsöndesítette a vihart, vagy járt a víz felszínén is. Jézus Krisztus életének három esztendeje pezseg az aktivitástól, hiszen fáradtságot nem kímélve szolgálja népét. Az Atya, Jahve egyetlen Fiaként tanít, gyógyít, szabadít, segít az éhezőkön, a bajbajutott embereken. Bár a fején nem visel glóriát, de nagy dicsőséget látnak, akik valójában megismerik Őt.

És az az éjszaka, amikor megszületett? Felfoghatatlan a betlehem-mezei káprázat. Kinyílik az ég zsilipje, ami addig, és azóta elzárja a dicsőségáradatot előlünk, és mintha lezúdulna egy csillagokból formálódó égi út, ömlik a földre Isten valósága. Mintha az angyalok ölben hoznák a születendő gyermeket, hogy mihamarabb jászolbölcsőjébe kerülhessen. Megérkezett, hogy csodás küldetését betöltse.

És zeng az angyalkórus a figyelmes pásztoroknak: „Dicsőség! Békesség! Jóakarat! Ne féljetek! Örömöt hirdetek! Az egész nép öröme lesz! Megszületett az Úr Krisztus!” és a kórus énekli a magasztaló éneket, miközben mondja az angyal, hogy hol találják meg, mi lesz a jel az Érkezőn, Krisztuson.

Ragyogással, ámulattal a szívében indul a pásztornép, és mindent úgy talál Betlehemben, ahogy az angyal megmondta. Ó, de gyönyörű szép éj volt az, hiszen fénye azóta is beragyog ünneplésünkbe.

Kedves Olvasó, drága Testvérem! Ha a karácsonyfa csillogó fénye, ragyogó sugarai előtted vannak, bár meghallanád, és énekelnéd az angyali kórus énekét Isten dicsőségéről, és a mi békességünkről. Ha a gyülekezeti ünnepen részt veszel, legyen nyitva a szíved az Érkezőnek. Ha csak jászolbölcső minőséget tudsz nyújtani, azt is tárd ki előtte.

Boldog karácsonyt, kedves Újpesti Gyülekezet!

Az Érkező személye…

2011-12-26T07:41:00.000+01:00

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (És 9,5)

Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége." (Lk 1,30-33)

Amikor az angyal Máriának hirdeti a csodát, hogy gyermeke születik, a hét évszázados prófécia hangja ismétlődik meg. Később a felnőtt Jézus Krisztus is Ésaiás próféciájában mutat rá arra a küldetésre, amelyet teljesítenie kell.

Egy gyermek születik. Nagyszerű a várakozás. Emlékszem, amikor 26 éve első gyermekünk érkezését vártuk (így karácsony körül egészen közel volt már), különös érzés volt a szívemben. Vajon ki lesz ő, az érkező. Milyen lesz, ha felnő, de főként milyen gyermek lesz? Hogy lehet, hogy kell róla gondoskodni? A prófécia megjövendöli a Gyermek érkezését, akinek a várása is kimondhatatlan öröm. Népe évszázadokon át reménykedik megérkezésében. A gyermekként jött Jézus Krisztus tisztaságban, szentségben érkezik. Istentől jön, az Ő világából, mellőle, Ő maga érkezik a Földre az Egyszülött Fiúban, a Királyi Gyermekben. Amikor később Jézus szól a gyermekekről, amikor a közelében lehetnek, kiábrázolódik a „gyermek-sors” nagyszerűsége: „"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3). Unokavárás közben is megerősödik ez a kép bennem. Vajon ki érkezik? Milyen lesz kisgyermeknek, milyen lesz, ha felnő? Küldetése, szolgálata, jelleme mit ábrázol ki? Vajon „mivégre” lesz itt a Földön? Mert minden érkező céllal jön, minden életnek küldetése van, minden érkező gyermekből egyszer távozó ember lesz, de addig feladata van. Hogy élhet értelmes, értékes életet?

Fiú adatik. A próféta világosan látja, hogy a karácsonykor érkező személy fiú (férfi), aki mindig mellettünk áll, akire támaszkodhatunk, ha baj van. Fiú adatott nékünk. Mellettünk van hát, hogy erejével, származásával, örökségével, kapcsolataival segítsen nekünk. Fiú adatott nekünk, akinek olyan „Apukája”, olyan Atyja van, akire nem csak Ő számíthat, hanem mi is. Fiú, aki bennünket barátaivá fogad, tanítványokká, és bemutat Atyjának, beajánl minket is országa építésekor, hogy vele együtt dolgozzunk. Fiú, Aki számára az Atya szava létfontosságú, akarata parancs, aki példát ad mindnyájunknak! Kedves fiúk, ha sokat képzeltek magatokról, jöjjetek, tanuljunk Tőle, Jézus Krisztustól! Legyen Ő a példakép!

Az uralom az ő vállán lesz. Ez a meghatározás nem csupán azt jelenti, hogy aki jön, az csodálatos uralkodó egyéniség, hanem azt is, hogy aki jön, nem csak az uralkodás dicsőségét, hanem annak terheit is hordozza, a felelősségét is vállalja. Az Érkező – bár minden általa lett, szolgává lesz. Megüresíti magát, és engedelmes lesz, egészen a kereszthalálig. Úgy uralkodik a világ fölött, hogy szolgál az emberiségnek, sőt az életét adja értünk. Vállán van az uralkodás terhe, és készséggel vállalja. Az övéiért harcba száll, hogy rátaposson az ellenség, az ősi kígyó fejére. Fájdalommal járó találkozás ez, de Ő a Győztes, a nagy Király, Jézus Krisztus! Neki adatott azután minden hatalom, Ő nem él vissza vele, szereti népét, gyengéd pásztorként.

Hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak. Folytatódik a név, a krisztusi jellem kibontása. A régi próféta Isten akaratát veti pergamenre, és ez marad fenn az utókor számára. Jézus, a csodálatos! Egy kedves, régi énekünkben is megénekeljük ezt (Ó, Jézus te, Csodálatos…). Ha őszinte szívvel olvasunk Róla, ha ismerkedünk Vele, hamar elámulunk nagyszerűségén. Karácsony ünnepén is így tekinthetünk Reá. A legcsodálatosabbra a világon. Manapság nagyon sokat bitorolják azt a nevet, hogy tanácsos, vagyis tanácsadó. Tudásuk, képességeik korlátozottak. Lehet, hogy saját szakterületükön kiválóak, de mindenhez nem érthetnek. Az érkező, Jézus Csodálatos, Tanácsos, aki megért, barátunkká lesz, és úgy vezet minket. Érezzük, hogy összekuszálódott világunkban mennyire szüksége van az embernek ilyen meghitt barátra, akire rábízhatja élete minden titkát, s akinek a támogatására mindig számíthat? Időnként egy-egy válaszúton, nagyon érezzük, hogy milyen jó volna mellettünk valaki, aki meghallgatna, és megmutatná az utat, amerre mennünk kell. Halld meg az üzenetet. Aki jön: csodálatos tanácsos, mindent megért, mindent meg tud magyarázni, és mindenből tudja a kivezető utat.

Hívják nevét Erős Istennek. Néha azt mondják mai emberek a probléma nagyságától megijedve, hogy itt már Isten sem segíthet. Akik nem ismerik az Ő erejét, nagyságát, hatalmát, azon feltételezik, hogy nem tud mindent megtenni. Mi azonban ismerjük Őt, mi ismerjük meg Őt, mint Erős Istent! Hidd el, hogy nincs akkora gond, ahol nem Ő lenne a Megoldás! A legsúlyosabb teher, a legnehezebb feladat egyaránt könnyűvé válik, mert segít vinni.

És hívják nevét Örökkévalóság Atyjának, azaz örökkévaló atyának. Milyen nehéz a mulandó világból az örökkévalóság felé néznünk, mert nincsenek tapasztalataink róla. Milyen lehet az az idő, aminek nincs határa, nincs vége? Már nem is idő. Egyelőre felfoghatatlan. A gyermek, a fiú, az uralkodó, a csodálatos, tanácsos, az erős Isten egyben Örökkévaló Atya is. Ő a mindenünk. Ezen az ünnepen az Örökkévaló magához öleli a mulandó emberiséget. Önnön életét osztja meg velünk. Üdvösséget kínál. A mindent ajándékozza nekünk. A gyermek, a Fiú helyébe most Örökkévaló Atyaként lép, aki minden szükségünket ismeri, aki minden imádságunkat hallgat, aki foglalkozik velünk, mert felelősnek érzi magát a teremtett világért, az emberért, értünk.

És hívják nevét Békesség Fejedelmének. Azt gondolom, hogy a legfontosabb titokhoz elérkeztünk. Megzavarodott, ellenséges, békétlen világunkban végre Fejedelemre van szükség. Vezérre, aki kiáll népe elé, és azt: mondja, kövessetek! Azt tegyétek, amit én, ott legyetek, ahol én, engedelmeskedjetek, és célba juttatlak!

Jézus egy ellenséget nevez meg, a bűnt, és annak gazdáját, a sátánt.

Az ünnep csendjében rendezd az Úr előtt kapcsolataidat. Kikkel vagy haragban? Kik iránt hordozol a szívedben neheztelést? Hogy lehetne sok elrontott ügyedet helyrehozni? A békesség Fejedelme át akarja venni az uralmat fölötted. Ő, aki a Menny békéjét hozta le, megváltoztatja környezetedet. Általa megbékülnek a haragosok, eloszlanak a sérelmek, gyógyulnak a sebek, minden jóvá lesz.

Azért jön, hogy megszabadítsa népét annak bűneiből (Mt 1,21).

Karácsony ünnepén ismerjük meg Urunkat olyannak, annak Aki Ő valójában!

Mészáros Kornél lelkipásztor

Visszatekintve...

2011-11-04T07:05:00.003+01:00

...látom igazán, hogy mennyi minden történt velem mostanában.

Október 27. csütörtöktől reformációi imahetünk volt Újpesten. Nagyszerű alkalmak esténként.

28-án, pénteken Hajdúböszörményben és Nyíregyházán jártam. Utóbbi emlékezetessé vált azzal, hogy megint beütötték a kocsim jobb első ablakát. Értelmetlen rongálás. Érthetetlen. De ez is része a szolgálatnak, az életnek, az útnak.

Szombaton temetőben jártunk, és emlékeztünk régen célba érkezett szeretteinkre.

Múlt vasárnap délelőtt 9 fehérruhás bemerítésével szolgálhattam az Úrnak Debrecenben. Felemelő élmény volt, áldás Istentől. A népes gyülekezet, a hiteles bizonyságtételek, az örömteli közösség.

Délután már Újpesten a reformációi imahét alkalmát vezethettem, ahogy a PRÚSZ "Rát Mátyás díjának" átadása is sorra került. Nagyszerű előadás (Marosi Nagy Lajos), igehirdetés (Dr. Kádár Zsolt), laudációk (CSoma Áron), díjátadás (Novotny Zoltán). A IV. kerületi protestáns gyülekezetekkel együtt ünnepeltünk.

Hétfőn október 31-én úrvacsorával zárult a reformációi imahét. Én prédikáltam. A téma: Soli Deo Gloria! Bár igazán így érzeném ezt mindig, hogy Egyedül Istené a Dicsőség!

Testvérszeretet, vagy valami más?

2011-07-22T08:59:00.005+02:00

A vasárnap délutáni Ige nagyon megkapó volt.

"És odakiáltott Abnér Jóábnak: Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek? Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjen vissza testvérei üldözéséből? Jóáb így felelt: Az élő Istenre mondom, hogy ha te nem szóltál volna, reggel előtt nem hagyta volna abba a nép testvérei üldözését! Jóáb akkor a kürtjébe fújt, és megállt az egész hadinép, nem üldözték tovább Izráelt, és nem folytatták a harcot. ..."(2Sám 2,26-tól)

Milyen sok kapcsolat romlott már meg, mennyi kard szabdalja a testvért, mennyi indulat, féktelen, szilaj düh van "szabadján", mennyi, mennyi...
Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak?
Belekiálthatjuk a világba, a társadalomba, a családba, alkalmasint a gyülekezetbe is a kérdést.
Keserves vége lesz ennek.
Abba kellene már hagyni.
Megbékélni, megbocsátani, szeretni.

Joáb válasza Abnér kérdésére megdöbbentő. Mintha azt mondaná, hogy nem is vettem észre, mit csinálok. Hogy gyilkolom a testvéreimet.
Ha nem szóltál volna, észre sem veszem.
A véres ütközetek részévé lettek az életnek.
Pedig...
Keserves vége lesz ennek.

Bárcsak mernénk szólni a harcolóknak: Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak?
Bárcsak mernénk beismerni, abbahagyni, nem folytatni tovább...

Máté evangéliuma 6.részében olvassuk az Úrtól tanult imádságot, és annak kiegészítő sorait.
⁹"Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, ¹⁰jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; ¹¹mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, ¹²és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; ¹³és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." ¹⁴"Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. ¹⁵Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."

Rohanó idő...

2011-07-21T08:10:00.002+02:00

...avagy pára-lét.

Mi minden fér bele néhány évbe, évtizedbe. Felfoghatatlan gazdagság.
Születtünk, vagyunk és majd továbbállunk.
A születés, és a halál között van az élet földi része.
Sok kisgyermeket láttam, fogtam a kezemben mostanában - fantasztikus csoda. Isten különös ajándéka az élet, az újabb generációk megjelenése, felnövekedése"hatalomátvétele".
Idősekkel találkozva, beszélgetve az út másik vége látszik már.
Milyen fontos is ez a mulandó, ez a siralomvölgy, a pára lét.

A minap ködös ausztriai fényképeim kerültek elő. És megdöbbentett.
Hiszen a pára is szép! (Itt megnézhető.)
Bár eltakar valamit a háttérből, bár mulandó, mégis "meggyönyörködnivaló"!
A siralomvölgy máris megszépül, hiszen Urunk gazdagsága betölti annak minden hiányát.
A földi lét élettér, kibontakozó hegycsúcs, boldog magaslatok bejárása, körültekintés,
áldás, öröm.
Istenem!
Bár csak így látnék minden napot, minden eseményt, mindent.
Bár csak igazán tudnám értékelni a múltat, a jelent, és az eljövendőt!

Ősz a tavaszban...

2011-05-15T12:20:00.004+02:00

A minap kimentem az udvarra, és sétáltam a diófa alatt. Suhanó sötét falevelek szálltak a levegőben, keresve a föld nyugalmát. Befejezték küldetésüket.
Eközben lábam alatt, lépteim nyomán halk roppanások zaja jelzi, elszáradtak már a levelek.
Az ősz hangulata csodálatos ...
...
lenne,
...
de ma május 15-e van.
A fagy vitte el óriási diófánk csaknem összes levelét, és egyben az idei teljes termést is. Vitte még a fagy az akácok fiatal hajtásait (azok is fáradtan, lekonyulva szomorkodnak), vitte a szőlő zsenge hajtásait, a meggyet, a cseresznyét, a ribizlit...
Micsoda pusztítás?

A lombhullás ősszel gyönyörködtet, most sokkal jobban elgondolkoztat, megállít.
Nem csak ősszel múlhat el az élet, hanem most is.
De a fagy után új élet kezdődik.
Hátha terem majd jövőre...
És akkor új reménnyel készülünk a gyümölcsszedésre.

Omlás után a tervezés

2011-03-05T13:18:00.002+01:00

Hamarosan Berettyóújfaluba érkezem.

A gyülekezet honlapján tömör tájékoztatás található: " Mint ismeretes, imaházunk augusztus 28-án este 21:20-kor összedőlt." (http://www.baptista.hu/berettyoujfalu/)
Arról beszélünk majd a vezetőséggel, és Ványi Zoltán építész testvérrel, hogy a hamarosan induló építkezés hogy is haladjon.

A honlapon a látványterv is látható.

Körösvidéki Missziói Egyeztetés

2011-03-05T11:55:00.003+01:00

Nagy öröm ért tegnap este, hisz kedves városomban, Gyulán lehettem.

A Körösvidéki Egyházkerület egy nagyszerű ötletet valósít meg. A gyülekezetből a misszió iránt érdeklődőket összehívták, és közösen beszéltünk arról, hogy hogy segíthetjük egymást. A nagyobb gyülekezet a kisebbeknek, a több adottsággal rendelkezők a szerényebb lehetőségekkel élőknek.
Csaknem ötvenen kerestük a választ arra a kérdésre, hogy "Hogyan tovább Körösvidék?.

Ötletek, gondolatok, tervek formálódnak, és egy újabb találkozás segít majd ezeket összefésülni.

A tegnap esti Ige nagyon sokat jelentett.

2011-03-04T09:18:00.003+01:00

(2Krón 32,1-23)

A megelőző fejezetekben olvasunk arról, hogy Áház király milyen engedetlen volt.

Fia Ezékiás apjával ellenététben Isten akaratát kereste, megtisztította a templomot, helyreállította a szolgálatokat, Isten felé fordult ő maga is, és népét is ebbe az irányba vezette.

Mindent jól tett.

Ahogy kell.

Ahogy Isten elvárja.

1Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib asszír király, és betört Júdába.

Erre aztán nem számíthattak.

Az engedelmesség után, a hűséges cselekedetek után?

Körbezárva a város - Jeruzsálem.

Látva a közelgő, tornyosuló sereget: betömtek minden forrást és patakot, amely azon a földön át folyt, mert ezt mondták: Miért találjanak az asszír királyok sok vizet, ha ideérnek? 5Majd nekibátorodva, fölépíttette az egész várfalat, ahol sérült volt; megnagyobbította az őrtornyokat, építtetett kívül egy másik falat, és megerősítette a Millót Dávid városában. Csináltatott sok hajítófegyvert és pajzsot is. 6A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt, azokat maga köré gyűjtötte a városkapu előtti téren, és szívhez szólóan így beszélt hozzájuk: 7Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. 8Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az ÚR, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban. És megbátorodott a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a beszédétől.

A menekülőutak elvágva, mindent odadobtak Isten kezébe.

Legyen, amint akarja.

Némi előkészület azért volt, hiszen építettek, szerveztek is.

De az odahagyatkozás lenyűgöző: Isten kezében vagyunk.

Majd jön Szanhérib.

Önmagától, hatalmától, birodalmától megszédült állapotban.

És megy a Jahve-ellenes propaganda. Az Ezékiás-ellenes beszéd.

(2Krón 32,9-19)

Majd egy mondatba foglalható a fordulat.

20 Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta, Ámóc fia imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé!

Hittel, mindent félretéve imádkoztak.

Vizszintesen körülzárt, de felfelé nyitott szívvel!

Az imameghallgatás csodája tárul elénk: 21Az ÚR pedig angyalt küldött, ...

Ki másnak lenne hatalma?

Ki segíthetne?

És a következmény is nagyszerű:

22Így szabadította meg az ÚR Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király kezéből és minden ellensége kezéből. És nyugalmat adott nekik mindenfelől.

Immár az Úr zárja körül őket.

Védelmező hatalmával.

A Felséges rejtekében elrejtett élet lesz az övék.

Magunknak is, ma is ez az egyetlen reménység.

"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem."(Zsolt 50,15)

Az Ige!

2011-03-04T08:59:00.004+01:00

Hadd osszam meg mindnyájatokkal, hogy tegnap délután Ürömön temettük Nagy János lelkipásztor testvérünket, aki csaknem 91 esztendőt élt. Végig tiszta, odaszánt élettel, hittel, engedelmességgel.

János bácsi halála előtt nem sokkal mondta el, hogy számára életprogram volt az Ige hirdetése,és az éltette, hogy mindig tudta: "Nem tér vissza üresen, hanem véghezviszi..."

Isten áldja meg minden prédikációnkat, hogy élő hittel adjuk tovább a bátorító Igét.

És még egy utalás a tegnap esti(baptista vezérfonal) Igére: Ezékiás úgy beszélt, hogy megbátorodott az egész nép. Bárcsak ilyen bátorító módon szólnánk!

7Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. 8Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az ÚR, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban. És megbátorodott a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a beszédétől.

A várakozástól eljutni a beteljesedésig.

2010-12-24T10:50:00.000+01:00

Isten népe csaknem végig a várakozás idejét éli. Az ősatyák korától mindmáig. Várja Noé, hogy apadjon a víz, és szárazföldre léphessenek. Vár Ábrahám és Sára Isten ígéretének beteljesülésére, várakozik Mózes, hogy az Úr népe célba érjen. Várakozik Dávid –felkenetését követően-, hogy trónra léphessen, várakozik Simeon, hogy meglássa Izráel vigasztalását, és vele várja évszázadok óta Izráel a Messiást, az Érkezőt, Krisztust!

És akkor, a „rendelt időben” megtörténik a csoda. Immár múlt időben, 2000 éve már múlt időben olvashatjuk, hogy „Jézus Krisztus születése pedig így történt…” (Mt 1,18).

Mert hiszen megtörtént! Boldog szívvel kiálthatunk fel, hogy volt értelme a hosszú, időnként reménytelennek tűnő várakozásnak, mert beteljesedett az ígéret, a prófétai szó, Isten kijelentett szava. „Megszületett néktek ma a Megtartó, az Úr Krisztus a Dávid városában…” (Lk 2, 11).

Többé nem lehet kérdés, hogy a próféták hitelesen jövendöltek, hogy Isten előre megígérte, még a város nevét is megmondta, és ha kellett, még népszámlálást is kiírt Augusztus császár, hogy minden úgy történjen, és ott szülessen meg a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Advent, a várakozás az Újszövetségi kor valósága is. Igaz, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus megszületett kétezer évvel ezelőtt, majd kereszthalála után feltámadt, és a Mennybe ment, de várjuk, hogy visszajöjjön. Az Ószövetség Népe várta az Érkezőt, az Újszövetség Népe a Visszaérkezőt várja epekedve. Mert ígérete szerint ismét eljön. Népe örvendező szívvel várja érkezését, hogy találkozzon Vele, és immár mindörökké együtt lehessünk.

Az Úr Jézus itt volt közöttünk testben, és ígérete szerint mennybemenetelét követően is velünk van a világ végezetéig. Így nem ellentétes a mondat, hogy Vele várunk Őreá! Hiszen azt várjuk, hogy színről-színre láthassuk Őt, hogy közvetlenül halljuk a hangját, hogy mindig Vele lehessünk.

Advent idején mintha egy magasra emelkedő vonalat húznánk a földről az ég felé. Ami átvezet ünnepből az ünnepbe, és mindeközben eszünkbe jutnak várakozásaink.

Adventtől függetlenül a kisgyermekek nagyok szeretnének lenni! Nem tudják, mi vár rájuk, de folyamatos várakozásuk, hogy testük növekedjék, életéveik száma szaporodjon, no meg az is, hogy az ünnepre készülődve múljanak már a napok, és a régóta áhított ajándékokat megkapják. Pedig milyen szép évek azok. Az önfeledt játék ideje, a szülők gondoskodó, mindent megadni akaró szeretetének évei. Amikor csak bele kell simulni a szülők akaratába, szeretetébe, és teljes a biztonság. Mégis – várakozik, vágyakozik a gyermek valami másra, többre, beteljesedésre! A beteljesedés, még karácsony sem azt hozza, amit remélnek tőle. E földön múló ünnepet, elromló játékot, mulandóságot kapunk.

Ifjaink is sürgetnék az időt. A középiskolások szeretnének túl lenni az érettségin, a diploma, a jogosítvány megszerzésén, a felnőtté váláson. Mintha ott bent egy motor zúgna, hogy siettessék az idő múlását, hogy ne megnyugodva éljenek, hanem mindig mást akarjanak. Mást, vagyis előre haladni, lépni, futni, változni, s változtatni… Kicsit másként várják az ünnepet is, mint a gyermekkorban. Szégyenlősen, mégis reménykedve, vágyakozva valamilyen nagyszerű ajándék után. Csalódásaik sem olyan mértékűek, mert tanulgatják, hogy e Földön minden mulandó.

Néha a felnőttebbek is türelmetlenek, hogy a munkahelyi előléptetés bekövetkezzék, hogy egy üzletet megkössenek, hogy elmúljon betegségük, személyes gondjuk, hogy minden rendbe jöjjön körülöttük.

Időseink gyakran mondják, hogy nagyon vágyakoznak már kiköltözni e testből, és az Úrnál lenni. Őszinte várakozás van sokak szívében e csoda mielőbbi beteljesedéséért.

A várakozás motivációkat hoz az élet minden területén.

Vajon milyen módon várjuk, hogy jöjjön már a karácsony, vagy, hogy visszaérkezzék Megváltónk?

Melyik az Isten szerinti adventi út, amely karácsony felé vezet? Amelyik nem hoz csalódást, amely beteljesülése életet jelent? Igazi Karácsonyt! Ahogy énekeljük, ismételjük: „Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!”

Ünnepi előkészületeinkben legyen ott a szent várakozás, vágyakozás az ünnep után! Hogy minden adventi vasárnap előrébb vigyen karácsony felé! Hogy karácsony előrébb vigyen a már megélt karácsonyaink sorában. Készüljünk a nagy találkozásra.

Ma halkan, az Urat sürgetve mondjuk: Jövel Uram, Jézus! Némelyek hozzáteszik, hogy: „hamar”!

Ő viszont azt mondja: „Itt vagyok! Békesség néktek! Ne féljetek! Azért jöttem, hogy megkeresselek, megtaláljalak! A tenyeremen hordozlak!”.

Általa nem csalódások sorozata az életünk, hanem várakozásunk beteljesedése örömöt jelent! Minden nap, minden óra, minden tette az Úrnap építkezés. Többre-többre, előbbre visz bennünket.

Éljük meg mindezt ebben az évben is, tegye Isten áldottá 2010 karácsonyát, hogy reményteljes adventünk után boldog karácsonyunk lehessen!

Mészáros Kornél lelkipásztor

(Új Lant 2010. karácsony)

Az idő urának születésnapja

2010-12-24T10:46:00.001+01:00

Néhány hete köszöntöttek családtagjaim, munkatársaim, ismerőseim születésnapomon, és mondhatom: nagyon jól esett. Megható volt a figyelmesség, a szeretet, a gondosság. És emlékeztetett a mögöttem lévő évekre. Százával tolultak elő a képek, a megélt élmények, az élet.

Ez ünnepen, karácsonykor nem saját, egyszerű életünk éveire tekintünk vissza, és nem magunkat ünnepeljük, hanem a világ, az egész teremtett világ urát, az Urat, Jézus Krisztust!

Mert jó 2000 évvel ezelőtt emberré lett. Tévedés ne essék, nem akkor kezdődött az élete, hiszen Ő maga az örök élet. A múltja felfoghatatlan, hiszen Reá nézve jött létre minden, Ő az örökkévaló Ige, aki már kezdetben is volt, az általunk ismert kezdetben, de nem akkortól, hanem öröktől fogva. Ő a kezdetet-véget nem ismerő idő, és a határokat nem mérő tér, Ő az ÚR, a minden mindenekben!

Hogy történhetett mégis testetöltése? Letette korlátlan hatalmát, megüresítette magát, és kicsiny magzatként formálódó testben volt lakhelye. Ő akarta, hogy így legyen emberré. Ugyanolyan embertestben érkezett, mint a miénk.

Az Atya szeretete engedte Őt a Földre, mert úgy szerette a világot…

Immár több mint kétezer éve, hogy ez a kimondhatatlan csoda bekövetkezett. A következő 33 évről az év többi hetében írunk, de most emlékezzünk Krisztus szeretetének, értünk vállalt sorsának különlegességére.

Ünnepeljük Őt.

Testetöltésének, születésének emléknapjára érkezzünk ajándékokkal! Vajon minek örülne? Mit adhatnánk, amiben benne van szívünk érzése, szeretete, odaszánásunk, figyelmességünk, kedvességünk, ami őszinte, ami igazi ajándék?

Az Úr Jézus elfogad – bárhogyan is érkezünk. Ha semmit nem hozva jövök, csak bűnös életemet vonszolom elé ezen az ünnepen – örömmel tekint rám. Ha hálaadásom szerény csokrát szorongatva tipródom előtte, hogy többet akartam, de csak ennyi…, csak ilyen sikeredett, szeretettel tekint rám, ha életem áradó folyóként szolgálja Őt, ha nagyszerű dolgokat tehettem, és ezek áldott örömével érkezem, boldogan fogad!

A lényeg, hogy jöjjek hozzá, hogy Hozzá jöjjek, hogy itt legyek, hogy ünnepeljem Őt!

A mennyei Sereg dicsőíti az Urat! „ Méltó a Bárány…!”- éneklik csodás kórusukkal, „Dícsérjétek az Urat!” – hangzik a bátorító üzenet odafent.

Itt lenn, a siralomvölgyből felcsendülhet újra karácsony csodás éneke: „ Dicsőség, Mennyben az Istennek! Békesség Földön az embernek!”. Amint a betlehemi mezőn az angyalok beleénekelték a pásztorok szívébe az éneket, ami azóta is zengő hangon terjed tovább, áradjon ma is, tovább is, a végtelen ünneplés felé vezető úton!

Áldott karácsonyt!

Mészáros Kornél

(Békehírnök - 2010. karácsony)

Készülődés az ünnepre

2010-12-08T07:05:00.000+01:00

Újpest városlakó népének nem úgy adatik az ünnep hangulata, mint hajdan a falvak lakói számára, akik igazi száncsengőt hallgattak, a bejgli illatát a kemence mellett érezték, és a hívogató harangszónak engedve, az érintetlen hóban lépdelve mentek a templomba.

Nekünk az üzletközpontokban szól a "Csendes éj", árusok végtelen sora kínálja a portékát,

Érezzük, hogy közeledik az ünnep, mégis, mintha valami hiányozna. Mégis? Vagy mégsem?
Hiszen ha csak a külső körülmények miatt van hangulatunk, akkor nagy baj van.
Advent a felkészülés ideje.
Készítem a szívemet, a gondolataimat, önmagamat.
Csillapul a hétköznapok zaja, és ott bent, advent nyitóvasárnapján halkan megszólal az első harangszó.
Bimm-bamm, szólj kis harang...

Kedves Olvasó!
Az első gyertya meggyújtása indítson el a felkészülés folyamatára.
A még csak éppen pislákoló fényben is észrevehetjük a szívünkben, gondolatainkban, kapcsolatainkban meglévő hibákat. Időben kezdjük el a "takarítást", a rendcsinálást! Ha haragban vagy valakivel - miért ne békülnél meg? Ha rosszat tettél valakinek - miért ne kérnél bocsánatot? Ha ... - miért ne?
Vagy, ha úgy érzed, hogy életed értelmetlen, reménytelen, miért ne kezdenéd az ünnepre készülve már most keresni, hogy mi hiányzik, mit rontottál el, mit lehet, és kell helyrehozni? Szenvedélyek, félelmek gyötörnek, nyomort kell, hogy megélj családodban, házasságodban, munkahelyeden? Bűnt követtél el, és nem tudsz szabadulni annak terhétől?
Az ünnep, advent és karácsony az érkezőről szól. Az Érkezőről. Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse, és megtartsa, ami elveszett volt. Azért, hogy szabadulást hirdessen, hogy kiűzze a félelmet, a szorongást, hogy embert - embernek testvérévé tegyen. Azért érkezett, hogy a bűnt bűnnek nevezze, de megvallott, elhagyott bűneinket meg is bocsássa. Önmagát adta értünk, hogy boldogok lehessünk. Emberré lett, közöttünk lakott, ismer bennünket!
Karácsonyra, vagy már előbb is - rendbejöhetnek a dolgok? Ha ott belül bekövetkezik a változás. Mert a gyertyák fényének fokozatos növekedése közben egyre inkább észreveszed, miben kellene változnod, megújulnod, és rend lesz benned.
Boldog lesz, legyen boldog a karácsony!

Mészáros Kornél baptista lelkész

(Újpesti Napló - 2010. Advent első vasárnapja)

Emlékezetes hét volt az előző

2010-11-22T07:01:00.002+01:00

Meglepetések sorát kaptam családtagjaimtól, munkatársaimtól, a gyülekezettől.
Hálás a szívem azért, mert ennyi szeretet van a környezetemben!
Átlépve az ötödik "x"-en szeretnék Pál gondolatival továbbindulni:
" ¹²Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. ¹³Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, ¹⁴de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. " (Filippiekhez írt levél 3. rész)

Átalakul minden...

2010-07-09T10:22:00.003+02:00

Az évek múlásával alaposan átrendeződik az élet.
Nem régen születtek a gyermekeink, és íme mindketten kirepültek.
Önálló életet élnek már.
Furcsa volt erről az oldalról megélni a Genezis gyönyörű Igéjét, az "elhagyja" és "ragaszkodik" fogalmakat.
Hiszen most a szülő válik "elhagyottá".
Miközben mégis megnyer valamit, valakit, valakiket.

Két gyermekünk született huszonévvel ezelőtt.
A terített asztalon ebből fakadóan általában négy tányér volt.
És mindenből, mindig "négy"-ben kellett gondolkoznunk.

Azóta, hogy elhagytak bennünket, gyakoroljuk a kettő fogalmát.
És a hatos szám is egyre közelebb került.
A házasság: egy és egy, vagyis kettő.
Aztán a gyermekek érkezésével három, négy...
És most a hétköznaponkénti kettő mellett a vasárnapi asztal kibővült létszáma.
Hálás vagyok nagyon Hancsiért, aki már két éve a menyünk.
Örülök Gábornak is, aki már 6 hete a vejünk.
Továbbra is nagyon szeretem, szeretjük Petit és Timit.
Az Úr kezében van az életünk, a családunk, minden.

Amikor majd unokák érkeznek, a számok változnak, de ugyanazzal a szeretettel fordulhatok feléjük, hogy érezzék, jó összetartozni, szeretetet adni és kapni.

Istenem!
Köszönöm gyermekeinket.
A kettőt és a négyet.
Hála Neked!

Kislányomból asszony lett!

2010-05-27T06:50:00.002+02:00

2010. május 22.
E napon kirepült a fészekből Timikénk is.
Hálás vagyok Istennek, hogy felnevelhettük, de most Gáborra, a férjére bíztuk.
Imádkozunk azért, hogy Isten áldja meg a házasságukat gazdagon!
Képek a menyegzőről!

Lépésről lépésre X.

2010-03-26T11:13:00.002+01:00

Életben maradni!

Nékem az élet Krisztus – halljuk Pál apostol szavait, és az Ige énekfeldolgozását. Így ha életről beszélünk, vissza kell térnünk a kezdetekhez, és az Élet Forrásától kell vezetést kérnünk.
Az Örökkévalótól. Milyen gazdag név ez. Öröktől fogva, mindörökké. Az Ő élete jelen volt akkor is, amikor semmi egyéb nem létezett a mostani világból, és jelen lesz akkor is, ha már mindent elsodor az enyészet.
Isten úgy döntött, hogy szeretetéből embert teremt. És az embertestbe saját Lelkéből fúj, hogy az embernek élő lelke legyen. Teremtője ajándékaként.
Ez az élet jelentik meg újra és újra az emberben.
És ez az élet válik mulandóvá a Földön. Amikor Kain gyilkos indulattal (akkor még nem tudhatta, hogy az ember megölhető) megy neki Ábelnek, bekövetkezik az első halál. Nem mozdul többé a test. Visszavonhatatlan, visszafordíthatatlan dolog történt.
És megtanulják, és tudják, hogy elvégezett dolog, hogy az emberek meghalnak. Hogy mindenki meghal. Ki fiatalon, ki idős korában. Természetes halállal, vagy erőszakosan.
2000 éve, az idők teljességében született egy gyermek. Egy gyermek, akinek emberteste volt, aki Emberfia, mégis Isten Fia.
Jézus gyermekkoráról kevés információnk van. Olyan élete lehetett, mint kortársainak. Lehetett lázas beteg, szülei aggódhattak érte, sírt, éhes volt, és fájdalmakat is érzett. Mégis, egy különös ígéret van mellette. Isten kijelentette akaratát, hogy Ő szabadítja meg népét annak bűneiből. És mi mindenből még emellett?
Amikor az Úr Jézus szavait olvassuk, tetteit szemléljük, megértjük, hogy sokkal többről van szó. Hiszen előtte nem tornyosul áthatolhatatlan falként a halál – miközben testének meg kell halnia.
Amikor Nain városból szomorú menet tart a temető felé – nem is gondolják, hogy Jézus megváltoztathatja a sokezer éves tapasztalatot, és örvendező menetként mehetnek vissza. Jairus leánya már nem gyógyítható, meghalt. És szülei boldogan kapják vissza a sirítóasszonyok gyűrűjében leányukat, mert Jézus életet teremt. Lázár negyedik napja halott. Bepólyálva fekszik a sírban. És Jézus megszólítja. Gyere ki! És a „halott” - illetve nem halott, hiszen jön - engedelmeskedik a parancsnak.
És hangzik a prédikáció közben: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is él.” Hosszan sorolhatnánk Urunk kedves szavait, amelyek számunkra is reményt adnak.
És hiteles a szó, hiszen csoda, tett követi.
Arról is beszélt tanítványainak, hogy az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, bűnösök kezére adatik, meghal, de harmadnapra feltámad.
Az ÉLET meghal? Hogy történhet ez? Sok küzdelmes belső harc következik pedig az örömhír elhangzott. FELTÁMAD!
Aztán elindul a halál felé. Az erőszakos halál felé. Töviskorona, korbács, kegyetlen, embertelen vallatási módszerek, kínzások. És az Élet földi élete gyengül. Keresztre feszítik a Golgotán, és engedi, megadja, odaadja magát.
És monumentális jelenségek közepette hasad a templom kárpitja, és sok elhunyt szentnek feltámad a teste, akik bemennek a szent városba, és megjelennek sokaknak. Mintha ajtó tárulna, közeledne az élet, az örök élet, mintha már összeérne a mulandó és az örökkévaló élet, hogy mindenki higgyen Jézusban. De Ő meghalt. Hogy biztosan legyenek a dolgukban a rómaiak, hiszen „jó munkát” kellett végezniük, egy gyakorlott mozdulattal szíven szúrták az Életet. Hogy biztos legyen a halála. Jegyzőkönyvezhetően.
Aztán gondosan eltemetíik, őrzik.
De! Az élet nem szorítható bele a halál béklyójába. Nincs olyan páncél, amely fogva tarthatná Őt.
Messze már a szomorúság, hiszen feltámadt az Úr!
Valóban Ő az Élet. És minden ígérete igaz.
Akkor és ott, most és itt is!
Benne hinni, Őt követni, engedelmesen szolgálni – ez a feladatunk.
Az Életben maradva örökké élni!

Húsvét öröme

2010-03-26T11:11:00.000+01:00

Húsvét öröme
Feltámadt az ÚR! Nincs a sírban! Láttuk Őt! Üzent Nektek! – mondták az asszonyok a reménytelenségbe zuhant tanítványoknak. Csoda történt! Jézus ÉL!
Követői visszaemlékezhetnek, hogy Jézus életre hívta a naini ifjút, Jairus leányát, és Lázárt, kiűzte az ördögöket, lecsendesítette a tengert, megelégített 4-5000 embert, megtisztította a templomot, hatalommal tanított.
Mégis, a Vele való újabb találkozásig mennyivel nehezebb a tanítványoknak, és milyen rettenetes a ma élő hitetleneknek is az elmúlásról gondolkozni. Azt gondolni, úgy tudni, hogy egyszer vége mindennek. A „születés-élet-halál” szűk sávjában élni, a „nincstovább” rémképével.
Egy „betoldás” boldog utótaggal bővíti az iménti szomorú kimenetű utat. Újjászületés által van boldog örök életünk! Jézus azt mondja Nikodémusnak: "…ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát!" (Jn 3,3), majd folytatja: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.”(Jn 3,36)
Milyen tragikus lenne, ha az Úr Jézus élete a földi 33 évet követően lezárult volna. Ő azonban feltámadt a halottak közül, él, munkálkodik, uralkodik!
Húsvét ünnepén az ÉLET boldog evangéliumát hirdeti számunkra. A Feltámadt Hős, az Első Zsenge hív bennünket, hogy a Vele való közösségben váljék reményteljessé az életünk. Ami testtől született az is érték, de az test marad. Mulandó, vég felé rohanó. De a Lélektől születettek számára a reménység sugara ragyog fel. Isten gyermekei vagyunk. Az élet, az örök élet boldog bizonyosságával a szívünkben.
Kedves Barátom! Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén a Te életedben is bekövetkezhet a csoda. Ha elfogadod Krisztus nagypénteki keresztáldozatát, kegyelmét, amellyel meglátogat Téged, az újjászületés áldását, akkor többé neked sem kell félned a haláltól. Mert az Élet Fejedelmével együtt örök életed van! Ez legyen számunkra húsvét öröme!

Lépésről lépésre IX.

2010-03-20T06:47:00.002+01:00

Aggodalmaskodástól mentesen…
Általában korán kelő típus vagyok. Így történt ma reggel is. A kukát ki kellett tennem az utcára, és amikor emiatt kiléptem házunk ajtaján az udvarra, kimondhatatlan meglepetésben volt részem. Mintha egy koncertterembe léptem volna. Magasabb és mélyebb hangon, halkabb és hangosabb, különféle ütemben megszólaló muzsikusok kápráztattak el. Lenyűgözve hallgattam a véget nem érő darabot. Felnézve a gyönyörű égre, ahol csodálatos rózsaszínes felhőpamacsok úsztak, és világosodott a háttér, hát betelt a szívem örömmel. Visszaérkezve irodám szürkeségébe, cikket írni, ezek a gondolatok járnak a fejemben. És, az, hogy Isten madár-hírnökei prédikáltak ma reggel nekem.
"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? (Mt 6,25-26)
Sokszor aggódó típus is vagyok. Gyengeségemből fakad, hogy amíg valami nem oldódik meg, amíg kétséges a dolgok kimenetele, szoktam aggódni. Hiszek Isten ígéreteiben, de amíg várni kell, ha várni kell, ha még nem látszik, ha nem úgy látszik….
Étel, ital, ruházat, lakás, autó, számítógép, út, feladatok, munkahely, kapcsolatok… sorolhatnám. Mikor, mi miatt eshetek, eshetünk kétségbe.
Bátorítom a kedves Olvasókat koránkelésre. Ha egy kiskabátot felvéve kilépsz, kiülsz az udvarra, erkélyre, meghallod, amint Isten áldott prédikátorai szólnak hozzád! Mintha azt kiáltanák kórusban, hogy túléltük a telet. És a mezők mostantól értünk zöldellnek, nekünk terem ott minden, a mi terített asztalunk, a mi éléskamránk, amit Mennyei Gazdánk minden jóval megtölt. Válogathatunk is kedvünkre! Boldogok vagyunk!
Szeretnék csatlakozni hozzájuk. Örülni velük együtt. Ha az ő életük ennyire szép, ennyire szabad, boldog, akkor én még nyugodtabb lehetek? Ha ők nem aggodalmaskodnak, akkor én miért is tenném, teszem?
Az Ige célba ért. Szíven talált.
És továbbolvasva Mesterem beszédét, hallom már, mi is az út. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,33-34)
Ma reggel sorra veszem gondjaimat. Egyenként odapakolom Uram elé. Kérem Őt, segítsen félretenni, megoldani őket.
Keresem Őt, keresem igazságát, keresem Országát, és megtelik a szívem békességgel. Drága Barátommal vesszük sorra az imént még nyomasztó, aggasztó terheket. Rámutat, mit hogy kell tennem, segít az elrontott dolgaim helyrehozatalában, megerősít a ma még megoldatlanok ügyében, ígéri, hogy segíteni fog, elmondja, hogy mit tervez velem.
Továbbindulok.
Fülemben a hajnali madárkórus éneke, szívemben meg áldott, krisztusi béke. És a teher megkönnyebbedett.
Van még egy nagy kérdésem.
Hogy lehetnék, hogy lehetnénk bátorító kórusává embertársainknak? A gyülekezet éneke, élete prédikálja-e az aggódásban élőknek, hogy nem kell félni, hogy nincs miért aggodalmaskodni, hogy nincs baj.
El tudjuk-e hinni, készek vagyunk-e hirdetni, hogy Isten Országának, Igazságának a keresése az alapja a boldogságnak. Látszik-e az arcunkon, hallatszik-e a a beszédünkön, érződik-e a tekintetünkön, hogy Gazdánk megterített asztala elénk tárult?
Bárcsak elámulnának a világ aggódói, ha bennünket meghallanak, és azt éreznék, amit én ma hajnalban. Hogy szeretnének ők is ilyen “gondtalanok” lenni, közénk tartozni, velünk tartani.
Számomra ez volt a ma reggeli evangélium. Isten számomra vonultatta fel a Gödöllői Dombság égi zenekarát. Értem az üzenetet. Olvasom. Élem. Köszönöm!!!

Lépésről lépésre VIII.

2010-03-10T20:20:00.002+01:00

Otthon
Otthon – édes otthon! – mondják gyakran a hosszú útról hazaérkezők, amikor végre megpihennek szeretteik körében. Hazaérkezni – azt is jelenti, hogy visszazökkenni a megszokottba, az ismerős körülmények közé. Elül a távollét bizonytalan vibrálása, kisimul a lélek, pihen a test – hiszen otthon van.
Hazaértem – mondják a megtérők boldogan, hiszen a távollét félelmet jelentett, rettegést, az otthon pedig megnyugvást, belesimulást a mennyei Atya kezébe. A távollét nem adott testvéri kapcsolatot, a gyülekezetben igazi társakra talál.
És mintha azt csivitelnék a kismadarak a fészekből, anyjuk tollainak biztonságos takarásában, hogy „Csiripp-csiripp! Itthon vagyunk! A fészekmelegben!”
A többéves hadifogságból hazaérkezők mondhatták még különös érzéssel, hogy: hazaérkeztem! A fogságban nem volt szabadság – itthon van. A politikai üldözöttek, akiknek el kellett menekülniük itthonról, amikor végre hazajöhettek, mit érezhettek?
A nagy emberi kérdésre - mi végre vagyunk a világon – farkaslaka híres lakója, Tamási Áron írja: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
Mit is jelent számomra az otthon? Mi jelenti az otthont?
Ha körbenézek földi otthonomban, tudom, mi mindent készítettem én magam rajta, és sok fáradtságunk eredményeként lakhatjuk. Ismerem a környéket, a szomszédokat, a napkelte csodáját, a besnyői templom képét. Ismerem házunk lakóit, családomat.
Ha a gyülekezetre tekintek, ahol élek és szolgálok, boldogság járja át a szívem. Jó látni, tudni az imaház szépségét, otthon-szerepét a közösség számára, látni sok igehallgatót, testvéreket. Ha velük találkozom, ha belépek az Úr házába, otthon érzem magam.
Vezetőként az otthon-érzést minden magyarországi gyülekezetben megkapom az Úrtól. Testvéreimmel találkozva megtapasztalom, hogy nem az épület, nem a szervezeti formák, hanem sokkal több köt össze bennünket, a HIT, az Úr Jézus Krisztus.
HA még jobban bővítem a kört, és az otthon fogalmát, és szertenézek a hazában, felvetődik a kérdés: „Itthon vagyok-e?”. A válaszom egyértelműen IGEN!
Szeretem a hazámat, szeretem egyházamat, szeretem gyülekezetemet, szeretem testi otthonomat. Ajándékba kaptam mindent Uramtól. Természetes, hogy hálás vagyok érte.
Március 15-e környékén azonban a kérdés még nagyobb erővel vetődhet fel: mit is jelent az otthon, a haza. A közelgő parlamenti választások is felelősségtudatot sodornak felénk: mi dönthetünk hazánk bizonyos kérdéseiről. Ha itthon akarunk lenni, ha felelősek vagyunk érte, akkor természetesen elmegyünk választani, imádkozva, hittel, odafigyelve, határozottan!
Ideális otthon? HA mégolyan szép is egy ház, nem lehet igazi otthon szeretet, figyelmesség, hit nélkül. A falak lehetnek világosak, a berendezési tárgyak értékesek, a lakók ápoltak, jólszituáltak a lényeg, a Lényeg sokkal több ennél. Lehet szép az imaház, nagy, gazdag a gyülekezet, attól még nem otthonos. És lehet a haza természeti kincsekben (s egyebekben) gazdag, nem lesz otthonná tőle.
Egy jól ismert ének zsong a fejemben, amiben benne van a megoldás, hogy a falakkal körbezárt tíz-száz négyzetméter otthonná nemesüljön. Hogy a sötétség oszoljon, és világosság ragyogjon fel! Halkan, magadban dúdolva kezdd az éneket: „Hol Jézus Úr, az éjszakát napsugaras fény járja át, … országa áldással tele, a fogoly is szabad vele….”!
Ez a megoldás itt a Földön.
Azonban ha itthon/otthon ügyben gondolkozom, bármennyire is komfortos, és Istentől megáldott otthon az itteni, van nála jobb. Olyan, amit nem ember tervezett, nem emberi kéz formált, nincs hiányossága, hibája. Amit az Úr készít az Őt szeretőknek. Örökkévaló otthon. Mert az itthon előbb-utóbb elbomlik, de az az otthon, az égi, az örökkévaló sohasem múlik el.
Ma még itt dolgozom, testi otthonomon, a gyülekezetben, az egyházban, az országban, de miközben itthon vagyok, tudom, hogy „…az égi Hon lesz otthonom!”

E-mailen kaptam...

2010-03-09T22:00:00.003+01:00

Nem tudom mi lesz a jövő.
Milyen lesz.
Félni, persze, hogy félünk.
Mert járatlan út.
És nem ismerjük.
De Isten tud rólunk.
Mindent tud.
És minden gondolatunkat, félelmünket ismeri.
Isten mindenki felől jót tervezett.
Bízzunk Istenben.
Sajnos az út, amit végig kell járni az nehéz.
Mindenkinek máshogy nehéz.
De Isten velünk van.
És bíznunk kell abban, hogy ez elég.
Hogy Ő elég erőt ad.
Bárcsak tudnánk mindenben amennyire csak rajtunk áll engedelmeskedni Neki.
Azt hiszem, akkor talán kicsit könnyebb lenne.

Lépésről-lépésre VII.

2010-03-07T07:00:00.001+01:00

Gyermek? Áldás!
„Isten ajándéka a gyermek!” – olvashatjuk a jól ismert zsoltárban, és erre gondolva elképzelem az első emberpár ámulatát, amikor megszületett az első gyermek. Ezt megelőzően Ádám azt mondta Istennek, hogy nem talált magához illő segítőtársat. Isten mély álmot bocsátott reá, majd oldalbordáját kivéve formálta meg a hozzá illőt. Akkor már lelkesen mondja Ádám, hogy „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.”. Majd megszületik az asszonyból való, a kettejükből való Kain, majd Ábel, majd Sét… Különös lehetett kettejük kapcsolata, a Nagy csodálkozás lehetett bennük, Éva testének változása, az “áldott állapot”, majd az első “kisember” megszületése láttán. Hogy van ez? Honnan érkezett? Ki ő?
Amikor gyermekeinket először megláttam, különös hála volt a szívemben. Akkoriban még nem volt apás-szülés, sőt először a kórházi fekete-fehér TV-n keresztül gyönyörködhettünkfeleségemmel, Erikával első gyermekünkben. Hála járta át a szívünk. Ő a miénk. Aztán két és fél évvel később újra: ő is a miénk. Isten két gyermekkel ajándékozott meg bennünket – huszonévvel ezelőtt. Azóta mindketten felnőttek, de felejthetetlen az első találkozások élménye.
Köszönöm az Úrnak, hogy megáldott velük. Hogy mint gyermekeket ránk bízta őket.
Sokszor kerestem gyermekeimmel való kapcsolatomban, hogy az Úr Jézus mire mondhatta, hogy “ha olyanok nem lesztek…”. És napról napra fedeztem fel, fedeztünk fel újabb és újabb csodákat. Az első fürdetésnél – kis testük tökéletességét, az első már összevillanó tekintetben a még beszéd nélküli élő kapcsolatot, első gügyögésüket, kezdő lépteiket, a kacagást és a sírást, az engedelmességet és a rosszalkodást…
Visszatekintve úgy látom, hogy nagyon gyorsan elrohant ez az idő. Mondom is minden kisgyermekes házaspárnak, hogy ízlelgessék, értékeljék minden nap örömét, amit kisgyermekeikkel tölthetnek, mert rohannak az órák, a napok, az évek. És soha nem térnek vissza.
Az Úr ajándéka a gyermek. Áldás! De vajon hogy viszonyultunk hozzájuk, hogy viselkedünk velük?
A gyermekbemutatási ünnepen jelképesen is az Úrra bízzuk. De ne feledjük, hogy Ő pedig ránk bízta. Segítségünkre van mindenben, de a feladatot nekünk kell elvégezni. Nekünk kell gondoskodni testi-lelki szükségleteikről, és a szülőnek kell nevelenie, felkészítenie az életre, a hívő életre. Miközben tanuljuk, hogy milyen a kisgyermek, felelősségünk, hogy milyen felnőtt válik belőle.
Visszatekintve – megalázódva köszönöm meg az Úrnak, hogy gyengeségeim ellenére is megtartotta családunkat, hogy gyermekeink felnőhettek. Hálás vagyok megtérésükért. Azért, hogy mint édesapa a bemerítőmedencében is foghattam a kezüket. Hogy Krisztusban testvérekké is lettünk. Hála legyen érte, értük az Úrnak!
Egy lépéssel visszább lépve azon gondolkozom, hogy mit jelenthettem szüleim számára? Nagyon szerettek – ezt tudom. De sokszor megszomorítottam őket, amikor engedetlen voltam, lázadó, okoskodó, indulatos kamasz. És mégis szerettek. Hála legyen érte!
Kedves Olvasó!
Ha most van kisgyermeked, akkor ülj le mellé gyakran, hogy gyönyörködj az Úr ajándékában. Ha elmosolyodik, legyen mosoly a szívedben, ha tágra nyitott szemekkel néz rád, adj neki értéket kincseidből. Jó szót, beszélgetést, közös játékot, kirándulást, ismeretet, és legfőképpen hitet. Úgy élj, hogy számára is kedves legyen az Úr Jézus Neve, Személye!
Ha gyermekeidre tekintve fájó emlékek jönnek elő benned, hidd el, hogy az Úr megkönyörül rajtad. Ha elrontottál valamit, másként tennéd – ha újra lehetne,ha kudarcnak éled meg a gyermeknevelést, hívd segítségül Őt, Jézust, imádkozz a Mennyei Atyához, hogy adjon erőt, hitet, reménységet, csodát!
Ha olvassák ez írást olyanok, akiknek még nincs gyermekük, kérlek titeket, hogy ne hallgassatok azokra, akik azt mondják, hogy nem érdemes gyermeket vállalni, hogy anyagilag nem kifizetődő, hogy ma már kezelhetetlen, nevelhetetlen gyermekek születnek.
Kétezer évvel ezelőtt egy „Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk”. Az ember-gyermek-testet ő is magára vállata. Azóta még hitelesebb az ősi zsoltár-ige: “Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.” (Zs 127,3-5)

Lépésről-lépésre VI.

2010-03-07T06:59:00.001+01:00

Baptista vagyok…
Hitem, elhívásom, szolgálatom, életem Krisztus gyülekezetéhez köt. Lelki otthonra az Úr kegyelméből a baptista családban leltem.
Örülök, hogy ide tartozom.
Hitvallásunk a Biblia alapján áll. Ha elemzem hitvallásunk tételeit, azt kell látnom, hogy azonosulni tudok vele, hogy nem kell szégyellnem, magyarázkodnom, hiszen bibliai módon élve azonosulhatok testvéreimmel.
Gyülekezeti életünk a Bibliából megismerhető, követnivaló modelleket követi, mind a szervezeti élet, mind szolgálataink vonatkozásában. Sokfelé járva azt tapasztalom, hogy a baptisták szót értenek egymással ország- és világszerte. Befogadó közösség vagyunk.
A baptista istentisztelet kedves számomra. Az Ige van a középpontban, de megjelenik a bizonyságtételek, versek, zenei szolgálatok sora, és minden az Ige célbajutását segíti.
Énekeink kimondhatatlan kincsként vannak birtokunkban. És használjuk hétről hétre, így nem porosodnak be, de ha kell, akkor az újabb kor igényeinek megfelelő új énekekkel állunk elő. Így dicsőítjük Istent.
Az imaközösség áldása is közös kincsünk. Amikor egyakarattal tárjuk az Úr elé hálaadásunkat és kérésünket egyaránt.
Baptista és anabaptista őseinkre is hálaadással emlékezem. A vértanúkra, és a hosszabb időn át szolgálókra egyaránt. Talán nem túlzás, ha közöttük említem “Joánnész ho Báptisztész”, vagyis Bemerítő János testvért. Majd Hubmayer Baltazárt, Johann Gerhardt Onckent, Kornya Mihályt, Billy Graham testvért, és hosszan folytathatnám.
Hálás vagyok az Úrnak, hogy használ bennünket a lelki szolgálat végzése mellett karitatív tevékenységekre is. Amikor óriásplakáton látom az út mellett a baptista nevet, azért imádkozom, hogy legyünk olyan jó baptisták, akik krisztusiak, Isten gyermekei, bibliások, hívők, akik a helyükön vannak.
Köszönöm az Úrnak, hogy ide tartozom, hogy itt bízott meg feladattal, felelősséggel, szolgálattal.

Lépésről-lépésre V.

2010-03-07T06:58:00.002+01:00

Gyülekezet
Ha a gyülekezetre gondolok, megelevenednek előttem az emlékek. Sárguló képek mozdulnak meg, személyek, szavak, az általam megismert gyülekezetek hangulata frissül fel. Mintha ma lett volna. Mintha még most is hallatszana az igehirdetés, mondanánk a karácsonyi verset, mintha ott lennék.
Különös ajándéka Istennek a gyülekezet. A kihívottak áldott közössége. A sékfélékből összeálló egységes közösség. Az EGY ÚR mellett felsorakozók sokasága.
Milyen a jó gyülekezet?
Szeretném határozottan leszögezni, hogy Magyarországon nincs rossz baptista gyülekezet! Vannak gyülekezetek, amelyek betegséget hordoznak, amelyeket megkísértett a Sátán, amelyeknek gyógyulniuk kellene, de ahol hétről hétre hirdetik az evangéliumot, ahol közösség van, ahol az Úr áldásait megtapasztaljuk, az ajándék, azt értékelni kell, azért imádkozzunk, tegyünk, adjunk hálát.
Éltem kis gyülekezetben, és nagy közösségben egyaránt. Méret alapján sem mondanám jobbnak, vagy rosszabbnak a gyülekezetet. Falusi és városi, fővárosi gyülekezeteket látva ugyanezt mondom.
Isten ajándéka sokszínű. Az adott településen élőkből, az ott megtérőkből formálja a gyülekezetet, a „krisztustestet”. Nevét adja hozzá. Az Ő tulajdona. Az Ő alkotása.
Felmagasztosul a szememben a gyülekezet. Az Úr gyermekeinek tábora. Látszólag nagyon sokfélék, de sok közös értékük van. Egy az Úr, egy a hit, egy a bemerítés, egy-ségben élhetnek, mert EGY Lélekkel, a LÉLEKKEL itattattak meg.
Ezáltal kerül minden emberi társaság fölé a gyülekezet.
Amikor vasárnap reggel imaórán gyülekezünk, lassan mindenki a helyére kerül. Az egy Lélek megérinti szívünket, amely együtt dobban a többiekével.
És akkor… érezzük, hogy milyen jó örülni az örülőkkel! Mert vannak közöttünk, akik örülnek – velük mi is örülünk. Annak, hogy megszületett a gyermekük, felépült a házuk, munkát találtak, vagy éppen lecserélték az autójukat.
Azt is … érezzük, hogy együtt tudunk sírni a sírókkal (sőt, segíteni is nekik!). Azokkal, akiknek éppen meghalt valaki a szeretteik közül, akik nem tudják kifizetni adósságukat, elveszítették az állásukat, összetörték az autójukat, és sokáig folytathatnám.
Örülünk a gyülekezetben a megtérőkkel, mert látjuk, hogy Isten mit végzett az életükben.
Látogatónkat, vendégeinket örömmel fogadjuk. Néha nem értjük őket, hogy az általunk sokat kritizált gyülekezetben miért éreznek akkora szeretetet, az általunk rossznak tartott prédikációra miért térnek meg, hogy miért látnak annyi jót, annyi értéket.
E sorok leírása közben az jár folyton bennem, hogy szeretem a gyülekezetet. Az Úr gyülekezetét, amelybe engem is befogadott, ahol sok testvéremmel együtt otthont adott, ahol szolgálhatok. Az Úr is szereti a gyülekezetet. Azt is, amelynek én vagyok a tagja.
Én, a méltatlan, a kegyelemből élő, az Úr irgalmára utalt, a napi vezetésre kényszerült ember itt lehetek. Nem vagyok különb a többieknél. Az én hiányomat is Ő pótolja ki. A többiekét is. Alapvetően tökéletlenek vagyunk. Ő mégis megtisztított, felkészített.
Nekünk mondta, hogy induljunk el, az Ő Nevében missziózni. A szolgálatok sokfélesége állhat előttünk. Tennivaló bőven akad. Munkás is van szép számmal.
Itthon, vagyis a gyülekezetben egyeztethetjük szolgálatainkat, koordinálhatjuk. Vannak, akik indulnak, hogy vigyék a jó hírt. Vannak, akik segítenek a szükséges eszközös biztosításában, akik tapasztalataikkal támogatják az indulókat, és akik hűséges imádkozóként az Úr előtt vannak – értük.
És így könnyebb prédikálni, segíteni, missziózni.
Kedves Olvasóm! Szeretettel kérlek, gondold át, hogy milyen véleményed van a gyülekezetedről! Aztán kezdj el imádkozni magadért és a többiekért. Szeresd testvéreidet, értékeld őket, és meglátod ők is ugyanezt cselekszik veled!
E sorok olvasása után kérlek, köszönd meg Istennek azt a gyülekezet, ahol kisgyermekként éltél, ahol megtértél, ahol szolgálni kezdtél, ahol fájdalmak értek, ahol az Úr újra, meg újra kegyelmet adott neked, és ahol most élsz! Az Úr Gyüelekezetét!

Lépésről-lépésre IV.

2010-03-07T06:56:00.000+01:00

Elhívás - elküldés
Isten rendelkezik a Földön élő emberek életével. Az Alkotó eldöntheti, hogy teremtményeivel mi a célja. Szabad akaratot ad, mégis feladatot bíz rájuk, olyan szolgálatot, amire alkalmassá tehet genetikailag, a családi körülmények segítségével, különleges képességek, vagy szorgalmas felkészülés, tanulás által.
Először egyedül Ő tudja, hogy mi a célja velünk. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr” (Jeremiás 29: 11.)
Aztán kijelenti az embernek is. „Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jer 1, 4-5)
Isten Igéje végigkíséri az életemet. Ezzel a jeremiási Igével bemerítkezésem után egy héttel szólított meg, és azóta is hallom, tudom, hiszem, hogy elhívott a szolgálatra. Évek, hosszú évek teltek el, mire egyértelműen elindultam a lelkipásztori szolgálat útján. De ez az Ige mindig előttem van.
Sok szolgatársam elhívását ismerem. Vannak, akikkel együtt beszélgettünk, imádkoztunk az útkeresés időszakában, vagy későbbi harcaik között. Sok lelki testvéremről tudom, hogy Isten elhívta valamilyen szolgálatra. Alkalmassá tette, felkészítette, használja. Áldott eszközök az Úr kezében.
Az elhívottak, a küldöttek (az elhívás és elküldés itt nem ellenététes jelentésű) látszólag nem különböznek más emberektől. Mégis másként gondolkoznak, másként tesznek, másként élnek. Mert Isten vezeti őket, mert Róla szól az életük. Gyermekei lettek, és ezáltal a „vezérelt fiúság” (Róm 8,14) biztonságos, boldog állapotában élnek.
Különös lenne, ha egy fizikai jel lenne az Úr által elhívottakon. Ha így tudhatnánk, hogy kiket vezérel Isten Lelke. De nincs ilyen jel, nincs a külsőnkben különbség. Mégis van valami, ami egyértelművé teszi. Ha valaki élő hittel, az Ige szerint él, akkor látszik rajta, akkor felismerhető, akkor a „lelki” emberek tudják, tudhatják, hogy Isten szól, és cselekszik általa.
A világ nem ismeri fel. Jézust sem ismerték fel, pedig neki volt igazán hiteles küldetése.
A lényeg mégis az, hogy Aki elhívott, Ő hogy tekinthet ránk.
Kedves Olvasó! Téged vajon mikor, mire hívott el az Úr? Ott vagy-e a helyeden. Ő mozgatja-e életedet. Nem irányított bábként, hanem engedelmes gyermekeként cselekszed-e akaratát? Ott vagy-e, azt teszed-e? „Hová az Isten állított, Bizonnyal az a te helyed. Csak ott lehet ő pajzsod, Csak ott lehet mindig veled.” (Varga Gyuláné: A te helyed)
Isten nem magányos szolgákat hív el. Társakkal ajándékoz meg. Az elhívottak népes táborában egymást kiegészítve, szeretve, segítve élünk.
„Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. 28Ezek közül pedig némelyeket…” (1Kor 12,14.18.27.28)
Ha a helyemen vagyok, akkor működik Isten szándéka. Ha engedetlenkedem, akkor miattam csorbulhat a munka. Engem vár. Szüksége van rám. Fontosnak tart. Ő teremtett, Ő készített fel, Ő készített helyet nekem munkásai között.
Időnként Mennyei Gazdánk megállít, és megkérdez. Hol is tartunk? Hűek voltunk, vagyunk-e a kevésen? Mit bízhat ránk?
Ámulattal nézem a hangyák szervezettségét, a méhek szorgosságát, a vonuló madarak kitartását, és csodálom Jézus szeretetét, mert foglalkozik velünk, nem mondott le rólunk, egyengeti utunkat, és szükségesnek tartja szolgálatunkat.
Legyen neki hála ezért, és legyen odaszánt, engedelmes szolgáló életünk.
„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pt 5,10-11)

Lépésről-lépésre III.

2010-02-05T21:46:00.002+01:00

Döntés - megtérés
Személyes megtérésemről, hitrejutásomról írtam az elmúlt héten, most azonban tapasztalataim alapján szeretnék „hangosan” gondolkozni. Eddigi lelkipásztori szolgálatom bőséggel adott példákat, mi is a megtérés, az Úr Jézussal való személyes kapcsolat kialakulása.
A megtérés megfordulás, cél- és irányváltás. Először döntés a cél mellett, majd az irány meghatározása, ha kell megváltoztatása. Sok rossz irányba tartó ember érzi a szükségét, de képtelen megtenni.
Jó húsz éve már annak, amikor először nyugaton jártam, és egyedül jöttem hazafelé – valaki más autójával. Bécstől Hegyeshalom felé haladva tévedésből letértem az autópályáról. Megörültem, amikor visszajutottam rá, de nagyon döbbentem, amikor a kiírások azt mutatták, hogy éppen Bécs felé közeledek. Tudtam, hogy meg kell fordulnom. A cél helyes (a gondolatomban), de az irány, amerre haladok, ezzel ellentétes, így ha erre folytatom, soha nem érek haza. Valamit tennem kell. Megtérni! Megfordulni. És tapasztalatlanul kerestem, hogy is juthatnék át a túlsó oldalra, amelyen az autók a haza-felé haladnak. Vágyakoztam, hogy bár ott lennék már, de tennem is kellett érte. Találtam egy olyan lehajtót, ahol valahogy átjutottam, és egyszer csak már Magyarország felé robogtam. Láttam a táblákat, a kilométerköveket, és tudtam jó úton vagyok. A két évtized ellenére eleven bennem az érzés, az akkori megnyugvás, hogy habár még nem voltam otthon, de hazafelé tartok. Azóta is sokszor kellett már megfordulnom, de ez az első ilyen megtapasztalásom életre-szóló lett.
Arcok, sorsok, megtérések vannak előttem, akik lelki értelemben ugyanezt megélték. Gyermekek, ifjak, középkorúak és idősödő, vagy idős testvérek.
Döntés! Sok olyan emberrel találkoztam, aki döntött Jézus mellett, de soha nem követte, de nagyon sok olyannal is, aki az igazi irányváltást, a megtérést is megélte.
Nem lenne szabad a fogalmakat összekevernünk. Fiatal megtérő mondta el bizonyságtételében, hogy először megtért 87-ben, aztán 88-ban, majd 89-ben, 90-ben is, és most szeretne bemerítkezni.
Vajon melyik nevezhető megtérésnek? Az, amikor elkezdte követni is Jézust. Őt, Aki a jó irányban halad. Korábban szimpatizált vele. Átnézett a másik oldalra. Milyen jó az az irány, milyen értékes, milyen kívánatos, de …. maradt a régi úton.
Aki egyszer őszintén odaszánja magát Krisztus követésére, annak az élete gyökeresen megváltozik. Megfordul, megtér a rossz útról, és immár hazafelé tart.
Hasznosak a nagy döntésre hívások, de felelőtlenség megtérésnek nevezni a felfokozott hangulatban meghozott „döntést”, mert hiszen a megtérés csak elkezdődött, és a neheze ez után következik. De ehhez kell az elhatározás. Ha valaki döntött Jézus mellett, segítségre van szüksége a megtéréshez. Szabadítóra van szüksége, Aki megtisztítja elrontott életéből. Amikor az Úr Jézus a tanítványok lábát megmosta, „Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" 7Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." 8Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." 9Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" 10Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind."
Az Úr a mi Szabadítónk, aki úttá lett, hogy a széles úton, rossz irányban száguldók átjussanak a keskeny útra, a mennyei cél felé. Ő ad tisztulást a megigazulás fürdőjén keresztül. Megvált a kárhozattól, kifizeti büntetésünket. Betölt Szentlelkével, hogy megerősítsen, alkalmassá tegyen a szolgálatra.
Létfontosságú dönteni, megtérni, és naponként megtisztulni!
Kedves Olvasó! Vajon Te hol tartasz ezekben a napokban? Vágyakozol a jó után, de nem mered akarni, tenni?
Jöjj! Tedd meg az első lépést, és hozz életre szóló döntést. Akarj megfordulni, a jó irányba haladni! Aztán valóságosan fordulj meg, térj meg, fogadd el az Úr kegyelmének áradását, és engedelmeskedj az Úr Jézusnak a bemerítkezésben is, kövesd Őt a szolgálat útján, és végül érd el, nyerd el az örök életet!

Lépésről-lépésre II.

2010-02-02T06:53:00.002+01:00

A hit

Lapozgatok a múltban. Keresem, hogy mikor is ébredtem hitre? Hogy jelent meg ez a csoda az életemben?

Talán nem botránkoztatom meg a kedves Olvasót, de nem tudom. Hívő családban felnövő gyermekként olyan magától értetődő volt, hogy hiszek. Másként is tehetnék? Kisgyermekként természetes volt, hogy imádkozom, hogy Bibliát olvasok, hogy imaházban vagyunk, hogy tudják rólam az osztálytársaim is, hogy hívő vagyok (afféle papgyerek). Nem volt kérdés számomra sohasem, hogy létezik-e Isten, hogy igaz-e a Biblia, hogy van örök élet és ítélet.
Mégis.
Volt egy pont, amikor a hit HIT-té érett bennem. Egy igekocka került elém. „Térj meg, mert….” – na akkor valami mást éreztem, mint addig! Mondhatni gyermek voltam még, hiszen alig múltam 14 éves. De ott, akkor hallottam először, hogy az igaz Biblia engem szólít meg, hogy a Szentlélek a gondolataimat birtokba veszi, hogy valami új kezdődött el. Aznap lett szörnyű kínná osztálytársaim káromkodó beszédének hallása. Emlékszem, hogy az iskolában, szünetben az udvar melyik pontján álltam, amikor először szinte fizikai fájdalomként éltem meg, hogy Istent szidják. Régen volt. 35 éve már ennek.
A hit az igazi megtérésen keresztül az elhíváshoz vezetett, engedelmességhez, elinduláshoz. Nagyszerű dolgokat éltem meg.
Segített a fájdalomban, a próbában, a gyászban is.
A hitetlenséggel viszont nehezen tudok mit kezdeni azóta is. Miért, hogy sokan nem fogadják el azt, ami, AKI számomra magától értetődő valóság. Más úton járnak, tagadják, támadják az Urat.
Ateista katonatársam jelenik meg előttem, aki a sokszor hallott provokációt mondta: „Ha Isten létezik, akkor itt, 5 percen belül sújtson le rám!”. Hogy magyaráztam neki, hogy nem jó úton jár, hogy ne képzelje, hogy Istennel szemben ő mondhat ki ítéletet, hajthatatlanul nem hitt, ítélete felé száguldva.
A hit kapaszkodó számomra. Hogy az Úr szól hozzám. Hallom a szavát. Sok éve hallott Igék elevenen élnek bennem, mert az Úr mondta. Vannak Igék, amelyeket ígéretként hordozok a szívemben, vannak bátorító, és figyelmeztető üzenetei az Úrnak. Néha mintha beporosodni látszanának, hiszen még nem teljesedtek, de tudom, hogy az Úr minden szava igaz. Néha megpróbálja a hitemet, enged összeroskadni, de felemel, és új erőt ad, bátorít a szolgálatra.
A hit küldetés! Továbbadhatom az Úr Igéjét, hiszen rám is bízta. Érdemem nincs. Kegyelméből választott ki, hívott el, erősített meg, küldött különféle szolgálati területekre, és tudom, hogy célja van velem. Amikor alkalomról-alkalomra szószékre állok, hiszem, hogy többről van szó, mint a látható, hallható valóság. Ha nem hinnék abban, hogy Isten jelen van az igehirdetésben, nem prédikálnék többet. Esztelen szócséplés lenne Nélküle az egész. De hit által tudom, hogy cselekszik. Hogy nem csak hozzám szólt, hanem üzenete eljut a gyülekezet tagjaihoz, az igehallgatókhoz is.
A hit bizalom! Imádságban az Úrhoz jöhetek. Mint gyermekkoromban szüleimhez futottam (Édesanyámhoz néha még ma is!), úgy jöhetek Hozzá! Megszólíthatom: Abbá Atyám! Elmondatom, hogy mi ért, hogy mi fáj, hogy minek örülök, hogy mit nem tudok megoldani, hogy mit nem bírok elviselni, hogy miben kell a segítsége, hol fogyott el a türelmem, és zakatolva, zaklatottan, zúgva kezdem, aztán megnyugszom. Mert „Jézus karjára bizton hajtom fejem le én…..”.
A hit hálaadást érlel a szívemben.
A hit gyakorlati tapasztalat.
Próbálhatom definiálni, de akinek nincs, nem fogja fel. Ha valaki a bennszülötteknek, akik még az elektromos áramot sem ismerik, a számítógépről kezdene beszélni, semmit nem értenének belőle. De, ha megmutatná, kezükbe adná a billentyűzetet, az egeret, hamar ráéreznének, hogy miről is van szó.
Olyan szívesen adnék hitetlen embertársaimnak hitet. De nem tudok mást tenni, mint beszélni Jézusról, mint megfeszítettről, mint feltámadott Úrról, a Megváltómról.
Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. (Róma 10,14-17)

Lépésről-lépésre I.

2010-02-02T06:52:00.000+01:00

Kedves Olvasó!
Még a 2010. év első heteit éljük, így van okunk újra visszatekinteni, és eközben figyelmünket előre is irányítani. Szemezgetni az elmúlt év áldásai között, és melléállítani saját munkánkat, akaratunkat, erőnket, és röjönnünk, hogy Isten kegyelme, támogató szeretete sokkal inkább jelen volt az életünkben, mint ahogy azt előre elképzelhettük.
Szeretném, ha a következő hetekben együtt nyitnánk be Isten áldásainak, csodálatos lelki kincstárába, hogy szemügyre vegyük, miket kaptunk, éltünk meg, eddig. A múlt alapján tudhatjuk, hogy mire számíthatunk, és mit kell „hozzátennünk” a kapott, a hozott alaphoz.
Soha nem érezhetjük úgy, hogy mindent tudunk, de életünk állomásainál megcsendesedve újragondolhatjuk, hogy kik is vagyunk, „mivégre” vagyunk itt a világban, és vajon még meddig? Hogy hasznosíthatjuk a megszerzett tapasztalatokat, mit, mennyit, és hogy adhatunk át az utánunk jövőknek?
Kezdődő sorozatom nem titkolt motivációja, hogy én magam is számot vessek.
30 esztendeje lesz idén nyáron, hogy édesapám, - Mészáros Sándor, akkor mátészalkai lelkipásztor - befejezte földi életútját, szolgálatát. Szolgálati úton, Géberjénből Csenger felé indulva szólította haza az Úr. Annyi idősen halt meg, amennyi én mostanában vagyok. Akkor,édesapám temetésén Páth Géza bácsi a szemembe nézve megerősítő szeretettel mondta: „A testvérnek folytatnia kell a szolgálatot!”.
Akkor, 20 esztendősen már teológusjelöltként voltam katona, és tanulgattam, hogy mit is jelent Krisztus katonájának lenni. Mit jelent a szolgálat, a közösség, az ökumené, a szabadság.
Mi minden történt azóta?
Ezek közül fogok szemezgetni. Amit a saját életemben tapasztaltam meg, és amit másokkal való beszélgetésben, lelkigondozások során éltem át.
Ha nem lenne már több időm itt a Földön, mit hagynék hátra?
Hiszem, hogy sok időm van még, hiszen végtelen tennivalót látok magam előtt, de vajon hogy tudom értékelni, hasznosítani az eddig megtapasztaltakat?
Amint nyitogatom a lelki kincsesládákat, testvérek jelennek meg előttem. Látok megtérőket, akik őszinte szívvel imádkoztak szabadulásért, és az Úr megadta a bocsánatot. Elém lép a múltból sok terhet hordozó testvérem, akivel együtt imádkoztunk, és kerestük a kiutat, az erőforrást. Válságba jutott életek, kapcsolatok, amelyeket az Úr helyrehozott. Szenvedélyek rabságában élők, akik megszabadultak, megvigasztalódott gyászolók, és sorolhatnám. De látom azokat is, őket is, akik szomorúak maradtak, megkötözöttek, rabságuk nem szűnt meg, fájdalmuk nem múlt el, nem oldódott fel, Akiknek nem tudtam segíteni. Próbáltam „emberük” lenni, de sikertelenül. Vajon mi volt az oka az eredménynek, és az eredménytelenségnek? A számvetés, a konkrét, de soha nem beazonosítható módon felvetett témák módot adnak majd ezek elemzésére is.
Gyülekezetek sokasága tárul elém. Kicsinyek, és nagyobb létszámúak. Olyanok, amelyek megpróbáltatásokat éltek meg, és amelyek „virágkoruk” megélése közben voltak, vannak előttem. Milyen győzelmes ünnepeken vehettem részt, amikor fehérruhások sokaságával jöhettünk az Úr elé, vagy jubileumi ünnepeken, amelyek a visszatekintésben nem győztek elősorolni az Úr csodadolgait, amikor egy-egy hálaadónapon áradt a hálaokok folyama – megállíthatatlanul. De emlékezem feszült megbeszélésekre elöljáróságokkal, gyülekezetekkel, amikor nagyon nagy szeretettel, de keményen kellett megfogalmazni, és kimondani véleményt. Volt, hogy helyreállt a rend, és volt, hogy szakadás lett belőle.
Miért? Miért éppen arra ment, megy az út, a nehéz út, a véges út ezen a földön?
Mintha a Végtelen átszőné a végest, a göröngyökkel, buktatókkal telit az út, az Út, Jézus Krisztus. Vele nézzünk végig életünkön. Ha meglátjuk csodáit, és felismerjük méltatlanságunkat, a helyünkön lehetünk. És úgy indulunk tovább, hogy tapasztalataink birtokában kimondhatjuk: „Mindenre ’volt-van-lesz’ erőm a Krisztusban, Aki engem megerősít!”
Mészáros Kornél

Boldog Új Évet!

2010-01-01T09:20:00.001+01:00

Idén jövőre van

„Hátha terem – jövőre?” Halljuk az Igét évtizedek óta. És megnyugszunk, hogy a „jövőre” soha sem érhető el! Igaz ez?

Szeretném tudatni a kedves Olvasóval, hogy idén jövőre van. Megszokott elodázásainknak véget kell érni! A vincellér a tegnap mondott mondatát, miszerint „Hátha terem jövőre”, az új év első napjain már így hallhatjuk: „Teremnie kell idén, mert ha nem…”.

Ma reggel kimentem a hólepellel borított kertbe.
Az utca felé eső részen dísznövények pompáznak. Örökzöldek. Fenyők, tuják, ciprusok – életteliek. Kimagaslik a nyír, a fodrosfűz, de a nyári növekedési verseny győztese mégis a tűlevelű fenyő. Ám mindez étkezési szempontból haszontalan.
A gyümölcsöskert felé fordulva más érzéseim vannak. A sor legvégéről tekintélyt-parancsolóan néz rám a nagy diófa. Mintha emlékeztetne, hogy idén is jóltartott bennünket. Gyorsabbra veszem a szemlélődést és megjelenik lelki szemeim előtt a nyári, őszi kép. Amikor cseresznyét, meggyet, szilvát, barackot, ribizlit, egrest, szőlőt és egyebeket szedtünk.
Magunk telepítettük az összes fát. Jogom van kivágni, vagy meghagyni
Van olyan gyümölcsfánk, amelyet 2010-ben ki fogok vágni. Mert nem jó gyümölcsöt terem! Íze, használhatósága csaknem nulla.
Van olyan, amit újra megtrágyázok, öntözgetjük, hogy hátha. Mert hiszen amit termett, az finom volt – de nagyon kevés. Értékelhetetlenül kevés.
Van olyan csemete, amit néhány napja ültettem el. Szolgatársamtól kaptam egy fügefát. Vajon hogy él meg nálunk? Tavasszal érdeklődve nézem majd a leveleit, és várom, hogy mikor, melyik „jövőre” lesz bő termése.
Hatalom van a kezemben. Dönthetek gyümölcsfák sorsáról. De hiszen mindet szeretem. Gyönyörködöm bennük és várom, hogy teremjenek.
Visszajövök Bibliám mellé, és újraolvasom az Úr Jézus szavait. "Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki." (Lk 13,6-9).

Végül még egy szomorú kert élményemről. Volt egy gyönyörű barackfánk. Nagyon finom „kajszi” termett rajta. Megbetegedett, és lassan kiszáradt. Nagyon elszomorodtam. Aztán elkezdett gyökérről hajtani, de mint kiderült a vad alany élte túl a nemes fát, és terjeszkedni kezdett. Az óember kiirthatatlan valósága akart teret nyerni. Ki kellett ásni, megtisztítani a földet tőle.

Mennyei Gazdánk végigjárja gyümölcsöskertjét ma is. Bizakodva keresi gyümölcseinket. Az Olvasók között vannak hosszú hívő múlttal élők, olyanok, akik élete most fordulhat termőre, és vannak facsemeték. Mindenkitől lehetőségei, adottságai szerint vár az Úr termést, vagy életet!

Ebben az évben újra szánjuk oda magunkat Istennek! Még kaptunk egy új lehetőséget az új esztendőben. Az Úr szőlőskertjében a helyünk, Ő gondoskodik rólunk, és megtartó szeretetével vesz körül.

Hidd el! Tudsz teremni ebben az évben, tudsz gyümölcsöző életet élni, tudsz örömöt szerezni életed urának, Jézus Krisztusnak! Ámen, úgy legyen!

Békehírnök - 2010.01.03.

Karácsony után...

2009-12-27T08:59:00.003+01:00

...prédikációra készülök.
A krisztushimnusz az alapige.

"Annakokáért az az indulat legyen bennetek..."

Még az ünnep szépsége zsong a lelkemben. A "Csillagfényes éjszakán", a "Csendes éj" és sok más ének. A gyermekek szolgálata, a kórus éneke, a hangszerek hangja (Újpesten jócskán van belőlük).
Csodálatos ajándéka az Úrnak, hogy enged, hogy segít ünnepelni.
Elfogad bennünket.
Meglátogat.
Gyermekeink előadták Panov apó (Tolsztoj novellájának hőse) történetét. Várakozását, és annak beteljesedését - bár nem úgy történt, amint várta, de teljes lett az öröme.

Most, ma már új feladatunk van.
Karácsony örömhírének az alkalmazása.
Mert nagyszerű elméleti módon gondolkozni az ünnepről, de még csodálatosabb tettekre váltani azt.

Pál apostol szavai ezt hirdetik ma:

"5Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Filippi 2,5-11)

Karácsony után az Ünnepelt indulatát, lelkületét, lemondását, szolgálatkészségét nekünk kell hordoznunk.
Úgy, amint Ő tette.
Igen, egészen!
Ő sokkal nagyobb magaslatról érkezett közénk.
Nekünk tulajdonképpen alig kell lejjebb ereszkedni, ha meg akarjuk magunkat alázni. Megüresedni.
Hiszen alig van valamink, alig vagyunk valakik, szinte semmi...
Ezek a gondolatok járnak a fejemben.
Erről beszélni Karácsony III. napján.
Ezt megélni minden napon.
Ez a küldetésünk.

Adjon kegyelmet az Úr az IGE megcselekvéséhez!

Karácsony – hangulat?

2009-12-27T08:06:00.001+01:00

Ha karácsony, akkor béke, szeretet, jó hangulat?
Előtte és utána bármi lehet?

Az ünnepre készülődve újra átgondolom életem sok régi karácsonyát. A szegényesebbnek látszó ünnepeket is a távolabbi múltban. Hallgatom harangzenekarunk CD-jét „HiFi”-minőségben, és visszahallom a sistergő „Szabad Európa Rádiót”, amint az állomáskeresőt tekergettük, hogy szenteste karácsonyi énekeket halljunk. Akkoriban a vasfüggönyön túlról ezeket küldték – köszöntésül. A megajándékozottakkal együtt sok ezren hallgattuk az üdvözleteket, pedig nem is nekünk szólt. Hallgattuk a híreket, hogy ezen az estén a fegyverropogások is elhallgattak…
Visszaemlékezem gyermekkorom gyülekezeti karácsonyaira, amikor a mátészalkai körzet kis gyülekezeteiben is felcsendült az „Öröm, öröm ó drága kedves hír……”.
Az a felelősségérzet jár át, hogy a mai gyermekek „emlékeznivalóját” most készítjük.
Mai karácsonyunk a holnap áldott erőforrása lehet. Az emlékezés örömét hozhatja el.
Gyermekeink számára 2009 is olyan év, amire majd visszaemlékeznek. Mondják majd 40-50-60 év múlva gyermekeiknek, unokáiknak, hogy mivel szolgáltak a gyülekezetben, mit hallottak a prédikációból, milyen volt az ének, a zene, és, hogy a legnagyobb ajándékot, az Úr Jézust itt megismerhették. Emlékeznek majd arra, hogy mit hallgattak a rádióban, mit néztek a TV-ben, milyen politikai, társadalmi helyzet volt, miről beszélgetett a család.
Ezen az ünnepen mindennek Róla kell szólnia, a mi számunkra! Hogy meghalljuk a jó hírt, az evangéliumot!
És ha valaki Vele, Jézus Krisztussal találkozik, annak egész élete áldott lesz, hiszen minden nap ünnep számára, amit az Úrral tölthet. És nem pusztán a hangulatot viszi tovább, hanem az Úr Jézussal járva szeretet, béke, öröm lesz a szívében és a környezetében.
Adjon Isten olyan áldott karácsonyt gyülekezetünkben is mindenkinek, ami továbbsegít az újesztendő boldog, eredményes megélésében!

Mészáros Kornél lelkipásztor
(Új Lant - 2009 karácsony)

Advent – Úrjövet!

2009-12-01T21:38:00.000+01:00

A fákon még lebegnek aranysárga levelek, de reggelente köd árasztja el utcáinkat, és csatakosak vagyunk a mindent átható párától. Majd jönnek a deres reggelek, faggyal, hideggel, hóeséssel, jéggel.
Valami elmúlik, valami elmúlt.
Szomorkodhatnék, mert búcsúznunk kell a simogató napfénytől (acélos hideggel süt ezután), a madárdaltól (varjak károgása tölti be a levegőt), a tavasz, a nyár, az ősz szépségeitől. De hallgassunk csak bele, Ézsaiás próféta évezredekkel ezelőtt elmondott szavaiba: ”Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.” És 60,1-2.
A távolból fölsejlik egy csillag fénye. Nőttön nő, beragyog mindent, átjárja az egész világot. Elkezdődött advent ünnepe. Napról napra csillagok, gyertyák gyúlnak, hogy karácsonyra egészen beragyogják a világot.
Az a célunk, hogy az emberszívekben is világosság ragyogjon fel. Ahogy közeledünk karácsony felé, szeretnénk egyre többet elmondani és meghallani az örömhírből, az evangéliumból. Hiszen megszületett, eljött közénk a világ Világossága, hogy életet, békességet, bűnbocsánatot, boldogságot hozzon. Jézus Krisztus születésének ünnepére készülődve kívánok sok boldogságot minden Olvasónak!
(Újpesti Napló)

Változások

2009-12-01T21:37:00.000+01:00

Változások
Korunkban szinte minden megváltozik. A megszokott életvitel már a múlté.
Új utak épülnek – figyelnünk kell az útbaigazító táblákra, különben eltévedünk a megszokott úton is.
Új pénzérménk van – figyelni kell, nehogy a húszas helyett kétszázast adjunk oda.
Nyomtatványok kitöltésekor, ügyintézések során – egyre jobban kell figyelnünk, mert félrevezethetőek vagyunk!
Lelki életünk, hitünk környezete is jelentősen megváltozott – figyelnünk kell, különben eltévedünk!

Reformáció ünnepén jöjjetek, kérjünk az Úrtól éberséget, figyelmet, készséget és képességet észrevenni a jó utat, és felismerni a rosszat. Kérjünk erőt járni a jót, és ha kell, elhagyni a rosszat!
Nem járhatjuk a „megszokott” utakat!
Ha eltévedtünk, harcra van szükségünk az út korrekciójánál. A szabadulás érdekében minden erőt be kell vetnünk! Erősnek látszik az ellenfél, de a mi Segítőnk sokkal erősebb!
Emlékezzünk a hősökre. 1517-re, a reformáció bajnokaira. 1956-ra, a szabadságharc hőseire, áldozataira. Elődeink mindent vállaltak hitükért, szabadságukért, a változásért.

Álljunk meg az igazi Hős, Jézus Krisztus előtt!
Jöjjetek, nézzünk fel Jézusra, hitünk Fejedelmére!
Ő a mi Utunk, Életünk. Semmivel nem törődött, mindent vállalt értünk. Az emberiség megszabadítása ott, a golgotai kereszten történt. Bármilyen reformációi gondolataink is vannak, csak egy célunk lehet érvényes: „Vissza Jézus Krisztushoz, a Szabadítóhoz!”
Ő segít megváltozni és az úton járni. Az Ő juhai hallják a hangját, ismerik Őt, követik, nem tévednek el.
Ha a körülmények megtéveszteni akarnak – nincs hatalmuk felettünk.
Ha az ellenség megkötözni szándokozna – tehetetlen.

Deformálódott életünket hozzuk Urunk elé, hogy legyen általa megszentelt emlékezésünk ez ünnepen!

Mészáros Kornél

Timi eljegyzése

2009-10-22T09:42:00.002+02:00

Péter fiunk lassan másfél éve, hogy megházasodott.

Timi is felnőtt. Október 17-én eljegyezte Őt Losonczi-Kovács Gábor.

Néhány kép az érdeklődők számára: Megnézem!

Mint szülők, mást tehetnénk? Gyermekeinket elengedjük, és társaikat befogadjuk. Így végül is gazdagodunk, hiszen már a kettő helyett négy gyermekünk van. Hála legyen értük az Úrnak!

Hálaadónap

2009-10-11T06:42:00.002+02:00

Újra elérkezett!
Gyülekezetünkben minden év október második vasárnapja a hálaadónap.
Sok gyűjtögetéssel, készüléssel töltöttük az elmúlt napokat, hogy lássuk, mi mindent kaptunk az elmúlt esztendőben.
Ezzel a készlettel könnyű nekiindulni a mai napnak.
Személyes életünk hálaokai - végtelen sor.
Gyülekezeti ajándékaink - megszámlálhatatlanok.

Kész az én szívem!

De előpróbálkozik a gondok sokasága is.
Félre velük!
Ma a hálaadásé a fő hely.
Még a terhekért is!

Mi tisztít meg...?

2009-07-07T08:19:00.002+02:00

Elmúlt vasárnap úrvacsorázott a gyülekezet. A felkészülésben a timóteusi Igékben arról hallottunk, hogy sokat cserélik fel az igazságot hamisságra.
Arra bátorítottam a gyülekezetet, hogy mi tegyük ezt fordítva.
Merjük odaadni, elhagyni, letenni...azt, ami nem jó.
És felvenni, megélni a jót!

Egy nagyon megható éneket énekeltünk közösen:

Mi tisztít meg bűnömtől?

(Kizárólag saját használatra letölthető: kurzor ezen a soron, egér jobb gomb, hivatkozás mentése más néven, mentés)

Bárcsak mindnyájan komolyan vennénk azt a cserét, amellyel Isten ajándékozta meg az emberiséget.
Ellenünk szólt a vádirat, és kicserélte azt, széttépte, és Fia nevét, életét szánta oda értünk.
Így lett Ő helyettesítő áldozat.

Uram!
Köszönöm!

Bemerítés pünkösdkor Újpesten!

2009-06-07T15:44:00.002+02:00

Mensch wo bist du?

2009-05-23T07:54:00.011+02:00

Mensch wo bist du?

Érdekes arcképcsarnokba kerültem Brémában a Kirchentag kiállításán.
A német baptisták standján módom nyílt arra, hogy nagyjaink között kapjak helyet.

Különös ez az ökumenikus találkozó, az egyházi napok programsorozat.
Sok tanulsággal szolgál.
Együtt a felekezetek.
Praktikus megoldások.
Ötletek tárháza.
Lényegretörő előadások, ünnepek.

Közben átmentünk Brémából Hamburgba, hiszen ott ünneplik a német baptisták a 175 éves jubileumukat.
Öröm volt velük is találkozni, látni az ünnep nagyszerűségét, felszabadultságát, és mégis a hagyományok őrzését.

Utóbb bizonyára születik egy részletesebb beszámoló is ezekről a napokról, de a hála nagy a szívemben.

A "tengerész-misszió" is fontos feladat.

És végül Nemeshegyi Zoltánnal, egy indiai baptista lelkipásztorral
és a brémai egyik baptista lelkésszel állunk a baptista kiállításon.
Körülöttünk indiai testvérnők állnak.

Ne félj, mert megváltottalak!

2009-05-11T14:01:00.010+02:00

Ne félj, mert megváltottalak

Neveden szólítottalak

Karjaimba zártalak
Örökre enyém vagy

Viruló réteken át, hűs forrás felé vezetlek
Pásztorod vagyok, elveszni senkit nem hagyok

Karom feléd tárom, kiárad áldásom
Nem rejtőzöm el, szeretet lángom átölel

Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet

Nem taszítalak el, amikor vétkezel
Irgalmat lelsz a szívedben
Örök feléd a hűségem
Amerre jársz, védlek, nyomodba lépek

Nem rejtőzöm el, szívem a szívednek felel

Ne félj, ha éjben jársz
Hidd, hogy a fény vár rád

Közel a segítség!

2009-05-09T13:41:00.003+02:00

Áldásod gazdag folyóit...

2009-05-09T09:44:00.005+02:00

...áraszd e világra szét...! - énekeljük egy kedves énekünkben.

Tegnap füvet nyírtam, s miután megöntöztem, gyönyörködtem benne, hogy látogatók érkeztek. Rigók látogatták meg a felfrissített "pázsitot" felüdülést, felfrissülést keresve. Pedig ez csak átmeneti frissülést ad, és néhány csemegét a füszálak között található élőlények közül.

Igen.
Minden száraz, és várja az éltető esőt.

Mintha a világ képe tárulna elém most.
Kiszáradt, elerőtlenedett minden.
Várjuk, vágyjuk a nyugalmat.
Válságot emlegetnek.
Idegesek, egyre idegesebbek az emberek.
Az utakon, az üzletekben, a munkahelyeken, a családokban.
Van is miért.

De ... miként a szarvas a folyóvizekre ... úgy vágyik lelkem Hozzád Istenem.
És ott a csendes vizeknél - megnyugszik a lélek.
Ma is, mindnyájunknak erre van szükségünk!

Jövel az élet vizéhez, szomjazó és fáradott!!!

Hit

2009-04-25T08:15:00.002+02:00

A hit nyugalmat ad.
Hinni Istenben.
Hinni az Ő akaratában.
Annak tökéletességében.
Hinni abban, hogy ha nem látszik az út világosan,
ha Ő tervezett valamit, akkor azt véghezviszi.
Odabízni mindent.
Hinni a napi erőszükséglet megnyerésében.
Hit Isten szeretében.
A feltámadás erejében.

Nagypéntek

2009-04-09T20:57:00.004+02:00

Elkezdődött az emberiség szempontjából legszégyenletesebb per.

Meghurcolják, kínozzák, gyalázzák az Igazat!
És Ő némát tűri.
Mert Ő az Igazság, és Őt nem lehet eltenni az útból.
Ha hallgat, akkor is hallható a hangja.
Ha megkínozzák, akkor is Ő az erős.
Ha meghal, akkor is Ő az Élet!

Mégis.
Engedi, hogy ... minden teher rászakadjon.
És felviszi a fára.
És megigazulunk ÁLTALA!
Kegyelemből.

Virágvasárnap!

2009-04-05T07:07:00.004+02:00

Kibomlik az élet, és teljes pompájában tárul elénk!

Csodálatos ünnepben van osztályrészünk!

Áldott virágvasárnapot!

A szólista

2009-03-21T05:28:00.004+01:00

Idén is bejelentkezett!!!!
Újra káprázatos élményben volt részem hajnalban.
Már megint egy szólista.
A tél csöndje után a hajnali, tavaszi madárdal örvendeztetett meg.
5 óra körül ablaknyitás után kinéztem, hogy az autó a parkolóban a helyén áll-e, épségben van-e, és közben beragyogta az újpesti hajnali csöndet egy kedves hang: felcsendült az ének.
Acapella.
Egy szólista, egyszál egyedül.
Felderült a szívem.
A magányos madár nem szomorkodik.
Hosszú volt a tél, és hideg.
De bele van írva a génjeibe, hogy magasztalja Istent.
Énekelni tud, hát azzal teszi.
Kiáltja, énekli, az egész világgal szeretné tudatni, hogy jó az ÚR, hogy érdemes élni, hogy szép nap kezdődik, hogy... ki tudja mit is még.

Köszönöm a hajnali boldogságot.
Beragyogta a szívemet is fénnyel, derűvel!

A tavasz hirnökei...

2009-03-20T21:44:00.006+01:00

Káprázatos a tavasz, a világ ébredése.
A napokban néhány crocus nagyon nagy gyönyörűséget szerzett nekem. Ahogy a "semmiből" előbújt, csodálatos színével, virágkelyhével.
Messziről kiáltotta: Élek, figyelj ide!
Leguggoltam mellé. Vagy két éve már, hogy egy üzletben kicsiny cserépben észrevettem néhányat belőle. Megvettem. Ajándékba. Egy jó ideig bent gyönyörködtetett. Most megelevenedett újra.
Lefényképeztem, és a monitoron, kinagyítva elemezgettem, micsoda finom szirmok, bibe, porzók, színek, tisztaság, érintetlenség.
És a kis virág elkezdett beszélgetni velem. Azóta is mondja. Ha elmegyek mellette a járdán, és rásandítok, hát kihúzza magát, és köszön. Itt vagyok, élek!
Tanulgatom, hogy a tél után mindig jön a kikelet. Az első virágokra, növényekre, a rügyfakadásra rácsodálkozom, aztán olyan megszokott lesz minden.
Pedig minden virág, fű, fa, patak, tenger, felhő a Teremtőről, az Életről, Jézus Krisztusról beszél.
Uram!
Nyisd rá minden nap szememet csodáidra!
HA látom, hadd gyönyörködjem alkotásaid szépségében, illatában!

400 év

2009-02-05T06:43:00.001+01:00

Az újpesti baptisták története Pest, Buda, Óbuda egyesítésének évéig nyúlik vissza., 1873-ban érkezett Magyarországra Meyer Henrik, mint a Brit és Külföldi Bibliatársulat bibliaterjesztője, aki a Szentírást nem csak árusította, hanem magyarázta is. 1873. március 6-án járt először a Károlyi család által alapított településen. Újpest, az akkor önálló település Meyer korabeli naplójában Neupest néven szerepel. Emlékirataiban többször is megemlékezik magyarországi munkájának kezdetéről, köztük újpesti látogatásairól is. Az 1870-es évek második felében családoknál tartották az összejöveteleket. 1873 márciusában járt először Meyer Újpesten, és ugyanaz év június 2-án már 26 embernek prédikált Isten igéjéből. 1873-at tekintjük az újpesti baptista misszió kezdetének.

Zsúfolásig megtelt az újpesti imaház 2009. február 1-én, amikor megnyitottuk a baptisták 400 éves jubileumi évének magyarországi ünnepségsorozatát.

A megnyitó ünnepélyre nagy sokaság érkezett, hogy hallgassa az előadást, a prédikációt, a kórus énekét, a köszöntéseket. Hogy közösség legyen, gyülekezet, Isten népének áldott sokadalma. A Központi Kórus – Oláh Gábor vezetésével – magával ragadta a jelenlevőket Isten trónusa elé, hogy lélekben közösen énekeljünk halleluját, és együtt pillantsunk be Isten dicsőségébe.

Az istentisztelet része volt a történelmi visszatekintés. Dr. Mészáros Kálmán egyházelnök testvér vetítettképes előadással kalauzolt végig a 400 esztendős úton, megállva a főbb állomásokon.
Az egyháztörténet igazolja, hogy a keresztyénség kétezer éves története alatt - az apostoli kortól napjainkig - mindig voltak olyan evangéliumi csoportok, amelyek a baptisták által ma is vallott legfőbb bibliai igazságokat hirdették és gyakorolták.
A mai baptizmus tanítását és gyakorlatát a reformáció korában keletkezett anabaptista mozgalmak közelítették meg a legjobban.
Jelenlegi formájában a baptizmus az újkor szülöttje. Európában 1609-ben indult el, amikor Amszterdamban Smyth, John ( 1612) az angol államegyház üldözöttje, több puritán társával együtt Jézus Krisztus példájára bemerítkezett.

Az igehirdetés szolgálatát Mészáros Kornél főtitkár testvér, a vendéglátó újpesti gyülekezet lelkipásztora végezte, Mk 8,27-30. alapján. Hálaadással tekintve a 400 éves múltra, a baptisták munkájának, szolgálatának kiemelkedő voltára, mégis a megkerülhetetlen kérdéssel kell szembenéznünk: „Ti kinek mondotok engem?” Bárcsak a legfontosabb az lehetne számunkra, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltó, a Szabadító, a gyülekezet, az egyház, a baptisták Ura!

Az ünnepen felkérést kaptak a közösség különböző szolgáló csoportjai, hogy röviden szóljanak tevékenységükről. Így a férfiak munkájáról Marosi Nagy Lajos presbiter, a nők szolgálatáról Kübler Jánosné Zsuzsa, lelkipásztorné szólt. Az ének-zene, mint közösségünk meghatározó tevékenysége, az Oláh Gábor karnagy testvér vezette bemutatóban tárult elénk. A fiatalok szolgálatáról Kovács Dániel teológiai hallgató szólt, majd a BTA tanulmányi igazgatója, Urbán Gedeon beszélt a gyermekek között végzett munkákról, és az oktatási lehetőségekről. Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója a baptisták segítőkészségéről, és közösségi életünk csodájáról számolt be.

A Magyar Baptisták Világszövetségének titkára, Papp János missziói igazgató szólt a nagyvilágban szétszórva élő magyar baptistákról. A határon túli magyar baptisták jelenlévő képviselői igei gondolatokkal, köszöntéssel szolgáltak. Dr. Kovács József főtitkár Erdélyből, Dóczé Bálint a Felvidékről, Nyúl Zoltán és Nagy Tibor testvér a Vajdaságból volt közöttünk.
Papp testvér felolvasott az amerikai kontinensről érkező köszöntő levélből is, amelyet Herjeczki Géza testvér írt, valamint a Kárpátalján élő magyar baptisták életéről beszélt.

Az istentiszteleten énekelt 400. ének vezérgondolatunk maradhat. „Csak Jézus, senki más…!”
Áldással, majd a Himnusz eléneklésével fejeztük be bő 3 órás ünnepünket.
A 400 évért: Soli Deo Glória!

2009 - a 400 éves jubileum jegyében!

2009-02-03T07:09:00.003+01:00

Micsoda történelmi múlt!
Mi minden van már mögöttünk!

Amikor 400 éve Amszterdamban megalakult az első baptista gyülekezet nem is gondolták hitelődeink, hogy milyen történelemformáló tettet hajtanak végre.
John Smyth és Thomas Helwys egyszerűen csak engedelmeskedtek Isten Igéjének, és azóta mintegy 120 millió követőjük akadt.

Február elsején Újpesten közösen emlékeztünk a történelmi múltra, a megtett útra, az elvégzett szolgálatokra, a megnyert áldásokra.

Ebben az évben sokszor mondjuk, halljuk majd: 400 évesek vagyunk.

Adja meg az Úr, hogy mégis fiatalos lendülettel szolgáljunk Neki, a világ Urának!

Ökumené

2009-01-24T09:36:00.004+01:00

Az imahét vége felé közeledve hála van a szívemben az egységért, a közösségért, amelyet megélhettünk ebben az esztendőben is. Amikor felekezeti hovatartozástól függetlenül - szeretetben voltunk együtt estéről estére.

Az ökumené, a katolikusok és protestánsok közötti párbeszéd, vagy a protestáns felekezetek egymás közötti beszéde nem hordozhatja magában azt a célt, hogy a másikat olyan vallásúvá tegyük, mint magunk is vagyunk.
A párbeszéd célja, hogy megtaláljuk a közös pontokat, amelyeket egyformán, vagy közel egyformán látunk.
Nekem rosszul esik, ha valaki meg akar változtatni. Ha saját vallási meggyőződését rám akarja erőltetni.
A középpont: Jézus Krisztus. Benne nincsenek, nem lehetnek olyan válaszfalak, amelyek minket gyakran elválasztanak.
Hála van a szívemben azokért az ajándékokért, amelyeket Isten a katolikus, református, evangélikus testvérek között helyezett el. Örömmel hordozom azon ajándékokat, amik a baptista közösség értékei.
De nem az a célom, hogy akár az imahéten, akár egyéb alkalmakon más felekezetek híveit akarjam áttéríteni, vagy hitvallásomat rájuk erőltetni.
Óriási a világ.
A missziómező!
Van hol dolgozni!
"Menjetek el! Tegyetek tanítvánnyá minden népet...."

Karácsonyi emlékezés

2008-12-12T18:21:00.000+01:00

Régi, besárgult naptárakat nézegetek, és mintha megmozdulnának a decemberi napokat jelző számok. Megelevenednek korábbi évek ünnepei.
A közelmúlt is jól látható, de távolabbi emlékek bomlanak ki. Mintha kiáltanák nekem: “Emlékszel?”
Hogy ne emlékeznék arra, amikor kicsiny gyermekeinkkel együtt körülültük a karácsonyfát, és olvastuk a karácsonyi történetet. Az angyalokról, Isten szeretetéről, a Megváltóról beszéltünk, majd a Legnagyobb Ajándék mellett apró ajándékaink is előkerültek. Bontogatták, és ragyogó szemmel feledkeztek bele az új játékokba.
Az első legációknál lassul a naptárlapok visszafelé pörgése. Nem volt könnyű annyit prédikálni, hirdetni a jó hírt, de nagyon nagy öröm volt. Talán a hallgatók számára is áldást jelentett.
Saját gyermekkorom felé haladok. Csaknem fél évszázadnyi múlt pergett le előttem. Emlékszem szerény ajándékaimra (van amit máig megőriztem), és a meghitt családi légkörre. Szüleim nagyon szerettek, és hitük, szolgálatuk, ünneplésünk példa számomra.
Tovább haladok az években visszafelé. Hosszú évszázadok furcsaságai után, amelyeket a történelemkönyvekből ismertem meg, ragyogó fényesség tárul elém. Mintha egy angyalt látnék Betlehem mellett. Azt kiáltja az ott lévő pásztoroknak: Ne féljetek! Üdvözítő született. Látom őket, amint elindulnak Betlehem felé, hogy meglássák Őt. Gondolataim még az ószövetségi próféták felé indulnak, akik szóltak a Messiás érkezéséről, de megnyugszom a betlehemi jászolbölcső titkának meglátásában.
Megérkezett.
Mert Isten szerette a világot. Úgy szerette, hogy Őt adta ide nekünk. Legyen áldott érte, hogy az akkor közénk érkező itt van ma is.
Hallhatjuk Őt, beszélhetünk vele, ünnepelhetjük.
Róla szól, Érte van, Övé a karácsony.
Születésnapján jöjj hozzáillő ajándékokkal, tisztelettel, szeretettel.
Szolgáljuk Őt úgy,mint a Békefejedelmet, aki eljött harcok-dúlta világunkba, és megmutatta , hogy a körülmények ellenére van boldogság, békesség, öröm, szeretet. Ha az Ő ajándékait elfogadjuk, boldog karácsonyunk lesz!

Karácsony világossága

2008-12-12T18:16:00.001+01:00

Sűrű homály borít mindent, áthatolhatatlan sötétség uralja a Földet. Reménytelennek tűnik bármiben is bizakodni, hogy változhat. Botorkál mindenki, úttalan utakon töri össze magát, és tesz tönkre másokat is. Micsoda kilátástalan helyzet. A feloldhatatlan sötétség-takarót ki veheti le az emberiségről?
Igen. Beszéltek a próféták változásról, Messiásról, Szolga-Királyról, Isten különös megoldásáról, de ki hiszi azt el?
Az idők teljességében azonban beteljesül minden.
Mintha a világ sötétjét “biztosító” szőrcsuha hasadozni kezdene. Egy résnyi nyíláson átragyog egy kicsiny sugár a mennyei fényből. Betlehem mezején pásztorok tanyáznak, és látják, ahogy megvilágosodik a sötét. Angyal áll eléjük, és mondja a boldogító hírt: “Ne féljetek! Üdvözítő született!”
A fényesség megállíthatatlan, hiszen egy kórusnyi angyal érkezik. Micsoda ragyogás? És milyen nagyszerű az ének is. Boldog lények éneklik, lágyan, csillogó hangon, hangosan, és mégsem bántó módon a gyönyörű éneket: “Dicsőség …békesség…!”
Aztán visszazárul a szőrcsuha a Föld fölött, és látszólag ismét sötét van, de a pásztorok szinte fuldokolnak a boldogságtól. Hallottad te is, láttad, igaz volt? - kérdezgetik egymástól. Angyalsereget láttunk, hozzánk jöttek, nekünk mondták? Igaz lehet ez? Menjünk el egészen Betlehemig, nézzük meg!
Jó teológusként utánajárnak a dolgoknak. Amit hallottak, arról szeretnének megbizonyosodni. A hit válhasson tapasztalássá. És mennek, és megtalálják kisgyermeket bepólyálva egy jászolban. Elmondják, amit láttak, és hallottak, és ragyogó szívvel mennek tovább.
Jóval távolabbról is világosság ragyog fel. Mintha a sötét lepel napjai meg lennének számlálva, megint hasad egy jókorát, és csillagfény hirdeti: Uralkodó született! A napkeleti bölcsek a csodás ragyogás láttán nagyértékű ajándékokat csomagolnak, és indulnak, hogy hódoljanak a megszületett király előtt. Azonban Jeruzsálembe érkezve sötétséget tapasztalnak. Ahol szükség lenne a világosságra, ott továbbra is sötét van. Sem a templomban, sem a palotában nem tudnak a Király érkezéséről. Azonban némi útbaigazítást adnak azok, akiknek a hír hallatán kitörő örömmel kellene indulniuk Betlehem felé, de nem törődnek vele. Később is csak gyermekgyilkosságra futja tőlük.
A napkeleti bölcsek megtalálják Jézust, mert látták az Ő csillagát.
Később folytatódik a ragyogó fényesség növekedése.
“Én vagyok a világ világossága! - mondja Jézus Krisztus. Ti vagytok a világ világossága! - mondja,vagy kéri Ő tőlünk.
Az Atya igazolja Őt jelekkel, csodákkal, és fénylő ragyogása nőttön nő.
Mígnem úgy tűnik, hogy a sötétség végül elnyeli a világosságot. Kereszten függ az Isten Fia. Elvégeztetett! - sóhajtja, és meghal a kereszten. Azonban a Föld elemei megmozdulnak, és a sötét kivilágosodik. Szembe kell nézni gyalázatos tettével az emberiségnek, miközben a templom kárpitja is kettészakad! Nem zárható ki többé a világosság az életünkből! Nem menekülhet, nem rejtőzhet senki többé Isten elől!
Krisztus feltámadásával folytatódik a világosság áradása! Velünk az Isten! Immánuel! Minden rendben van!
2008 karácsonyán újra megelevenedhet az első felhasadása a sötét-takarónak. Ha életed sötétségben, rejtőzködésben tengődik, jöjj, és lásd meg Őt, ünnepelj Vele, fogadd az Érkezőt! Jön csillagfénnyel, érkezik angyali énekkel, immár nem kisgyermekként,hanem uralkodóként keres téged kedves Olvasó!
Világossága helyrehozza életed. Igéje reményt nyújt, jelenléte békességet hoz, ígéretei üdvösséget jelentenek!
Legyen áldott ünnepünk! Ragyogjon be szívünkbe az Úr Jézus világossága!
Boldog karácsonyt!

Bibliaolvasó Vezérfonal

2008-11-27T22:44:00.002+01:00

Vezérfonal!

Vajon mit jelent számunkra e könyvecske neve?
Egy lágy fonalat, amely behatárolja mozgásterünket, s egyben kijelöli az életút azon részét, amelyet biztonsággal járhatunk?
Erős hajókötelet, amely megtart akkor is, ha félelmes vihar akarja leszakítani a kikötő biztonságából hithajónkat?
Netán drótkötelet, amely segítségével szakadékok felett is átjuthatunk, ha rábízzuk magunkat?

Bibliaolvasó vezérfonal.
Életünk napról-napra újabb szálakkal kötődik az Igéhez.
A 2009. esztendőben is naponként olvassuk a Bibliát. Azt vesszük észre majd magunkon, hogy annyi ponton csatlakozunk a Isten Szavához, hogy elsodorhatatlanná válunk. Az ószövetség, az újszövetség gyönyörű parancsai, tanításai átformálnak, tanuljuk, érezzük, hogy merre, meddig
mehetünk.
Ha minden nap olvassuk a Bibliát, akkor olyanok lehetünk, mint aki egy kincseskamrába nyert bebocsátást. Olvashatjuk a szebbnél szebb, fontosnál fontosabb hitigazságokat, történeteket, törvényeket.
Úgy, mint ami a miénk.
Mint amivé kell lennünk.
Ha minden nap egy-egy ponton változunk, év végére jelentős átalakuláson jutunk túl. Hiszen az Ige nem tér vissza üresen.
Olvassuk, halljuk, cselekesszük, és más lesz az életünk. Olyan, amilyenné Isten akar tenni.
Akkor még csodálatosabb, ha nem csak bennünk hat az Ige, hanem házastársunkban, gyermekeinkben, vagy szüleinkben, vérszerinti és hittestvéreinkben ugyanazok a változások mennek végbe.
Ha a magyar baptisták - szerte a világon - ugyanúgy változnak az Ige által, az nagyszerű, észrevehető lesz.

Testvér!
Olvasd a Bibliát!
Használd a Vezérfonalat!
Legyen áldott esztendőnk a 2009.

Advent - közeleg az ünnep

2008-11-27T22:42:00.002+01:00

Advent - közeleg az ünnep

Mintha most lett volna 2007 karácsonya. Oly emlékezetesek a tavalyi ünnepi istentiszteletek, az ajándékok, az ünnep illata, íze, kedves hangulata olyan frissen él még bennünk, hogy szinte úgy érezzük: tegnap volt.
Pedig eltelt 11 hónap. Ami tavaly volt - nem tér vissza. Múlttá lett, kedves emlékké, és hiszem, hogy megtermett a gyümölcse is. Érdemes volt ünnepelni, örömöt szerezni egymásnak, mert az ünnep nem csupán néhány nap boldogságot hozott (azt is), hanem maradandó értékekkel gazdagodtunk. Mássá, jobbá lettünk. Az értünk megszületett, bennünk élő Jézus Krisztus által.
Visszaemlékezem gyermek-, majd ifjúkoromra, legációkra, eddigi lelkipásztori szolgálatomra, gyermekeimre - és sorra jelennek meg a karácsonyi emlékek. Mikor, hogyan ünnepeltük karácsonyt. Igék, énekek, gyülekezetek, családi szituációk - gyönyörűek voltak. Áldott karácsonyok.
Most azonban Isten egy új ünnepel készül megajándékozni. Új karácsony új várakozással, adventtel. Vajon mit várunk az idei év karácsonyától? Hogy készülünk az adventre? Hogy fényesedik a tekintetünk az adventi gyertyák számának, ragyogásának növekedésével?
Az Úr Jézus jónak látja, hogy születésének ünnepén összegyülekezzünk, ünnepeljünk, róla és neki énekeljünk, imádkozzunk, prédikáljunk.
Közeledik az ünnep. Egymásnak készítgetjük az ajándékot, mert szeretnénk igazi örömöt adni szeretteinknek. Õ is közéjük tartozik? Miközben listát készítesz, hogy kinek mit, hol, mennyiért vásárolsz, a listádra legfölülre írd fel Őt, Jézus Krisztust, és készítsd el ajándékát. Nem kézzel, hanem a szívedben. Ő az ünnepelt!
Adventből, karácsonyból gyakran kimarad a lényeg. Az előkészületek nem bensőséges adventek, hanem félelmetes erővel sodró üzletté lettek. Az adventi istentiszteletek helyét elfoglalják az adventi vasárnapok akciói, kirakodóvásárai, és a csönd helyére a tülekedés lép. Készülünk karácsonyra - fényes pompával, nagy zajjal, reklámokkal, hiszen advent van, "ÚRJÖVET". Van helye mindennek. Van pénz (kell, hogy legyen!), van lehetőség az elköltésre, hiszen karácsonykor méltó ajándékokkal kell egymásnak kedveskednünk.
Két évezreddel ezelőtt - amikor az ünnepelt, Jézus született, szintén nagy tülekedés volt Betlehemben. A nagy összeírásra érkezők tolongtak a városban, és nem vették észre, hogy királyi gyermek érkezik. A nagy forgatagban neki már nem jutott hely - csak egy szerény istállóban. És a tömeg továbbment, tudomást sem szerezve Jézusról. A pásztorok, a bölcsek tudták, hogy mi történt Betlehemben, míg az ott élők nem.
Adventi ünneplésünk kezdetén álljunk egy kicsit meg. Tervezzük meg az előkészületet, tudatosan készüljünk az ünnepre - az ünnepelttel, Jézus Krisztussal! Ne feledjük: Várakozásunk célja a Vele való szoros közösség megélése!
Adjon Isten boldog adventi ünneplést minden kedves olvasónak!

(Az Újpesti Napló számára)

Hogyan tovább?

2008-10-26T15:15:00.004+01:00

A ma délelőtti Ige nagyon elgondolkoztatott.

Jeruzsálemben összeült a válságstáb. Együtt vannak a környező országok követei. Mit lehet tenni Babilonnal szemben? Ötletek, javaslatok, felajánlások érkeztek. Egyre közelebb vannak az álláspontok, és immár létrejön a konszenzus. Az országok képviselői kitalálták, hogy mi a megoldás. Boldogok, hogy sikerült dűlőre jutni, összefogni, megoldani a fenyegetett helyzetet.

Sedékiás is örülhet, hiszen e nagy jelenetőségű tárgyalásnak Jeruzsálem adott otthont, így Jahwe áldása is bizonyos. Az Ő népe érdekét is szolgálja a megállapodás. Más népek mellett.

És akkor megjelent ez az akadékoskodó próféta, Jeremiás.
Micsoda maskara ez?
Mit keres a nyakában az a járom?
Odakötözve, mintha éppen igavonó baromként szántani készülne? Egyébként is az iga a kiszolgálatatottság jelképe!
Mi győzni fogunk - gondolja a király, és tárgyalópartnerei.

És Jeremiás lassan mondani kezdi az Igét, ami az Úrtól jön.
Nem a ti megoldásotok a megoldás, hanem az enyém!
Nabukadneccár az én szolgám!
Hódoljatok be neki!
Szolgáljátok, mert csak azok maradnak életben, akik ezt megteszik!

Érthetetlen a parancs, de az Úrtól való!
Egy lehetőség van a túlélésre - az engedelmesség.

Ma sincs más út.
Számomra - számodra!

De az engedelmesség - az élet útja!
Aki járja - célba ér!

(Jer 27,1-15 alapján)

56 kapcsán gondolkoztam el az alábbiakon...

2008-10-24T12:22:00.003+02:00

A világ történelme során a rabság és szabadság párhuzama mindenütt föllelhető.

Némelyek rendelkeznek mások szabadságáról.

Mások szenvednek a zsarnokok jogaitól.

Birodalmak nőnek ki, hogy szabad emberek számára dicsőséget hozzanak, és az ő szabadságuk mások rabságát, kényszermunkáját hozza.

Némelyek úgy érzik, hogy magyarázható a rabság is szabadságnak, ha nem is olyan tökéletes - csak jól kell gondolkodni róla (Ábrahám fiai vagyunk!).

Isten időben figyelmeztetett a rabtartó megjelenésére:

Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.

Ki/mi uralkodik. A "normális" az, ha az ember uralkodik a bűn felett. Az "abnormális", ha a bűn az emberen. Nálam/nálad vajon hogy van ez?

A feloldozást is elküldi Isten!

Nevezd nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg népét annak bűneiből.

Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."

Ha a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesztek.

Aki a bűnt cselekszi, az szolgája a bűnnek.

A keresztyének szabadsága (?) az üldöztetés során.

Pál belső készsége a megpróbáltatások elhordozására.

Határozott fellépés Filippiben – mint római polgár.

Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: "Engedd szabadon azokat az embereket!" A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: "Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!" Pál azonban így válaszolt: "Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehett római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!" A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. A börtönből kiszabadulva Lidiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.

Politikai elnyomás – mint rabtartó.

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Megalkuvás, vagy a helyzethez való alkalmazkodás?

Munkálkodjatok a város jólétén…

4Így szól a Seregek URa, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: 5Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! 6Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! 7Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! 8Ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! 9Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem őket - így szól az ÚR. 10Ezt mondja az ÚR: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. 11Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. 12Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. 13Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. 14Megtaláltok engem - így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak - így szól az ÚR -, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket. (Jeremiás könyve 29. rész)

A Szabadító és a megajándékozottak:

Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt!

Szabadságot hozott, és halálra ítélték!

Erővel, hatalommal jött, de eltűrte az igazságtalanságot is!

És végül: "... adott neki Isten olyan nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon...!"

Minden szerinted legyen Uram!

2008-10-16T17:59:00.005+02:00

Minden szerinted legyen Uram,

Te vagy a Mester, én az anyag.
Formálj és készíts terved szerint,
Jól esik nékem, ha szavad int !

Minden szerinted legyen, Uram !
Bűnös élettel szakítottam
És mától kezdve szolgád leszek,
Szavaidra folyton figyelek.

Minden szerinted legyen, Uram !
Tiszta kezedre bízom magam.
A hónál mossál fehérebbre
Kereszten kifolyt szent véredbe' !

Minden szerinted legyen, Uram !
Tebenned van a bizodalmam !
Ha Te velem vagy utaimon,
Akkor én győzök minden bajon.

A ránk mért kereszt

2008-10-14T18:57:00.001+02:00

(Ma kaptam egy e-mailben az alábbiakat)
Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mikor mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját szívéből értékes ajándékként neked adja.
Mielőtt elküldte volna mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette. Mind a két kezével megmérte, hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, egy milligrammal se nehezebb a kelleténél.
Azután megáldotta szent nevével, fölkente kegyelmével, belé lehelte vigaszát, és még egyszer rád és bátorságodra tekintett.
Így most egyenesen az égből jön feléd, mint Istennek hívása, és könyörülő szeretetének ajándéka, hogy egészen önmagaddá légy, és Istenben megtaláld beteljesülésedet.

Ismeretlen szerző

Közeledik a hálaadónap!

2008-10-08T19:40:00.005+02:00

Vasárnap tartjuk kedves ünnepünket!

Ilyenkor mindenki díszbe öltözteti a szívét, hogy ne csak egy napig, hanem egész évben, életen át hálásak lehessünk.
Magam is gondolkodom, keresgélek.
Az elmúló gazdasági évben mi volt, ami elsőre hálaokként jut eszembe?
Mi volt, amiről először értetlenkedve gondolkozom, mígnem lehántva a burkot felismerem - hálaok volt az is?
És milyen események voltak, amikről ma még, most még úgy látom, hogy elfogadom hittel, de nem tudok hálás lenni érte? Még nem!
Körbenézek, és látom Isten gondoskodó szeretetét személyes életemben, családomban, a gyülekezetben, az egyházban, a világon
Ha feltekintek az égre, a földre, a vizekre, a kicsiny fűszálra, az óriási tölgyre, elámulva csodálom a teremtett világ szépségét.

Kedves Olvasó!
Csatlakozz lélekben hozzám, és kutasd elmúló évünk áldásait, próbáit. Gyakoroljuk a köszönetmondást - mindenért.

És hívjuk segítségül a költőnő gondolatait:

R.Lukátsi Vilma : AZT, AMI FÁJT ....

Azt, ami "plusz" volt az életemben,
ma azt szeretném megköszönni !
- Amikor vidáman harsonáztam,
nemigen tudtam Eléd jönni,
elégedett, boldog napjaimban
olyan könnyen elbíztam magam,
ha valami eredményt elértem,
szinte dicsért a saját agyam...

- Nem. Ma azt szeretném megköszönni,
ami fájt nekem : nyersen, nagyon,
amikor azt kezdtem énekelni,
hogy "URAM, IRGALMAD SZOMJAZOM !"

Énekeltem... hang és dallam nélkül,
és Rád kapcsolódott a tekintetetem,
mert azt csak a könnyeken át láttam,
Mindenség Ura : ATYÁM VAGY NEKEM !

A szenvedésben - néven szólitottál,
A SZENVEDÉSBEN OTT VOLTÁL VELEM !

Ez a "plusz" az ember életében :
a megtisztító, áldott fájdalom,
akkor is, ha minden fény kialszik,
más szavunk nincs, már csak az hallatszik,
hogy "URAM, IRGALMAD SZOMJAZOM !"

A pásztor messze a nyájtól!

2008-10-05T10:14:00.008+02:00

Vasárnap délelőtt van.
Ma nem jutottam el gyülekezetbe - betegségem miatt.
Szorít, szúr, szédülök. Megálljt parancsolt! Itt nincs helye a vitának.
Számomra szokatlan a helyzet.
Fizikailag távol vagyok, de gondolatban végigélem a gyülekezettel az ünnepi eseményeket.
Magam előtt láttam az imaórára érkezőket, éreztem kezük szorítását, hallottam imádságaikat.
Majd az énekkar bevonulása, és a lelkipásztor beérkezése a szószékre. Most Hetényi Attila bácsi van ott helyettem.
Az énekek, a hirdetések, és az Ige!
A testté lett, és a hirdetett Ige!
A csoda, amely összeköti a Mennyet és a Földet.
Onnan irányítja Isten népe életét.
Vezérel!
Szent Lelkével tanácsol, igazgat.
És hallja a gyülekezet az Igét
Meghallja a gyülekezet az IGÉT!
És cselekszi.
Erőt kap hozzá az Úrtól!

Elhalkul az ének, és felhangzik az Úrvacsora szereztetési Igéje.
A kijelentés!
Az Úrtól vettem...
...testem...
...vérem...
Cselekedjétek!
Emlékezetemre!

És viszik már az elöljárók az emlékjegyeket.
A megtört test, a kiontott vér emléke megéled.
Nagypéntek fájdalma átjárja a szíveket.

De van bocsánat!
Van tovább!
Van áldozat!
Van jövő!
Van örök élet!

Vannak társak, hiszen felcsendült az ének: Áldott legyen a frigy.

Fizikailag nem vagyok ott, de mintha érezném a kézszorítást, látnám a tekinteteket!

Az Úr kegyelmére utalt életemmel csak egyet kérek most.

Uram!
Segíts nekem!
Segíts nekünk!
Rád figyelni!
Téged hallani!
Neked szolgálni.

És az egész nagy népnek!
Újpesten!
Magyarországon!
Az egész lakott Földön!

Éhesek vagyunk!

2008-09-20T16:35:00.005+02:00

Éhesek vagyunk!
Kiáltják a kis fecskék, vagyis kiáltották néhány hónapja.
Azóta messze tartanak már az itthontól.
Láttuk a hazaérkező szülőket tavasszal, amint örömmel csiviteltek házunk ereszalján.
Rendbeszedték a „fecskelakást”, majd új élet indult útjára. Több is. Amikor kikeltek a kisfecskék, szüleik mindent megtettek, hogy felkészítsék őket az életre, a hosszú útra, a költözésre. És repültek, és hozták az élelmet, de a tátott csőrök soha nem bírtak betelni. Mintha csak azt kiáltották volna: Még! Még! Még!
Szüleik fáradhatatlanul táplálták őket. Tudták, ők tudták már, hogy mi áll előttük. De akkor nem a hosszú út félelme járta át a szívüket, nem aggodalmaskodás töltötte be gondolataikat, semmi rosszat nem éreztek. Boldogan végezték feladatukat.

Pedig:
Életük ideje mindössze 7-8 év lehet.
Testtömegük: 20-25 gramm.
A megtenni való út Afrikába: 8800 km. December végére érik el Dél-Afrikát. Csak két hónapot töltenek ott, fészket nem raknak, nem is költenek a telelőterületen.
A hosszú úton a fecskecsapat 90%-a elpusztul.

Kisfecskék!
Visszavárunk!

Minden értünk van!

2008-09-20T08:18:00.004+02:00

Isten teremtett világának szépsége, páratlan gazdagsága kihasználhatatlanul sok kincset tár elénk. A hegyek, a felhők, a víz, bármerre nézünk, gyönyörű szépséget tárnak elénk.
Naponta változó pompa áll rendelkezésünkre.

Van két cicánk. Buci és Marci. Amint a kép is mutatja, nagyon kreatív cicák. Rámolva az udvaron egy kis dobozt hagytam kint. Buci úgy gondolta, hogy neki készítettem. Beletelepedett, és boldogan nézett körbe „cicaszemeivel”, mint aki él a számára felkínált lehetőséggel. Pedig nem is rá gondoltam. De miért ne lehetne az övé, az övék. (egyébként gyakoriak a hasonló helyzetek!)

Bárcsak észrevenném mindazokat az ajándékokat, amelyeket Istenem nekem készített, hogy éljek velük.
Bárcsak érzékelném, hogy mi mindent élvezhetek ajándékai közül, melyeket csak úgy „előttem hagyott”.

Ó bárcsak úgy nézhetnék rá, olyan hálásan, kedvesen, hogy fejemre téve kezét azt mondja: Jól van, tiéd lehet, érted van!

Szeretnék olyan közel lenni, hogy érthessem akaratát, érezhessem jelenlétét, halljam hangját, és hálásan értékeljem tetteit!

Az öreg kút titka

2008-09-12T07:09:00.007+02:00

Sok-sok éve szorgos emberek munkához láttak, hogy ivóvizet nyerjenek a Föld gyomrából. Ásóval, vödrökkel, kötéllel felszerelkezve kezdtek neki a munkának. És ástak, ástak, ástak.

Egyre mélyebbre hatoltak, remélve, hogy a dombon lévő kúria közelében bővízű kút készülhet.

Munkájuk eredménytelennek látszott.

Napok óta ásnak.

Egész domb épült már a kiszedett földből.

Mígnem megcsillant a mélyben az első vízfolyáson a fentről leszűrődő halvány fény. És egyre több a víz, és boldogan ásnak, és kacagva húzzák magasba az immár élő víztől csöpögő vödröket, és készül, készül, készül.

Ilyen reménykedő-reménytelen, mégis megoldódó sors.

Megépítik a kút belső falát, takaros kútház készül fölé.

Út készül a ház felől.

Aztán évtizedek áldásfolyama kezdődik.

Van vizünk.

Éltető, finom, hűsítő.

És válogatás nélkül issza ember, állat, növény a csodás kincset.

Éveken, évtizedeken át.

Forgatják a kút kerekét, emelkedik a vödör, kristálytiszta a víz, életet ad.

Aztán...

Híre ment, hogy a faluban gödröket ásnak, abba csöveket fektetnek, és abból isznak az emberek. A munkások a domb felé is elindultak szerszámaikkal, és fektették a csöveket, majd visszatemették. Furcsa szerkezetek emelkedtek ki a földből. Egy tekerés, és jön a víz. Csodálatos, tiszta, felüdítő!

A kút távolabbról szemlélte az eseményeket.

Szeretett volna felkiáltani! Emberek! Vigyázzatok! Nem ez a természetes!

Inkább csendben maradt.

Az emberek egyre jobban kedvelték a csillogó csapokat, a munka nélkül fogadható vizet.

Kutunk vödrét rozsdafátyol vette körül. Itt-ott beleharapott a húsába is. A kimerítetlen víz felszíne a mélyben opálos lett, a kútház megroppant, a hozzá vezető utat benőtte a fű.

Kutunk egyre többször hallja, amint mellette elhaladó emberek ábrándoznak: - Amikor még kútvizet ittunk...

Bezzeg a mostani csapvíz. Klóros, büdös, ihatatlan.

De még kitartanak mellette.

Amikor e fényképet készítettem, mintha reménykedően azt mondta volna: - Lesz még szükség rám is! Türelmesen várok. Várok! Várok. Várok...

2008-09-03T18:47:00.003+02:00

Menekülés - mintegy tűzön keresztül.

Hogy is állok ezzel?
Milyen az életem?
Milyenek a harcaim?
A győzelmeim?
A kudarcaim?

A tűz vajon megéget, mert nem gondoltam hatásával?
Vagy elégeti életem fölösleges dolgait?
Valamit kiéget a szívemből?
Vagy beleégeti szívembe szövetsége jelét?

Mi is a tűz?

Szentlélek Isten jöjj szívünkbe, igen óhajtunk... - szoktuk énekelni.
Pedig, ha érkezik, akkor éget, hogy tisztítson, tüzet hoz, hogy melegítsen, hogy erősítsen, hogy minden rendbejöjjön.

Ahol az Úr lelke, ott szabadság.
Bárcsak tapasztalhatnánk minél többen, hogy e tűz nem félelmetes- bár tekintélytparancsoló, nem emészt meg - holott úgy tűnik, senki nem állhat meg előtte.

E tűz életet jelent. Körülölel, és védelmez, felmelegít, táplál, éltet.

Gyümölcstermés

2008-08-30T19:12:00.001+02:00

A Lélek jellemformáló gyümölcse a szelídség
Gal 5,22

Alakulóban van egy pompás gyümölcskosár, melynek része a szelídség-gyümölcs is. Nagyon értékes, igényes, nehezen fejlődő gyümölcs ez a zamatos finomság.
A szeretet, öröm, békesség, szívesség után megjelenő szelídség természetesen már nem lepi meg szemlélőjét, hiszen csodák sokaságával találkozott eddig is. Nem természetesen, vadon termő gyümölcsökről van szó, amelyek csak úgy maguktól nőnek, és teremnek, hanem Isten nemesítő, újjáteremtő munkájának áldásáról.
A szelídség, vagy annak ellenpárja a vadság gyümölcseinek sokaságával találkozunk ebben az esztendőben is. „Vad”, vagy mérges gyümölcsökkel terített utakon sétálunk nap mint nap. Nem kell fáradnunk érte, hogy szakítsunk belőlük, könnyen elérhetőek. Sőt könnyű teremni is, így magunk is gyakran hozzájárulunk a dúsan terített rét bőséges, ám egyben átkos kínálatához.
Aki mit sem sejtve ezekből a gyümölcsökből eszik, mérget vesz magához.

Kicsit távolabb látok egy kedves ligetet. Nem található benne olyan sok fa, nem borítja gyümölcsszőnyeg a füvét, nem járnak benne olyan sokan, mégis különös üzenetet hordoz. Látszik, hogy a kert gondozott, a fák formája, a gyümölcsök elhelyezkedése arra utal, hogy van gazdája. Nincs elgazosodva, semmi kuszaság nem tapasztalható. A leszedett gyümölcsök gondosan csomagolva, felcímkézve várják, hogy eljussanak a címzettekhez, hiszen azért jöttek létre.

Mintha nekem lenne idekészítve. Elveszek egyet, elolvasom a feliratot, majd kicsomagolom, és keresem a titkát. Szóra bírom, hiszen érdekel, hogy jött létre, mi a célja.

A címkén a következő található:
Neve: Szelídség.
Fajtája: Jó Gyümölcs.
Származási hely: Isten Országa
Szavatossági idő: Végtelen
Ár: Ingyen elvehető + ÁFA (Áldást Fakasztó Ajándék)
Szaporítás: Továbbadással gyarapodik

Kezdek ismerkedni vele. Megoldódik a nyelve, és beszél származásáról, múltjáról, terveiről, jövőjéről. Céltudatosnak látszik. Van küldetése. Én meg ámulva hallgatom. Kommunikációnk nem a hagyományos szavakra épül, de világosan érthető az üzenet.
Megtudom, hogy ez a gyümölcs származását tekintve nem e földről való. Itt termett, de a létrejöttéhez szükségesek nem földiek. A Szentlélek, Isten Lelke által jött létre. Szavaiból, tekintetéből, megnyilvánulásaiból valami különös erő árad. Értem már honnan ez a földöntúli békesség. Erővel hat rám, kezd magával sodorni engem is. Éppen ez a célja, hisz kincset hozott, és ezt nekem akarja adni. Kéri is, hogy lassan fogyasszam el, hiszen számára ez jelent örömet. Külleme, íze, összhatása csodálatos.
Elmondja, hogy különös kapcsolatai vannak. Került már olyan ember kezébe, aki imádkozott szelídségért – kibírhatatlan természete miatt – és megkapta. Micsoda változás volt. Addig összeférhetetlen, kiállhatatlan emberünk átalakult. Szétáradt benne a szelídség. Bejárta egész életét. Így aztán megváltozott. Küzdött még óemberével, de lassan mindent átjárt a szelídség zamata, és minden újjá lett. Egész élete helyreállt. Házassága, elrontott baráti kapcsolatai, munkahelye.
A másik esete marcona, változni nem akaró emberrel történt. Ajándékba adták neki a szelídséget, elfogadta, méregette, beszélgettek, gondolkozott, majd rémülettel félretette. Nem akarta, hogy megváltozzanak a dolgok. Jó volt neki így, indulattal, haraggal, gyűlölettel élni. Ott volt az asztalán a szelídség, mégsem változtathatta meg. Folytatódott is végeláthatatlan nyomorúsága.
Kisgyermekhez is került belőle, aki elfogadta, elfogyasztotta, és örült annak, hogy milyen szép ez a világ. Szülei, tanárai, környezete ámulattal szemlélték a változást. Ilyen gyerekekkel könnyű az élet.
Asszonyokat is változtatott már meg. Házsártos, kibírhatatlan természetűeket tett szerető szívűvé, boldoggá, és boldogságot adóvá. Igazi, meleg családi fészek jött létre körülöttük.
Nagyokat haraptam e finom gyümölcsbe, s félve kérdeztem:
- Mi lesz veled, ha megeszlek?
- Ó, legyél nyugodt, Teremtőm gondoskodott erről. Benned kezdek dolgozni, s maholnap rajtad is teremnek gyümölcseim, és általad újabb címzettekhez juthatok el. Jó is lesz, ha odafigyelsz erre! „A te szelídlelkűséged ismert legyen minden ember előtt! Az Úr közel!”
Boldogan fogyasztom el, és engedem, várom, hogy átjárjon, megváltoztasson engem is. Szükségem van rá.

Továbbindulok a rohanó világ feladatai közé. Kincsem van! Drága, elvehetetlen, romolhatatlan értékem. Türelmetlen emberekkel találkozom, akik öklüket rázva tajtékoznak az úton – nekem nyugalmam van. Tárgyalópartnereim idegesen magyarázzák dolgaikat – én békességgel nézek rájuk. Félelem feszíti mások szívét – az enyémben a derű lágy valósága. Vadság tölti be a földet, az embereket, a kapcsolatokat – s bennem mégis minden más.

Mi is történt? Isten Lelkének kedves gyümölcse már teremni kezdett. Most én viszem a gyümölcsöket a címzettekhez. Munkatársaim, szomszédaim, rokonaim – mind ennek híján élnek. Osztogatom, kínálom, ajándékozom. Képviselője lettem ennek a kedves jellemnek. Uram megbízott ezzel. Menj el, tegyél tanítványommá minden népet. Azóta csodákat élek meg. Korábban azt hittem, hogy ha odaadom azt, ami az én értékem, akkor veszteség ér. Most kiderült, hogy minnél többet adok belőle, annál több lesz nekem. Készleteim vannak, és érzem a küldetést, osztogatnom kell tovább. Sok a szükségben lévő ember.
Közösségünkre tekintve imádkozom. Uram! Bárcsak engedelmes lenne a csaknem 12000 bemerített baptista Magyarországon abban, hogy gyümölcseidtől megszelídülve eszközeid legyünk. Szelíd lélekkel élő gyermekeid megváltoztathatnánk az országot, sőt a világot. Sokan, egységesen, következetesen, szolgáló élettel, eredményesen fáradozva.
Népünk szilaj vadsága szelídséggé nemesedne. Kapcsolataink a családban, a gyülekezetben, a nagyobb közösségben védjegyet kapnának. Előbb-utóbb erről ismernének meg bennünket, és talán így is neveznének: Ők a szelídek.
A boldogok. Akiknek két hazájuk van, hiszen ők öröklik a földet.
Kedves Olvasóm! Jöjj, álljunk oda Urunk elé, hogy megvizsgáljon. Ő tegye mérlegre szelídségünket. Tud mit kezdeni velünk. Szentlelkét azért adta, hogy életünket rendbehozza, hogy újjáteremtsen, hogy erejét ajándékozza, és e különös jellemvonással felruházzon.
Ugye kész vagy megtagadva önmagad elfogadni e csodát. Ízlelgesd, gyönyörködj benne, élj általa, boldogíts másokat – így betöltöd küldetésed.

2007. október

Az Úr felé nyújtott kezek

2008-08-30T08:13:00.007+02:00

Isten és az ember, az Úr és én. A Láthatatlan és a látható, a mindenek felett álló, és a porszemnyi. Isten megformálását már az Ószövetségi törvény megtiltja, és nem is tudnánk hitelesen tenni, hiszen nem láttuk Őt, csak érezzük, halljuk, ismerjük, hiszünk benne, Ő Urunk, életünk. Emberlétünket annál jobban ismerhetjük, ábrázolhatjuk, okulásul, emlékeztetőül örömre-bánatra.
Kinyújtott kéz az Úr felé. Ez a legszebb megformálása a kapcsolatnak.
Milyen sokféle módon nyújthatom felé a kezem.
Tehetem akkor, ha mély gödörbe kerültem, lábam az ingoványban egyre mélyebbre süllyed, és minden kipróbáltam már, hogy megmeneküljek, de már esélyem sincs a szabadulásra. Marad a magatehetetlen kéznyújtás. Várván várom az Urat, hogy lehajoljon hozzám (40.Zsoltár). Ebben a segítségkérésben nincs benne az őszinte bizalom – ezt a kényszerhelyzet váltotta ki. A kéznyújtás iránya helyes, az elmondott imádság korrekt, de a körülmény túl erősen motivál. Az Úr mégis lehajol, kiemel a pusztulás verméből, sziklára állít, új éneked ad a számba, rendbe hozza sorsomat.
Kinyújthatom a kezem Isten felé, ha társtalan, elkeseredett vagyok, és a magányomat, terhemet szeretném megosztani valakivel. Ha mindenki elhagyott, nincs akivel megosszam gondjaim, Ő megfogja kezem és feloldja magányomat, betölti hiányomat, meghallgat, megvigasztal, egyengeti utamat.
Előfordulhat, hogy ökölbe szorított kezem nyújtom az Úr felé? Lázadozva sorsom, helyzetem, életem, szolgálatom, embertársaim ellen – dühömet borítom elé? Hozzá nem méltó módon fordulok felé, és tombolok, méltatlankodom. Egyedül kéztartásom, dühöm akadályozhat meg abban, hogy a már ekkor felém nyújtott ajándékot, a megoldást átvegyem. És maradok szegény, nincstelen, szánalmas, mert elfeledkeztem az én Uram hatalmáról, méltóságáról, szeretetéről.
Vagy imádságra kulcsolt kezem nyújtom az ég felé, az Úr felé? Minden mást félretéve, megszabadulva kísértéseimtől, bűneimtől őszintén közeledem hozzá? Összekulcsolt kezem belefonódik Uram felém kinyújtott kezébe, és ezáltal megerősödve átformálódik egész lényem. Kezem már nem is az enyém, hisz az övével való egybefonódás közben átadom Neki indulataimat, szeretetlenségemet, harcaimat, kezem „hatalmát”, erejét, a kezemben lévő anyagiakat, mindent. Tisztuló kezem új értelmet nyer. Imádság közben mennyei Gazdám szétbontja kezem görcsös összefonódását, s a szabadítás után megtölti kezeim, sőt egész valóm csodás gazdagságával, ajándékaival. Kincseim sokasága sem tehet felfuvalkodottá, hanem bőkezűvé változtat, hiszen jó dolog adni. Az Úr által megnyitott kezem szolgálatot végez – önzetlenül, viszonzásra nem várva. Kézfogásom szeretetemet fejezi ki ezután, embertársaim felé kinyújtott kezem a szolgálatot, kitárt karom mások elfogadását, és fölemelt kezemet látva senki sem számít ütésre.
Kinyújtom kezem Mennyei Atyám felé is, immár hitből, teljes bizalommal, odaadó szeretettel, s Ő elfogadja. Együtt járunk immár a rögös utakon, a meredek kaptatókon, a keskeny út szakadékok melletti tájain, és keskeny hídpallóján – teljes biztonságban. Lehetnek mellettünk ordító oroszlánok, tűz, víz, vihar, suhanhatnak tüzes nyilak, lehet golyózápor, hangozhatnak koholt vádak, akkor sem félek, mert Ő velem van. Ő az én Pásztorom, a mindenem.
Szívemben olthatatlan hálaérzés tüze gyullad fel. Mit tehetnék Érte?
Néhány bibliai történetre tekintsünk most.
Ábel hittel vette kézbe munkájának legjavát, és tette Isten oltárára. Az Úr kedvesen fogadta a jóillatú áldozatot.
Noé és családja „földetérésük” után oltárt építenek, és ráteszik áldozatukat, hogy kinyilvánítsák hálájukat a szabadulásért a világ pusztulása után.
Ábrahám ígéretet kapott az Úrtól, hogy sok nép atyja lesz, mégis, amikor Isten kéri, kész „kézbevenni” fiát, és az Úr oltárára tenni. Feltétlen bizalommal, ragaszkodással, engedelmességgel. Nem marad el a válasz.
Anna megannyi küzdelem után kap imádságára választ, és megszülethet Sámuel. A boldog édesanya Isten iránti hálából az Úrnak ajánlja fel őt. Legyen az Úrnak szentelve! Mintha kézbe venné, és amikor Éli szolgálatára adja, az Úr kezébe tenné át, legyen az Övé! Gyönyörű kép!
Egy nagy lépés a bibliai történetek között, és már az idős Simeont láthatjuk, aki várja, hogy meglássa Izráel vigasztalását. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust elvitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, és áldotta az Istent.
Közösségünkben a hívő szülők azóta is ezt gyakorolják. Elhozzák gyermeküket az Úr elé, átadják a lelkipásztor kezébe, aki a szülők és a gyülekezet nevében felajánlja az Úrnak. Legyen neki szentelve. Mily megkapó a kép. A gyermeket ideajándékozó visszafogadja ajándékát? Elveszi? Szó sincs erről! A miénk marad, szülőké, gyülekezeté, de gyenge kezünkkel képtelenek volnánk oltalmazni, védeni, végigvezetni az életúton. Így aztán nem csak a mi kezünket szeretjük az Úr kezében tudni, hanem gyermekünket is. Ne csak a mi biztonságunk legyen Ő, hanem gyermekeinké is.
Nem az enyém semmi. Nem az enyém senki! Még én magam sem, az akaratom sem, a gondolataim sem, a tetteim sem, a szám, a szemem, a fülem, a kezem sem. Mindenem az Úré, és mindenkim az Úré.
Kedves Olvasó! Kezdd el felszámolni saját értékeidet! Ne csupán átcimkézd, hanem valóságosan add át az Úr tulajdonába. Emeld fel kezed Őfelé a legfontosabbal – rendelkezzen vele Ő. Aztán újra, és újra addig tedd ezt, amíg neked már semmid sem marad. „Mindenem az Úrnak adom, minden az Övé” – énekelték már a régiek, és tehetjük mi, a mai korban élő gyermekei is Urunknak.
Kezünk nyerjen új küldetést ebben az esztendőben!
Életünk nyerjen új áldást 2007-ben!
Legyen dicsőség a mi

Urunknak most én mindörökké!

A fecskék üzenete

2008-08-30T07:53:00.007+02:00

Néhány évvel ezelőtt augusztus végéhez közeledve egy reggel egy tanácskozásba csöppentem bele.
Készítettem is néhány fényképet!
A résztvevők elkötelezetten, nagy figyelemmel vettek részt a megbeszélésen, aktívan helyeseltek a döntéshozatalnál.
Arról tanácskoztak, mikor is induljanak el, az úton hogy viselkedjenek, ki kinek segítsen, kire figyeljen, hogy mindnyájan elérjék a célt, a másik hazát.
Hogy túléljék a mi telünket, és tavasszal visszaérkezzenek. Hazaérkezzenek.
Hiszen itt költik fiókáikat, itt van a szívük, itt derűsek, boldogok igazán. Hangos csiviteléssel interpellált egyik másik küldött, akiket az idősebbek meghallgattak, majd egy-egy repülési fogást megismételve okították őket, hogy ne csak elinduljanak együtt, hanem hosszú útjukon tartalékolva az energiát, segítve egymást célba is érjenek. A fiatalok ki is próbálták, sikerült is nekik.
A csapatösszevonás, az egyeztetés, a döntéshozatal megtörtént.
A tanácskozás egyszer csak véget ért.
Pár nap múlva fecskéink elrepültek.
...
A tél elmúltával visszatértek.
...
Most újból útra készülnek.
...
Sok sikert kicsi fecskék!

A hajnal csodája

2008-08-29T07:23:00.004+02:00

Újra!
Mint mindig.
Felfeslett a hajnal,
Kibomlott a nappal.
Álomszép.
Amint Isten hangtalanul végigteríti napsugarakból szőtt csodás takaróját, öröm járja át a szívem.
Egy új nap.
Fénnyel, meleggel, úttal, feladatokkal.
Milyen biztató a kezdet.
A folytatás sem marad el tőle, hiszen Isten nem csupán a napból szőtt takarót teríti ránk, hogy ébredéshez segítsen, hogy ne fázzunk, de gondviselésének szeretetből szőtt csodás plédje is ránk kerül.
Aki a Felséges rejtekében lakik!
Nincs mitől félnie!
Nincs miért aggódnia!
Biztonságban, oltalom alatt élünk.
Így indulok neki ennek a napnak is.
Mindkét takaróba alaposan beleburkolózom.
Belerejtem az életem.

Ma is megcsillanhat életemen Isten áldott napsugara.
Láthatóvá lehet gondviselésének áldása.

Helyén - érték!

2008-08-27T21:29:00.003+02:00

Csodás az íz.
Pirítóst ettem vacsorára.
Nagyon jól esett.
Most meg pihenek.
Ez is jól esik.
Múlt héten esett az eső.
Az is jól esett.
A fáról egy barack jól leesett,
A rohangáló kisgyermek elesett.
A búzamag jó földbe esett.
Folytathatnám...
Egy szó.
Mit is jelent?
Mikor, mit?
Mennyire fontos a szövegösszefüggés.
A környezetéből kiragadott szó félrevezethet.
A helyén életet jelent.

Ez egy ilyen eset.

Ha valami/valaki nincs a helyén - félrevezet!
A helyén a célra mutat, odasegít!

Várakozás

2008-08-27T13:26:00.012+02:00

Lassan elrepül a nyár!

Vége a forróságnak, a szabadságnak, a nyár hangulatának.
Vajon mi fér bele még e néhány augusztusi napba?

Vajon mivel készülhetünk fel legjobban a fárasztó, munkás időszakra, a próbatételekre, feladataink végzésére?

Bárcsak új erővel, hittel, lelkesedéssel tehetnénk mindent.
Hogy szebb legyen a világ, hogy jobb legyen minden!

E szép, zsindelyes buszmegálló arra emlékeztet, hogy jó az Úrra bízni sorunkat.

Balra Hollóháza felé vezet az út. valamikor sok-sok ember dolgozott a hollóházi porcelángyárban. Mára a gyár is csaknem múzeum.

Jobbra Füzér, ahol a vár hajdan biztonságot, oltalmat jelentett. Ez nem tér vissza többé. Ma látványosság csupán.

Itt az útelágazásnál megállva árnyas hűst nyújt e kis építmény. Hogy a vándor elgondolkozzék. Merre is menjen tovább?
Miközben gondolkozik, megnyílik egy harmadik út is. Jézus Krisztus mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet...
Ez az út elvezet a várhoz, az ERŐS VÁR-hoz, aki körülzár, oltalmaz. Az Úr az én erősségem.
Elvezet annak felismerésére is, hogy a mi kincsünk cserépedényben van. A kincs, az érték biztonságban van, holott porladó, elomló cserép zárja körül. S ha egyszer lefoszlik róla, meglátja az Istent. Színről-színre.
Ma, holnap, holnapután döntenem, döntenünk kell. Minden nap új döntéseket kell meghoznunk. Merre megyünk, mit teszünk.
Egy kis elcsendesedés az árnyékban sokat segíthet.
Minden nap!

Saulus

2008-08-25T22:28:00.001+02:00

Az érkezés
-Milyen gyönyörû gyermek a miénk! Nézd Benjámin, -ahogy ragyog az arca, csillog a tekintete! Valósággal büszke vagyok, hogy Õ a miénk. A mi fiunk! Fenséges kisgyermek. - szólt férjéhez simulva Judith asszony, miután az apa körülmetélte kicsiny gyermekét. Már nem is érzem a szülés fájdalmait, fáradtságát. Elrepült ez a nyolc nap, mint egy szempillantás. Sokat köszönhetek neked is ebben drága napam, kedves Rebeka. Úgy örülök, hogy szeretettel vesztek körül.
Benjámin fáradt tekintete felvillant, derû ragyogott arcán látva törékeny párjának örömét. Nem csoda a fáradtság, hisz egész éjjel a tengeren volt, hogy halásszon, és nem sok eredményt ért el. Csaknem üres kosarakkal kötött ki hajnalban. Még az a jó, hogy ez a kedves asszony olyan ügyesen forgatja a keveset, és olyan nagy szeretettel van iránta, amit ... nem is remélt. Soha - senkitõl. Õ, akit annyit csúfoltak gyermektársai, akit szülei, a drága õszfejû Elijáhu, s a mosolygós arcú Rebeka annyiszor vigasztaltak ilyenkor, hogy nem a külsõ a lényeg, a Teremtõ megengedi, hogy betegséget hordozzunk, de lelkünknek Õ az Ura. Kedves öröm töltötte be ilyenkor szívét, mert nemcsak elhitte szüleinek, hanem érezte, hogy imádságai alatt, amelyeket elmond megvigasztalja lelkét Õ, aki ég és föld Ura. S már nem is olyan rettenetes a meghajlott hát, a gyakran kegyetlenül sajgó gerinc, hisz Jahve megvigasztal. Áldott legyen az Õ neve!
A kisgyermeket nézve most megszorítva asszonya kezét így imádkozik: "Édes Atyám! Mindenség Ura! Hallgasd meg kérésem! Add, hogy mégse legyen beteg! Esedezem Hozzád! Tekints le rá, és ne bûneim szerint cselekedj vele. Légy kegyelmes hozzá!"
- Nyugodj meg kedvesem! Õ gondot visel. Bízd rá gyermekünk sorsát! Mi mindent megteszünk, ahogy eddig is megtettünk. Emlékezz, mennyit böjtöltünk, és imádkoztunk érte! Jahve meghallgat. Biztosan egészséges lesz. De - ha mégsem - akkor is...- Õ az Úr. - ezt már könnyel teli szemmel mondja, mint aki felkészült mindenre, még a fájdalomra is - hittel.
- "A gyermek akit az Úrnak ajánlunk fel neveztessen Saulnak, ahogy Izráel királyát nevezték, a Benjaminita Kis fiát. Legyen hûsége, ragaszkodása az Úrhoz olyan, mint a régi Saulé szolgálata kezdetén. Figyelmeztesse õt minden nap ama Saul bukása arra, hogy az Úr mindvégig engedelmességet vár gyermekeitõl.
Kisgyermek! Áldjon meg téged az Úr, és õrizzen meg téged, világosítsa meg az Úr az Õ arcát rajtad, és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Õ arcát tefeléd, és adjon neked békességet! S a Magasságos Isten áldása legyen velünk, szülõkkel, nagyszülõkkel, hogy az Úr félelmében neveljük e kisgyermeket, testvéreivel együtt. Éljünk tovább is békességben!"
Örömmel szaladgál körülöttük a többi gyermek. Simon már 7 éves, mindig futva megy, s arca piros, mint a rózsa, olyan egészséges. Boldog mosolya, mint a nagymamáé. Mondják is sokan, hogy Rebekára õ hasonlít legjobban. Tádé az ötéveseknél szokatlan komolysággal viselkedik. Kimondhatatlanul komoly gyermek. Szeret az idõsekkel beszélgetni, hallani a törvényrõl, a prófétákról, a történeteket csak úgy issza szomjas elméjével, s a gyermektársak között már mondja is tovább. Eszter, a legkisebb még csak másfél éves. Szinte most történt még, hogy õ született. Édesen bukdácsol a göröngyök között. Sok gond van vele - ahogy az lenni szokott.
Mindhárman szépek, kedvesek, és egészségesek. Úgy tûnik, hogy egyikük sem örökölte apjuktól az oly sok kínt okozó gerincbajt. Egyenesen járnak, futnak, mint a cövek. Hála értük az Úrnak.
Csak ez a legkisebb. A most született. Saul. Mintha nem olyan lenne a háta, mint a többinek. Rebeka is, amikor meglátta, - örökké mosolygó arca egy pillanatra elkomorodott. Igaz, nem mondott semmit, de látták rajta, hogy valamit észrevett. Nem mond sem-mit, de Benjámin attól tart, hogy harminckét éve ugyanezt láthatta rajta szeretett édesanyja. Talán ezért adták neki a Benjámin nevet, mint az õsatya annak idején a "fájdalom fiának", Benóninak a Benjámin nevet, ami szerencse fiát, boldog embert, jobb kezem fiát jelent.
A nagy család ma ünnepelt. A kis Saul is betagolódott az örök szövetségbe. Amit Jahve a hegyen kötött népével, vagy korábban Ábrahámmal az ég csillagaira utalva ígért meg. A csillagmilliárdok között egy ez a kisgyermek. Alig látszik még, de aki alkotta tud róla. Teste-lelke az Úr elõtt van. Milyen jó ezt így hinni, nem csak hinni, tudni, megbizonyosodottan, boldogan. De vajon miért jön olyan sokszor mégis az aggodalom? A gyötrõ kétely, hogy nehéz élete lesz a kis Saulnak. Hogy õ örökli atyjától a hiábavalót, a bajt. De nehéz is letenni. Legyen meg az Úr akarata. Az biztosan jó lesz. Ha Õ ismeri járásunkat, kelésünket, miért ne lehetne gyermeki bizalommal rábízni? És sikerül? Egészen letenni... A nem megismerhetõ jövõt, a most még ismeretlen terheket, mindent. Jahve hatalmas kezébe.
Kint a halászbárkában vívja lelki tusáját Benjámin. "Uram! Ha bûneimért kell bûnhõdnie valakinek, hadd tegyem azt csak én! Ne legyen utódom az én bûnöm terhének hordozója! Hadd fájjon nekem kétszer úgy, mint eddig, de õt kíméld meg! Nagyon szeretjük. Féltjük. Óvnánk minden bajtól, mert a miénk. Teremtõ Isten! Szeresd te is, nagyon kérlek!"
... És akkor mintha mennydörgés csattant volna háborgó elméjébe, mintha villámfény villant volna vak szemébe, mintha, ... mintha személyesen lenne itt a Mindenható. A tenger csöndjében csodát él át az édesapa, aki szereti gyermekét. Találkozik Édesatyjával, a Mennyei Atyával, aki nálánál százszorosan, ezerszeresen, sõt megszámlálhatatlanul jobban szereti minden egyes gyermekét. Szomjas lelkébe úgy áradnak a csöndesen sodródó Igék, hogy kimosnak onnan minden aggodalmat, félelmet, mindent, ami rossz, mindent. És ott maradnak az életet jelentõ szavak, mondatok, ígéretek, ott marad az Isten. Jahve. A Vagyok. Aki Volt is és Lesz is mindörökké. Ma itt Van. Káprázatos éjszaka volt ez. És tolulnak elméjébe azok az Igék, amelyeket apjától, nagyapjától hallott elõször. Azóta a rabbiktól sokszor hallotta már a zsinagógában is, de eddig soha nem így: "Markomba metszettelek ... szüntelenül elõttem vannak falaid ... Akit szeret az Úr, annak álmában is ad eleget ... hasztalan néktek ... Ne félj, mert veled vagyok! ... tûzön, vízen, áspiskígyón ... Örök szövetséget kötök veled, és utódaiddal, amíg ember él" Megállíthatatlan az Igefolyam, ami árad. Égeti, perzseli eddigi gondolatait, de azonnal hûsít, felüdít, megtölt, megelégít, örömöt ad, békességet, és majd szétveti mellét, érzi, hogy mosolyogni kell, hogy ragyog az arca -talán Mózes érezhette így magát a hegyrõl lefelé jövet-, és beszélni kellene valakinek, de senki sincs csak Õ egyedül a tenger vizén, a hajófenéken összekuporodva, és mégis van kinek mondani, mert itt van Õ, a Vigasztaló, az Élet, az Úr. A kis Saul Ura. A beteg gyermeké, aki elõször az Úré, csak aztán az övé. Akit nálánál sokkal jobban szeret Jahve. És árad most már az imádság, a zsoltár, a boldog magasztalás éneke, a megalázott lélek õszinte szava, aki megtanult hinni, bízni.
Áldott öröm járja át tagjait, s mintha háta nem fájna úgy, mint eddig. Nem, nem gyógyult meg görbesége, de most sokkal könnyebbnek érzi.
A háló még szárazon hever a hajóban, s már szinte reggel van. Már nem is érdemes kivetni fogásra, hisz reggel még soha nem sikerült. Vakító a napfény - nem lehet eredményes. De mintha egy belsõ kéz, amely erõsebb az övénél megragadná, uralma alá hajtaná tagjait, és kérné, kényszerítené, hogy próbálja meg, mert vele van a hatalmas Király. És megtelik a háló - csaknem szakadásig. Kiemelhetetlenül. Mintha vonzaná valami a halakat, hogy jöjjenek, egy boldog ember örömét tetézni. És tele a hajó, mert újra megtelt a háló. Soha még ilyet nem látott. Hónapokig kellett volna ennyiért dolgozni, és íme. Szeret az Úr. Nem fokozza a fájdalmat, hanem elveszi, nem csökkenti áldását, hanem bõségesen kiárasztja. És Benjámin zokog az örömtõl, amikor kievez a partra. Mintha rendelésre jönne ott van a kereskedõ is, aki busásan fizet a rakomány halért.
Végre indulhat haza. Judith vajon hogy aludt az éjszaka. Hogy kellene elmondania az elmondhatatlant. Azt, amit csak érezni lehet igazán. Erre nincsenek szavak. És nem is kell keresni õket. A társ, a feleség, a kedves már mindent ért. Egyetlen pillantásból. Látszik Benjáminon, hogy nagy harcokat élt meg. Gyûrött ruhája árulkodik leborulva töltött éjszakájáról, fáradt arcából sugárzó szemei viszont ennek gyõzelmét mutatják. Áldott az Úr! Nem hiába imádkozott éjjel a Segítõtárs. Meghallgattatott a kérése. Boldogan ölelkeznek össze, s körülzárja õket a gyerekeik gyûrûje, akik nem tudják, hogy mi van most, de olyan jó minden. Valami történt, valaminek történnie kellett.
Leülnek, és kezdi mondani élményét, az éjszakai Igéket, de sírásba fullad a szava. Küzdve mondja ki a néhány szót. "Szeret az Úr, szeret mindnyájunkat. Engem is, titeket is, és Sault is. Õ nagyon szereti. Nagyon szereti... Az Õ kezében van!"
Odamenve a bölcsõhöz fölemeli kisfiát, és imádkozik. Zsoltárt mond újból, mintha Dávid király lenne itt, úgy peregnek az Istent magasztaló sorok. Dicséret, magasztalás, öröm, hála árad, majd felhangzik a könyörgés. Most már igazi hittel.
- Uram! Rád bízom õt. A te gyermeked is. Segíts neki, és segíts nekünk jól élni! Téged magasztalva, rólad tanúskodva. Szereteted oltalmazzon tovább bennünket! Tiéd a dicséret örökké!
Majd sejtelmes ragyogással arcán a tarisznyájába nyúl. Judith nem tudja, mennyi halat foghatott férje ezen az éjszakán, de most az nem fontos. Ekkor meglátva a nagy halom pénzt, amit Benjámin hozott õ kezd elérzékenyülten könnyezni:
- Mi ez kedves? Honnan szedted? Mit tettél?
Benjámin szája megtelik nevetéssel:
- Na mit gondolsz, kitõl kaptam?
- Csak nem atyáddal találkoztál? De neki sincs ennyije. Honnan van? - tûnõdik a kedves feleség.
- De bizony az Atyámmal. A Mennyei Atyával. Képzeljétek el.... - s már mondja is hihetetlen hajnali élményét a tengeren. A halfogás csodáját. És nevet, kacag az egész család, és kimondhatatlanul boldogok, mert kézzelfoghatóan jelen van az Úr áldása. Jó az Úr hozzájuk.
Életre szóló élmény ez az egy nap. Lesz mire emlékezni, mivel bátorítani növekvõ fiát a küzdelmek között.
*
Íme milyen gyorsan múlnak el az évek. Átfutunk a földi léten, szinte észrevétlenül. Ez a gondolat tartja fogva Benjámint, amint felnövekvõ gyermekeit figyeli. A kis Saulból nagy gyermek lett. Növekszik, értelmes, áldott kis élet. Az Úr van vele, s öröm a családnak. Hogy szerette Elijáhu, a nagypapa. Mennyiszer ült Sault a térdén, és hallgatta a régi történeteket. Hányszor hallgatta végig az Egyiptomból való kiszabadulás eseményeit, végigizgulva annak minden részletét. Olyan boldogan ragyogott az arca, amikor hallotta a Vörös-tengeren való átkelés különös csodáját. Elijáhu elment. Pár napja kisérték ki, temették el. Betelt az élettel. Szikár termete, napszítta arca, bölcs szavai emlékek már csupán. Nem látják többé. De mintha hallaná még a beszélgetést. Néhány nappal az öreg halála elõtt történt.
Tádé és Saul körülvették a nagypapát, és faggatták.
- Papa! Miért élünk a földön? Mi lesz velünk, ha meghalunk? Mikor kell meghalni!
- Tudjátok -kezdte türelmesen válaszát- a Teremtõ akarta, hogy így legyen. Õ teremtette meg az elsõ embert, és tõle van életünk azóta is. Nem véletlenül, ahogy sokan mondják. Jahve akarta, hogy éljünk. Õ teremtett, mert egyedül neki van hatalma arra, hogy életet adjon. Egyszer, amikor Õ jónak látja, vége lesz ennek az életünknek. Ahogy a pislogó lámpás ellobban, és elalszik, ahogy a kiszáradt fák kidõlnek az élõk közül, úgy van velünk is.
- De Nagypapa! Mi történik velünk ha meghaltunk? Édesapátok jobban elmagyarázná, hisz õ sokat tanult, de figyeljetek csak? Mi történik a kisbáránnyal, ha elpusztul? Ugye, itt marad a teste, és amikor a betegen elpusztult állatot elföldelik, elbomlik. Ha pár év múlva kiássátok a helyét, semmit sem találtok. Vagy a szõlõ termése, amikor lehull a fürtrõl, mintha eltûnne. Mi lesz vele?
- Ott marad a földben, csak másként. Nem tûnhet el nyomtalanul. - válaszolta Tádé.
- Igen, igen - bólintott Elijáhu. - Ott is marad, és máshol is. A Teremtõ nem felejt el egyetlen teremtményét sem. Jób mondta: "Én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll." Egyszer majd Isten elõhívja a megholtakat a föld gyomrából, és feltámasztja õket, egy jobb életre. Talán, ha eljön a Messiás Õ végzi ezt el? Feltámasztja a meghaltakat, megszabadít az elnyomástól, boldog emberek leszünk mindnyájan. Az Ígéret Földje Isten Országa boldog föld lesz. A törvényekre kellene jobban figyelnünk. Többet tanulni, engedelmeskedni neki, és minden rendbejönne. Tanulmányozzátok az Írásokat! Ha meghalok - mert érzem már, hogy közel van, ne felejtsétek el amit mondtam. És a falban a polcon van két papirusztekercs. Az egyik az Exodus, a másik Ésaiás tekercse. Tádé! Hozd ide ezeket.
A megfontolt kisfiú a tízévesek méltóságával, érezve a perc komolyságát ment a falhoz, és a függöny mögül elõvette a két tekercset. Gyakran olvasgatták már õket. Nagyapja ezekkel tanította a törvényre, a prófétákra. Odavitte a gyengülõ idõs emberhez.
- Tádé! Legyen tiéd az Ésaiás tekercs. Talán te meglátod a Messiást, s jól figyelj minden szavára. Hallgasd figyelmesen, kövesd tanítását, ha a te idõdben jön el. Saul! Gyere közelebb kis unokám. Kedves Saulom! Legyen tiéd a törvény. Az Exodus csodákat ír le, és nagy dolgokat parancsol. Tanuld ezeket, és taníts másokat is rá. Ez a legfontosabb az életben. Ezzel számolunk el Isten elõtt.
*
Azóta, hogy Saul megtanult olvasni, folyton az Exodust olvassa. Gyönyörködve tanulja a múlt csodálatos eseményeit, szemezgeti a törvényt, mit hogy kellett tennie Jahve népének. Ez a nép az övé, annak ellenére, hogy különös örökséget kapott. Ezt is többször elmondta a kedves nagypapa az unokáknak, de Benjámin is nagyon sokszor végighallgatta az izgalmas beszámolót.
Fiatalember volt még Elijáhu, telve erõvel, lendülettel, amikor a náluk elõ római katonákkal érkezõ családok gyermekei számára gondozókat, tanítókat kerestek. Néhány római tiszt úgy gondolta, hogy ha már ebben a távoli országban kell élniük, gyermekeik legalább az örszág nyelvét, írását tanulják meg. Így került Elijáhu, a nagyon értelmes fiatalember a római gyerekek közé, hogy tanítsa õket népe történelmére, nyelvére, kulturális emlékeire. Odaadóan végezte e nehéz szolgálatot - nap nap után azzal küzdve, hogy olyan szívesen beszélt volna a törvényrõl, a Törvényrõl, ami az élet. De nem tette. A szerzõdésben azt fogadta meg, hogy arról semmit sem taníthat.
Eközben ismerkedett meg a kis Félixszel, aki nagyon megszerette idegen tanítóját. Rajongásig ragaszkodott hozzá, amikor csak tehette, tógája körül járt, hogy minnél többet halljon Jahve népének életérõl. Kimondhatatlan boldogsággal rótta a betûket. Véste, karcolta a héber "Alef-Bét" jeleit. Ezzel felbátorította Elijáhut, hogy még többet, még mélyebben foglalkozzon vele. A gyermek szülei is megkeresték, kérve, hogy látogasson el otthonukba, és segítsen oltani a kis gyermek tudásszomját. Azután szinte mindennapos vendég lett a gazdag tiszti házban. Atyai barátsággal fogadta õt Kenákho az apa, beszélgetve vele mostmár vallásuk titkairól is. Micsoda áldott órák voltak ezek. A kegyetlen római légió parancsnokának Jahve szeretetérõl beszélni. A szabadítóról, az eljövendõ Messiásról. És hallgatta, lelki vággyal napról-napra. Már nem is nagyon maradt idõ Félix tanítására. De erre õ is figyelt, s apjával együtt hallgatták Jahve hatalmas cselekedeteit.
Hosszú hónapokon át ment ez így. Elijáhut zsidó barátai elhagyták, mert "rómaiakkal barátkozik!". De új barátokat kapott, és ezt nem érezte véletlennek. Az Úr kezét látta ebben.
Mígnem eljött a megpróbáltatás ideje. Rég visszamentek már Rómába, s Elijáhu zsidó gyermekek tanításával foglalatoskodott. Rendszeresen kapott levelet Félixtõl. Leírta, hogy nagyon gyenge, de minden nap eszélbe jut Jahve hatalma ereje, és hisz abban, hogy pogány létére is rábízhatja életét. Gyönyörû héber betûkkel írta leveleit. Néha édesapja rövid latin sorokkal tette értékesebbé az érkezõ híreket.
Egyszer hosszú szünet után egy rövid, nehezen megírt levél jött. Egy futár hozta. Elõször Kenákho levelét adta át: "Kedves Elijáhu! Ne haragudj ránk, hogy eddig nem írtunk, de nagyon nagy próbákat éltünk át. Félix, a te kis tanítványod elment közülünk.Egy titkos betegség kezdte õt emészteni, és hamar vége is lett földi életének. Kérünk, hogy a legelsõ hajóval gyere Rómába, mert szeretnénk mindazt, amit Félix - egyetlen gyermekünk rád hagyott átadni. Jöjj mielõbb. Baráti-atyai szeretettel: Kenákho"
És a másik levél, amit nem lehetett könnyek nélkül olvasni. "Drága Elijáhu! Nagyon nehezen írok. Úgy fáj már mindenem. Köszönöm neked, hogy úgy szerettél. Kérlek, ha én meghalok, és ez a levél eljut hozzád, gyere szüleimhez, és fogadd el az ajándékomat. Eddig nem tudtuk meghálálni szeretetedet, amellyel körülvettél. Fogadd el most utolsó kérésemet! Köszönöm, hogy sietsz! Barátod: Félix"
Néhány nap alatt elrendezte itthoni dolgait. Elbúcsúzott Nagynénjétõl, aki felnevelte, és eddig gondoskodott róla, rendet hagyott piciny lakásában, és hajóra szállt a jeggyel, amit Kenákho küldött. Viszontagságos út után érkezett meg Rómába, nagy városba, amit remegõ tisztelettel, s borzongó útálattal szemlélt. Ez a nagy város. Az Örök Város? Meddig maradhat fenn ez a rendszer. Bármilyen szilárd bástyákon is épült, Jeruzsálem mellett, Jahve városa mellett nem veheti fel a versenyt. Viszont a városban olyan volt Kenákhoék háza, mint egy kis sziget. Amikor megérkezett kimondhatatlan szeretettel fogadták. Félix szobájában szállt meg, ahol minden úgy maradt, ahogy kis barátja szerette - gyönyörû kilátással a Via Ingidiára.
Együtt bontották fel Félix, a hónapok óta halott kisfiú végrendeletét. Ennek tartalmát a szülõk sem ismerték, csak azt mondta el nekik, hogy Elijáhuval együtt kell felbontaniuk halála után. Most jött el ennek az órája. Remegõ kézzel törik fel a pecsétet, és oldják ki a gondosan becsomózott zsineget. Kenákho odaadja Elijáhunak, hogy õ olvassa fel, hiszen Félix, a római kisfiú zsidó írással írta meg végakaratát. Nehéz szívvel nézte Elijáhu a gyönyörûen formált betûket. Mintha itt lenne még a barátja köztük. Elkezdte hangosan olvasni:
- "Kedves Anyám, Apám, és Testvérem Elijáhu! Igaz szerettel gondolok rátok minden percben. Amíg élek, számomra ti vagytok a legkedvesebbek. Ti hárman.
Drága Szüleim! Tudom, mennyire fáj látnotok betegségemet, és bármennyire is titkoljátok elõlem, tudom, hogy hamarosan meghalok. Ezt én sem mondom nektek, nehogy sírni kezdjek, mert sajnállak titeket. Sokat vergõdtem amiatt, hogy hogy tudnék segíteni gyászotokon. Úgy szeretném jóvátenni azt, hogy itthagylak titeket. Higyjétek el, szívesen maradnék. Jahve azt akarja, hogy menjek, de rólatok is gondoskodom. Azt a belsõ kényszert érzem magamban, hogy meg kell írnom ezt a végrendeletet. Nem hivatok ügyvédet, mert tudjátok, hogy én írom, és amit akarok, azt örömmel teszitek meg.
Elijáhu! Téged kérlek elõször, hogy összetört szívû anyámat, és harcedzett, de nagyon gyengéd apámat fogadd el szüleidnek. Tudom, hogy a tieid régen meghaltak. Tudom, hogy árván nõttél fel, és nagyon sokszor megpróbált már az élet. Kérlek, tekints õket úgy, mintha szüleid lennének! - Itt Elijáhu ajka annyira remegett a meghatottságtól, hogy alig tudta folytatni.-
Kedves Apám, és Anyám! Tõletek azt kérem, hogy fogadjátok be drága barátomat. Legyen tagja mostantól a Rodigro családnak. Töltse be azt az ûrt, amit az én elvesztésem okoz nektek. Fogadjátok õt egészen fiatokká, minden, ami az enyém lenne õrá szálljon!
Békességgel halok meg, ha tudom, hogy így mindnyájan boldogok maradtok. És végül: egy zsidó tekercsben találtam néhány kedves gondolatot. Jób mondta: 'Én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára megáll az én porom felett!' Én is hiszem, hogy Jahve tud rólam. Kerestem õt, és megtaláltam. Szerettem õt, és rábízom magam most is.
Aki mindig nagyon szeretett benneteket: Félix"
Amikor a levél végére értek, valamennyien könnyes szemmel ölelkeztek össze. Együtt volt az új család. Micsoda gyógyír, hogy Elijáhu itt marad, és mostantól az õ fiuk. Mindenük az övé. Rangjuk, nevük, de õk maguk is.
Ez azonban nagyon régen volt már. Évek múltával visszakerült Elijáhu, és Tarsusban telepedett le, ahol családot alapított, s nemrégen ment Félix után, itthagyva mostmár szeretteit, az õ családját, akik e különös kitérõ által egy zsidó - római polgár gyermekei. Benjámin is, és az õ gyermekei is részei a nagy birodalomnak, amely tanításai nem Jahve akaratát adják tovább. Ellenség õk e földön. De ki tudja, miért kellett ezt az utat is megtenni. Jahve nem cselekszik semmit sem véletlenül.

****

Tünődés

2008-08-25T22:21:00.002+02:00

Visszaperegnek fejemben
a filmkockák, és
látom ott Jeruzsálemben
Jézust, ki hozza keresztjét.

Látszik rajta törődöttség, fájdalom,
a sok kín, mit ad a sokadalom.
Köpdösés, arculcsapás, korbácsnyomok,
és sok vércsepp, mi a szent Arcon alácsorog.

Még visszább peregnek a filmkockák,
s újra látom a jeruzsálemi utcát.
Itt is Jézus körül van a tömeg:
szíve repes, lelke örvend,...

...hiszen Jézus bevonult a városba,
- erre vártak oly régóta -.
Megérkezett a Megváltó,
Dicsőséges Szabadító.

És most gondolkodom, s hogy fáj,
hogy az ünnepelt viszi a keresztfát.
S mit látok? Leejtette,... s Ő is ... összeroskadt.
Nem bírta ... A nagy keresztet eddig hurcolta.

A nagy görcsös kereszt lent a földön,
Mellette Jézus, õ már felkelt lentről,
S újra emelné a keresztet, ... de nem bírja.
Czirénei Simont egy katona hívja:
"Gyere, vidd a keresztet! Nem bírja az Isten Fia!"

Most már Simon viszi, Jézus mellette megy
magától, nem kell, hogy erőltessék.
Tudja, hogy terve csak így lesz egész.
Elszorul a szívem, szemembe könny gyûl,
És mégis egész lényem örül,
Mert Jézus ezt értem is tette,
Hogy életem ezzel megmentse.

De végig kell néznem a filmet,
S tovább látom az útrészletet,
a keresztet, a tömeget, és tovább,
már látom, ... igen, látom ... a Golgotát.

Ide megy Megváltóm. Behunyom a szemem,
hiszen közelednek a durva nagy szegek.
De hiába. Hallom már az ütést,
és látom is a megváltás művét.

Látom, hogy beszél még, Máriához szól,
s a szeretetthez, tanítvány Jánoshoz.
Aztán hallom a szót: "Elvégeztetett!"
és itt a film is gyorsabban pereg...

...már egy kertben vagyok és sírokat látok,
és máris egyik sírhoz rohanok,
hiszen egy angyal nagy követ hengerít,
és a sírból Jézus lép ki ím.

Odamegyek hozzá, letérdelek elé:
"Ó Uram láttam, mily sokat szenvedtél!"
Ekkor látom, hogy a kép csak filmkép,
Én mégis érzem áldott jelenlétét,

Mégis itt van Jézus, és tudom, hogy hallgat,
Figyeli, hogy mit kér Tőle ajkam.
Én halkan susogom: "Itt van az életem!
Fogadd el ezt tőlem, én édes Mesterem!"
1979. húsvét

Királlyá koronázzátok!

2008-08-25T22:20:00.003+02:00

Királlyá koronázzátok!

Királlyá koronázzátok,
Örökké magasztaljátok
Jézus nevét, ki Megváltó,
Békét s üdvösséget adó,
Örök segítő, és védő,
Állandóan köztünk lévő.
Aki neve Úr, és Király,
Megmentő, és hű Messiás,
annak, aki elébe jön
és bűnbocsánatért könyörg.

S ha sok bűnös jön Õhozzá,
Növekszik az Isten-ország,
A békehon, dicstartomány.
Előbb pedig itt a földön,
Gyülekezetünkben öröm,
Hogyha nő a taglétszám,
Örülnek a hívők ám.
Boldogság az minekünk,
Hogyha többen lehetünk.
Megtelik az imaház,
S a sok ember nem fér már...
Nem a békétlenség miatt,
Hanem, mert szűkek a falak.

Ez a vágyunk ... és meg is lesz,
Mert ád erőt a nagy Isten.
Bizonyságot tenni Róla,
Menni sárban, fagyban, hóban,
Csakhogy Róla beszélhessünk,
Embereket megmenthessünk
A halálból az életre,
Kárhozatból üdvösségre.

Cselekedjünk ezért sokat,
Keljünk, s induljunk el mostan!
S ne álljunk meg, csak akkor, ha
Az Úr minket szólít haza.
Mondhassuk, hogy itt a termés,
S mutassuk emberek lelkét.
(1979)

Karácsony

2008-08-25T22:19:00.004+02:00

Az elmúlt éjjel Szent Fiú született
Egyszerű jászolban, nagy állatok mellett.
Fölötte József, és Mária, az anya
Megrendülten álltak, és József ezt mondta:

“Mária, édesem, boruljunk le együtt,
Kérjünk erőt, hogy tudjuk vele szentül,
Együtt az Istennel, a nagy Teremtővel
Felnevelni a kisdedet szent erővel!”

Együtt leborultak a nagy Isten előtt,
Hálát adtak, és kérték a mennyei erőt
Gyermekneveléshez, miben nem jártasak,
Azt az erőt kérték, amit csak Ő adhat.

Éppen, hogy felálltak, kopogtak az ajtón.
József kinyitotta, és kinézett hívón:
“Gyertek be emberek, született Megváltó
Kinek a lakhelye most még csak istálló,

De hogyha majd felnő - nagy Úr lesz, és Király,
Csodákat fog tenni, s nem kell neki kincstár.
Nem lesz gazdagsága sem mulandó, sem pénz
Hanem a szeretet, ami örökké él.”

A zörgető bölcsek beléptek, s figyeltek,
A szemük megakadt, és némán néztek
Némán nézték Jézust, gyönyörű gyermeket
Kinek feje felett glória díszelgett

Ajándékaikat átadták: a tömjént,
a mirhát és aranyat önként.
Nem késztette őket senki ember erre
Csupán a szent Isten, ki mindent megtehet.

Jöttek a pásztorok is víg énekszóval
S nyitották az ajtót nagy-nagy bizalommal
A jászol előtt leborultak, s énekeltek,
Imádták ők Jézust, ki rájuk is nézett.

Mosolyogva nézte a nagy embereket,
Kik leborultak s imádták a Szentet
Aztán felálltak, és menni akartak
Sok boldogságot és szerencsét kívánva.

József kikísérte, s áldást mondott rájuk
Hogy felvidították szegény istállójuk
Istenre bízta az útjukon őket,
S vezettette a nagy Teremtővel.
(1976.11.18.)

Hálaadás

2008-08-25T22:19:00.001+02:00

Hálaadás

Uram, Istenem. Sugárzó arccal nézem,
Amit Te alkottál, mi neve lermészet.
Szent kezed munkája a sárguló búza
S ezzel teli szekér, amint két pej húzza.

Te alkottad meg a szép, ragyogó Napot,
Mi fent a kék égen egyre csak andalog,
S ahogy fénylik nappal, úgy tûnik el éjjel -
Nagy szomorúsággal, lankadó kedéllyel,

De másnap hajnalban újracsak felserken,
Ezzel dicsér Téged, és áldja szent Neved.
Lehetetlen volna felsorolni mindent,
Mi hõn dícsér Téged, és mit kezed mívelt.

Hálával tartozunk mindezért Tenéked,
Fõleg gyermekedért, kit küldtél mentésre.
Lelkünk mentésére, mert sok-sok a vétkünk,
S bizony szívünk lángja lassal, lassan gyérül.

El is aludna az, és elveszne éltünk,
De van ki táplálja, szítsa a mi létünk.
Te vagy az Jézusunk, ki meghaltál értünk,
S ezzel eltörölted rengeteg sok vétkünk.

Hála Néked Urunk, nagy, mennyei Király,
Ki mellett hûséggel sok-sok ember kiállt,
S a börtön nedves pincéjében, kalodában
Kiáltásuk ez volt: Hála Néked, hála!
(1976. aug.)

Epizód

2008-08-25T22:18:00.001+02:00

(30 évvel ezelőtti stílusban)

A történet fõszereplője Veress Kelemen, akit munkatársai csak úgy neveztek, hogy “Borissza Keli”. S mi több Kelemen rászolgált erre a névre, mert ha pénzt érzett a kezében ... elfelejtkezett mindenről, így a feleségérõl, két nagyocska gyermekérõl: a 13 éves Ibolyáról, és a 16 éves Karcsiról.
Egy alkalommal a mi Kelemenünk munkából hazaindulva szokása szerint betért az útbaesõ kocsmába. Itt leült, és intett a kocsmárosnak: “A legerősebbet!”.
Ebben a pillanatban lépett a helyiségbe két jól öltözött, kb. negyven éves férfi. Ők is leültek, intettek a pincérnek, és szódavizet kértek. Elment a pincér, hogy teljesítse kérésüket. Közben a két férfi nagyon figyelte Kelement. Mikor a pincér visszajött a két pohár szódával, Péter - ugyanis így hívták egyiküket - megragadta a karját, és így szólt:
- Uram! Ismeri ezt az embert? Tudja, hol lakik?
- Hogyne, hiszen mindennap itt van. A Hársfa 32-ben lakik. Két gyermeke van, s felesége. Gyakran ők viszik haza.
- No Jánoskám, szedd a lábad és indulunk. Megmentjük ezt az embert, és a családot, ha a mi Urunk is velünk lesz.
Már az utcán így szólt János:
- Mostmár aztán futás, mielőtt hazaérne ez az ember. Hú, a nevét nem is kérdeztük meg. Nem baj, mindentől függetlenül irány a Hársfa 32.
És tényleg el is iramodtak a mi embereink Keli lakása felé. Odaérve rögtön csengettek, és másodpercnyi idő sem kellett az ajtó megnyitásához. Az ő emberük felesége nyitott ajtót.
- Ó, hát nem ő jött? Már megint - tudtam, hogy ez lesz. Pedig, hogy ígérte. Hát csak ennyi az ő szava? - fakadt ki sírva az asszony, aztán megtörölte a szemét, és így szólt: - Ne haragudjanak, de a férjemet várom, de úgy látszik, hogy megint úgy kell majd hazahozni, mint majdnem mindig. Ó, hogy is lehet ez? - s újra csaknem sírásban tört ki, de sikerült visszafojtania, s kérdezte ismeretlen vendégeit, hogy mi járatban vannak?
- A férje ügyében jöttünk.
- Csak nem valami bajt csinált megint? A rendõrségtől vannak? Jaj Istenem, miért mérsz rám ily nagy csapást?
- Nyugodjon meg asszonyom, nem a rendőrségtől vagyunk. De ami igaz, mégis rendőr, de nem földi, hanem az Égi Rendőrünk. Az Isten! Ő küldött.
- No akkor hála Istennek. De mégis mi célból?
- A Mindenható Isten szolgái vagyunk. Szeretnénk imádkozni Önnel a férjéért.
- Nincs veszteni valójuk. Megtehetik, de e én nem vagyok hajlandó önökkel imádkozni. Milyen Isten az, aki nem teszi meg azt, amit kérnek tõle?
- Kérem, így ne beszéljen, Lehet, hogy éppen Önben van a hiba. Nem gondolt még erre?
- Uraim! Ilyent ne is gondoljanak rólam! Kérem, én egy tisztességes asszony vagyok. Távozzanak! Az ember a saját házában egy idegen bűnösnek mondja! Hallatlan! De a férjemért imádkozhatnak. Abba beleegyezem.
- Mi előbb Önért szeretnénk imádkozni! - léptek vissza az Isten szolgái. - Menjünk be a házba, és vegyük fel Istennel a kapcsolatot!
János térdre esett, és így könyörgött: “Mindenható Urunk! Jöjj közénk! Te alakítsd át ennek az asszonynak a szívét, hogy lássa be az ő bűnösségét, tudjon bocsánatért esedezni Hozzád megalázkodva hadd imádkozzon ő is a férjéért! Most mi még őérte is könyörgünk Tehozzád. Hass reá Mindenható Urunk! ne hagyd őt elveszni a bűn posványában. Uram, Te változtasd meg őt! Adj neki új szívet, hogy azzal csak neked szolgáljon! Ámen.
Az ima elején az asszony keserves sírásban tört ki, Istenhez kiáltozott:
- Uram bocsáss meg! Bocsáss meg! - de a hangja elfulladt a sírástól.
Péter odalépett hozzá, és így szólt:
- Hallotta már, hogy Isten Önért is elküldte a Fiát?
- Mostmár tudom. Köszönöm Uraim! Nagyon köszönöm! Mostmár beláttam, hogy én vagyok a bűnös. Bennem vagy a hiba.
- Akkor adjunk hálát azért, mert Ön meglátta a bűnösségét, és imádkozzon a férjéért is.
- Boldogan - szólt az asszony, és Isten elé ment. Bocsánatért esedezett, és a férjéért is imádkozott. Azután felállt, és uzsonnára invitálta a vendégeket. Uzsonna eltelte után imádkoztak, és csendesen énekelni kezdték az “Öröm van a mennyben...” kezdetű éneket.
Az ének közben észrevétlenül beosont Kelemen, és az utolsó versszakot már örömkönnyektől fátyolos szemmel velük énekelte. Boldog volt.
Elmondta, hogy a kocsmában iszogatott, és mintha valaki szólt volna hozzá. Mintha valaki zörgetett volna a szíve ajtaján. Megkeseredett szájában az ital, és ott a kocsma italtól bűzös épületében Isten elé vitte az ő bűnös életét. Isten visszafogadta õt, hisz már egyszer Kelemen családjával együtt a Bárány útján haladt.
Az újra Istenhez tért család nagyon boldog, pláne a gyerekek, amikor meghallották, hogy a papa mostmár újra Isten gyermeke. Elmondták, hogy õk sokat imádkoztak a papáért, és hitték, hogy vissza fog térni az õ Atyjukhoz.
Ez a kis történet megmutatja, hogy Isten a gyermekek imádságát is örömmel elfogadja, de a szülõknek is meg kell alázkodni! Így boldog lesz a család, és együtt dicséri Teremtõjét.
(1977)

Nyugalomnap - így?

2008-08-25T22:17:00.002+02:00

Nyugalomnap - így?

Vasárnap este megyünk haza családommal körzeti állomásunkról. Autónkban a hálaadónap áldott erejének öröme az úr. Gyermekeink boldogan csevegnek, feleségem beszélget velük, és is szeretettel szólók hátra, simogatom õket. Egyszóval idilli családi légkörben tartunk hazafelé.
Sötétedik. Pécs hosszú sugárútjára kanyarodom, majd hirtelen fékeznem kell, mert egy részeg ember lódul neki elõttünk. Kikerülöm, majd egy szomorú fejcsóválás után gyorsítok újra, s ekkor -talán az elõzõ ember barátja- ismét egy részeg ember van az úton. Folytathatnám a történetet az ötödikig.
Ennyi tönkremenőben levő élet. Ennyi felbomlásnak indult család. Ennyi torzuló emberarc. Ennyi megcsúfolása az EMBER nevének. Ennyi gúnyolódó mutogatás Jézus keresztje felé - "nem te tettél boldoggá".
Képzeletben néhányat hazakísérek elszorult szívvel. Mi lesz ma este otthon a családban? Jobb esetben lefekszik, észre sem véve, hogy felesége öltözteti át, teszi tisztába - sírástól kivörösödött szemmel. Rosszabb esetben kiabálás lesz, veszekedés, verekedés; kések pengéi fognak villogni, sebeket okozni. Talán vérbefagyott holttestté lesz némelyik, vagy családtagjaik valamelyike.
S mindezt "boldogságkereső" emberek teszik. Vagy a búfelejtés szándéka torzítja el így õket.
Öt ember egy úton. Százak, ezrek, tízezrek meg mellettük világszerte, akiket fogva tart - acélmarokkal - az õsi hajcsár. Rabjai annak, ami felett urakká lehetnének.
Nem szállhatok ki mindegyikhez. De lehetõségemmel élve imádkozom értük:
- "Uram, Jézus! Látod õket Te is! Köszönöm, hogy vársz még rájuk. Könyörgök hozzád ezért az ötért: bocsáss meg nekik! Adj szabadulást! A golgotai vér érdeméért".
Ma reggel imádkoztak országszerte a gyülekezetek őértük. Ne hagyjuk abba ezt az imádságot!

Halál - gyermekszemmel

2008-08-25T22:17:00.001+02:00

Halál - gyermekszemmel

Három és féléves Petikém egyszer uzsonna közben mondja édesanyjának:
- Anya! Majd ha én kezdek meghalni, akkor össze fogom pakolni a játékaimat.
- Miért, csillagom? - kérdezi feleségem.
- Azért, hogy megmutassam az Úr Jézusnak.
Feleségem ámulattal mondja el este a történteket. Erre én is megkérdezem kisfiunktól:
- Miért pakolod össze a játékaidat, ha kezdesz meghalni?
Õ ártatlan, õszinte szeretettel válaszol:
- Azért, mert az Úr Jézussal fogok játszani. Tudod, elviszem a markolós autót, meg a MODUL-építõt is. Igen.
Megdöbbent ez a beszélgetés, de boldog vagyok. Peti tudja, hogy anyai nagymamája és apai nagypapája már az Úr Jézusnál van. Nem is ismerte õket. De a halál ténye pici értelme számára nem rémítõ. Bár ilyen boldogan hihetne késõbb is!
Áldom az Urat, hogy a kisdedek által tanít hinni, boldogan élni, boldogan halni, s közben Petikémet ölelem, abban a reményben, hogy még sokáig velem fog játszani a markolós autójával, meg a MODUL-építõjével.

Jézus - a moziban

2008-08-25T22:16:00.002+02:00

Moziban ülök gyülekezetem ifjúságával. Körülöttünk több száz egyetemista, fõiskolás diák ül, s együtt nézzük Pasolini Máté evangéliumát. Mindez történik Pécsett, egy egyetemi moziban.
A rendező által kiválóan megformált Jézus-alak hirdeti az örömhírt, az evangéliumot. Mindenkit hív, mindenkinek ígér, mindenkit szeret. Ahogyan ezt Máté leírta. A film alatt - tudva, hogy nem illik, mégis - figyelem az ottlévőket: az egyenként érkezetteket, a szerelmes párokat, a baráti csoportokat. Az arcukat, a viselkedésüket.
Mindenki arcán csodálatosan feszülő figyelem. Mohón isszák az élő vizet - Jézus Igéit. Nem találom itt a mozik félhomályát kihasználó enyelgő szerelmeseket. Nem találom itt a nevetgélő, beszélgető, cukrospapírokkal zörgő barátokat. Nem találom itt a félidőben indulattal távozókat. Sorolhatnám tovább a film már jelentkező hatásait.
Jézus Igéi, tettei összefognak minket, ottlévőket. Egyet figyelünk, egyet hallgatunk - együtt.
Vége van a filmnek. Várom, hogy megbolydul a méhkas, elenged a film ereje; mégis marad az áhítatos, templomi csend. Az ajtóknál, a lépcsőn lefelé, s kint az utcán is egy - Jézus lényével átitatott tömeg vonul. Semmi trágárság, semmi dulakodás, tolakodás, erőszak.
Mintha Jézus lenne itt.
Jézus van itt.
A Magvető veti a magot. Így is.
A MAG hull - jó földbe is. Itt is.
Komló, 1989.

Éjszakai oltalom

2008-08-25T22:15:00.001+02:00

Éjszakai oltalom
Családommal hálaadónapon voltunk Kocsordon. Kellemes ünneplés, beszélgetések után úgy határoztunk, hogy - gyermekeinkre való tekintettel - hétfõn csak késõn este indulunk haza - így talán végigalusszák az utat.
Így indultunk el a közel ötszáz kilométeres útra.
Természetesen hamar elálmosodtak gyermekeink, s ez lassan átragadt feleségemre is. Tímeánk elaludt, s az egészséges 15 hónaposok módján aludt végig, a kocsiban rögtönzött ágyon.
Peti elaludt, és a kisfiúk természetes kíváncsiságával sokszor felébredve körülnézett, felült, kérdezgette, hogy mikor érünk már Komlóra?
Feleségem nehezen szenderedett el, s gyakran felébredve kérdezett, hogy nem vagyok-e álmos, bírom-e még?
Atyánk kegyelme folytán az álmosság messzire került. Boldogan, az éjszakai városok, falvak, mezõk szépségében vezettem. Soha nem mutatta még ezt az arcát az alföldi mezõ. A holdfényes éjszakában nyulak, egerek, s rengeteg egyéb mezei rágcsáló menekült ki autónk reflektorfényébõl. Rókák osontak a már megszerzett zsákmánnyal szájukban, vagy éppen azt keresve. Õzek rebbentek szét kecsesen, félbehagyva a megkezdett éjszakai tanácskozást. Leírhatatlan gyönyörûség, amit ebben az éjszakában láttam.
Ha észrevettem, hogy Tímeának szemébe veti fényét a Hold, s õ emiatt forgolódik, eltakartam elõle. Ha kitakarózott, visszaigazítottam. Ha Peti lába lecsúszott, visszasegítettem. Ha feleségem felébredt és szomjas volt, hátraadtam az innivalót.
Közben, mikor mindhárman aludtak, egy régi, gyermekkori imádság jutott eszembe: "Én Istenem, Jó Istenem, lecsukódik már a szemem, de a Tiéd nyitva Atyám, õrzõ kezed vigyáz reám".
Az enyéim nyugodtan becsukták a szemüket, aludtak. Ekkor éreztem azt a csodálatos érzést, hogy rám bízták magukat. Az Úr mellett az én kezemben van a biztonságuk, a létük. Dehogy tudnék elaludni. Ha bajuk van, kisegítem. Ha kérdeznek, válaszolok Ha alusznak is, nyugodtan teszik, mert Apa vigyáz, ébren van.
Jézus mondta: "HA ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tõle?" (Mt 7:11).
Igen Atyám!
Áldalak azért, hogy becsukhatjuk a szemünket, hogy Te vigyázol ránk! Azért, hogy értelmetlenné válik az aggódásunk, ha ismerünk Téged! Akkor is, ha az éjszaka sötét fátyolba csomagolja létünket. Mert ígéreted szerint szûnik az éjszaka, lassan lecsúszik rólunk az éjfátyol, s a vakító fény harsogja a sötét elmúltát. S Te, aki a sötétben vigyázó szemmel segítettél, dicsfénnyel vársz minket. Áldassék Szent Neved!

Isten nélkül - biztonságban?

2008-08-25T22:10:00.000+02:00

Isten nélkül - biztonságban?
Egy világhírû, a televízióban nemrégen vetített film megrázó képei indítottak írásra. Régmúlt történetet elevenített fel a rendezõ, csaknem belesodorva a nézõt a többórás esemény szenvedõ alanyai közé.
Advent táján talán még érzékenyebben fogadjuk az efféle üzeneteket.
Készült egy nagyszerű hajó. Óriási mint Nóé bárkája. A bárka, ami özönvízen is átsegítette a maroknyi népet, és állatsereget, mert az Úr parancsára készült, mert az Úr rendelkezett a felépítményrõl, a berendezésrõl, a beköltözõkrõl, még az ajtót is az Úr zárta be, majd nyitotta meg Araráton.
Emez nem számol az Úrral. Titanicnak nevezik a titánok erejére utalva, és biztosak abban, hogy legyõzhetetlen. Nincs elég mentõcsónak, nincsenek vészjelzőõ rakéták, csak kimondhatatlan önbizalom. Sõt ki is mondják önhitten: "Még az Isten se tudja elsüllyeszteni!" A szerintük nem is létezõ, vagy természetté degradált hatalmas Úr!
A filmet nézve a végidõk bibliai üzenetei elevenedtek meg elõttem. A hajón lévõk életveszélybe kerülnek. Léket kapott a Titanic. Ömlik a monumentális hajótestbe a víz - ott lenn. Ott már tudható, hogy vége. A kapitány két órát remél még, de ezt el kell hallgatni. Nehogy pánik törjön ki.
Napjaink is ilyenek. Világunk nagy hajója léket kapott. Ömlik a víz. Tragikus a jelen, kilátástalan a jövõ. A bûn tengere elnyelni kívánja az embereket.
A Titanicon eközben fent még mulatnak, biztonságot tudnak, alszanak, vagy éppen kártyáznak, zenélnek - mint rendes idõkben. Nem tudnak a két óráról, nem a veszélyrõl.
A XX.szd utolsó "napjai" is így telnek. Népünk ma sem tudja, hogy mekkora veszélyben van. Nem hallja a beáradó víz morajlását, nem látja az emelkedõ víz-bûn szintet, nem hiszi, hogy a bûn zsoldja a halál", csak él, és mulat, vagy problémázik, de nem a lényegen.
Vajon miért nem tudja? Pedig vannak prófétáik, vannak só-világosság keresztyének. Van misszióparancsunk, amely arra kötelez, hogy riasszuk embertársainkat, kiáltsuk, hogy süllyed a világ hajója, hogy veszélyben vagyunk.
Döbbenetesek a képek tovább. Nincs mindenkinek hely. Csak a nõk és gyerekek. A férfiak miért nem? Hallom az Igét: "az egyik felvétetik, a másik …- marad". Függetlenül a szelektálás módjától elborzaszt, hogy nincs mindenkinek hely.
Urunk azt mondta: "Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.". Megnyugtató üzenete az Úr Jézusnak ez a kedves ígéret. "Van hely, van hely: Ó lépj be hát ma még!" énekljük gyakran azzal a hittel, hogy látjuk amint léket kapott "Titanicunk" mellé odaáll a mentõ bárka. Régi hajónk pompás fölszereltsége, kényelme, eleganciája lehengerlõ. Urunk - a bárka kapitánya halkszavú. Nem lármáz, nincs csillogás, pompa, dicsõség. Mégis Övé az élet, Õ az Élet, és aki átmegy Hozzá, az mintegy "átment a halálból az Életbe". A csillogó evilágot - ami süllyed - elhagyva átkerül a bárkába, ami elvisz a ragyogó mennyei birodalomba. Ott lesz majd kényelem, szépség, boldogság, minden.
Hihetetlen, hogy világunk egyszer recsegve, ropogva felbomlik?
Magam elõtt látom most is a szétroppanó óriáshajót. Amint a világ dicsõsége megsemmisül. Eltûnik mindenestõl. Értékek, vágyak, életek vele mennek. Magával ránt a süllyedõ hajó örvénye mindent. Aztán elsimul a tenger.
Méghogy az Isten sem tudja elsüllyeszteni? A tenger is elég volt. Az Isten tengere. A több, mint 4000 méteres tengerfenék sötétje azóta is fogva tartja Titanicot. Csaknem megváltoztathatatlanul.
Ilyent sorsot ígért Urunk a megbánt, megvallott, és elhagyott bûneinknek is. Oda a mélybe veti, hogy ne minket nyeljen el a bûn-tenger. Valld meg ma Neki bûneidet, és boldogan fogod látni, ahogy elveti, megsemmisíti azokat. Megbocsátó szeretetével megtisztítva lépj át a "mentõ bárkába", ahová "Jézus hív Téged a bûn mélyébõl…"
Befejezésül még egy kép. Egyik mentõcsónakban álruhában egy férfi van. Ráadásul még korábbi gonoszságát fokozva fegyvert ránt. Újból csak egy Ige hasít végig rajtam. "Barátom! Mimódon kerültél ide?" Álruhában? Csalással? "Vessétek ki!" És kikerül a mentõcsónakból.
Adventi ünnep közben készülsz-e a világ szétroppanására? Megmenekültél-e az eljövendõ ítélet elõl?
A bárkában ülve mondjuk együtt: "Jézus vezess engemet … örök révbe érkezem!"
1998. december

RETTEGÕ

2008-08-25T22:09:00.000+02:00

RETTEGÕ
"Mi lesz velem? Mit tegyek? Halálos beteg vagyok? Elkárhozom!!!? Nem szeret senki sem? Félek, jaj...!"...
... sorolhatnánk - s nem lenne vége szörnyû állapotunk felidézésének. Valóban ilyen lenne az élet? Rettegnünk kellene mindig, mindentõl, mindenkitõl?
Vajon a Biblia milyen tanácsot ad ebben a kérdésben?
1. Isten az embernek adja az állatvilág feletti uralmat, így az állatok része a rettegés: " És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;" (1 Mózes 9:2)
2. Az emberek között is privilegizált helyzetbe hozza a saját népét, a NÉPET, a választottakat. Ha a helyükön vannak, akkor: " Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek." (5Mózes 11:25)
3. Egyetlen dolog rettentheti a hívõket, akiknek Jézus Krisztus urukká lett, s ez a BÛN. Ezzel "rettenetes dolog az Élõ Isten kezébe esni!" (Zsid 10,31)

Kell-e, szabad-e tehát rettegnünk?
Testünk biztonsága bármilyen körülmények között élünk is, csekély. A civilizációt nem, vagy alig ismerõk körében a természet erõi, s a vadállatok okoznak "állandó" rettegést. Nincsenek gondosan zárható ajtóik, biztonságos lakásuk, így állandó készenlétben vannak a védekezésre. Nem alhatnak mélyen, nyugodtan,... De vajon mi, akik a modern zárak, a kiváló riasztórendszerek között, vadaktól távol élünk, nyugodtak vagyunk-e? Nincsenek-e meg a saját rettegnivalóink? Áldás-e a vagyonos élet, vagy szörnyû rettegések kútja? Igaz a zsoltáríró szava: "Ha az Úr nem õrzi a várost, hiába minden emberi õrködés!". Kedves olvasóm! A földi értékek vajon áldást jelentenek-e számodra? Tudsz-e örülni lakásodnak, hisz az Úrtól kaptad azt. Boldog vagy-e értékes tárgyaid között, örülsz-e hálaadással autódnak, nyaralódnak, bármi plusznak, amid van? Lehet, hogy az Úr sok dologgal áldott meg, s amit Õ adott, azt félted, amiatt rettegsz? A "van" kitermelte a maga pszichés betegségét is, a ajtózárási-elbizonytalanodást. Hányan rettegnek netán istentiszteleten is amiatt, hogy "nem felejtettem-e el bezárni a lakás, vagy a kocsiajtómat?". Nehogy kiraboljanak! És hull az Igemag, de hová?
Emberkapcsolataink is ugyanúgy telve lehetnek rettegéssel. Mit gondol rólam a másik? Mikor fecsegi ki közös titkunkat (bûnünket), vagy mikor sértõdik meg rám? "Homo homini lupus" ("Ember embernek a farkasa") tartja a régi latin mondás, s milyen igaz: vadak között élünk e földön. Ember ember ellen támad, a családban, a gyülekezetben, munkahelyen, s bárhol, ahol ember embert ér. Ugye, te nem okozol rettegést senkinek sem.
Emberlétünk is okozhat feszültségeket, rettegéseket. Félünk a holnaptól, félünk a betegségektõl, az egzisztenciális bizonytalanságtól, s ki tudja még, hogy mitõl. Miért?
"Ne rettegj, bármi sújt téged,
Isten gondol reád ..."
Esetleg éppen ettõl rettegsz?
Nos, lássuk mikor, miért kell rettegnünk, és milyen szempontból tilos ezt tennünk. Az Úr Jézusról ezt jegyzi fel Márk: "..kezdett rettegni, és gyötrõdni..." (Mk 14,33). Pál elmondja, hogy Korintusban "erõtlenség, félelem, és rettegés között jelent meg" (1Kor 2,3). Vannak tehát körülmények, amelyek okozhatnak ilyent? A teherhordozásnak, a megpróbáltatásoknak ezen a szintjén igen. Azonban mi, mai hívõ emberek kapaszkodjunk bele az Úr ígéretébe: "Mert olyanná leszel, mint a víz mellé ültetett fa ... nem retteg..." (Jer 17,8). Ha az Övé vagy, nincs mitõl félned. Kezében tartja apró életed, és fontos vagy számára. Garanciát vállalt erre a hetven-nyolcvan évedre, és örök életet is ígért. Ha szereted Istent, akkor minden, MINDEN javadat szolgálja. Eszerint semmitõl nem érdemes rettegni, hisz bármilyen úton is, de célbaérkezünk. Mégis a filippibelieket így figyelmezteti a nagy apostol: "...félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket" (Fil 2,12) Ahogy a menyasszony "retteg"(?) fehér ruhájának esetleges beszennyezõdésétõl, és vigyáz rá nagy figyelemmel, hiszen tisztán akar oltár elé állni jegyesével, úgy kell mindnyájunknak õrizkedni a tisztátalanságtól. Igen, a bûntõl rettegj! Az Ördög hatalmát ne becsüld le, rettegj attól, hogy az övé lehetsz. Kerüld el minél messzebbre. Menekülj az Úrhoz. Õ vár rád, és nyugalmat kínál életed minden idejére.
Szabad-e rettegést okoznunk? Igen. Isten Igéje kifejezetten elõírja. Ahogy azt Mesterünk is tette, elõször az evangéliumot kell hirdetnünk minden népnek, s ha erre nem hallgatnak, Júdás apostol arra bátorít fel levele 23. versében: "Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva õket a tûzbõl, és utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett!" Megszomorítani, megrettenteni a megtérés érdekében. Soha sem emberi ötletek szerint, hisz úgy értelmetlen feszültségeket okoznánk, hanem az Úr vezetése alapján. Õ ért a sebészkés használatához.
És végül. "Ó bízd magad a kegyelemre, hidd az számodra is elég!" Merülj bele az Úr áldó szeretetébe, fogadd el biztonságát, amelyet neked kínál, és élj Vele nyugodt, boldog életet.
Múlt, Jelen, Jövõ 1996.

ÚT A LÉLEK ÖRÖMÉHEZ

2008-08-25T22:08:00.002+02:00

Nem csupán jelen korunk különös velejárója a szomorúság, a kesergés, hiszen az emberlét állandó harcok, csalódások, törések színtere. Ebben mindig voltak/vannak győztesek, akik most éppen boldogok, és vannak (most) szomorú vesztesek. Az események továbbhaladása gyakran okoz szerepcseréket, s a mai győztesek holnap talán vesztesként keseregnek, és viszont: a mai szomorú vesztesek holnapra boldog győztessé lehetnek, és mindez megszámlhatatlanszor ismétlődhet.
Milyen rettenetes állapot ez! - az ideiglenes boldogság, aminek bármikor vége lehet, és az elkeserítő szomorúság, aminek megtalán soha nem lesz vége. Ez lenne az élet? Ilyennek kellene lennie?
Mondjuk ki bátran, hogy az Isten nélkül élők számára igen, és Ö nélküle ez soha nem lesz jobb. Marad a borzasztó keserűség, a bizonytalan jövő. Az ÁTOK alatt élôk ezt kell, hogy szenvedjék. A BŰN mindig következményekkel jár. Ez a kezdeti, még visszafordítható hatása a bűnnek, majd a végső ÍTÉLET után mindez megváltoztathatatlanul rögzül.
Ennek feloldására egyetlen út található a világmindenség számtalan útja között: "Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és ÖRÖK ÖRÖM fejükön, vigasságot és örömöt találnak: és eltűnik minden fájdalom és sóhaj."
MEGTÉRÉS! Ez a kulcs a boldogsághoz, az örömteli élethez! Jézus mondja: "Én vagyok az út az Atyához!" (Jn 14:6), vagyis az egyetlen összekötő kapocs, Aki által szabad menetelünk van naponként Mennyei Atyánkhoz. Ennek az útnak van egy nagyon szigorú kezdete is. "Szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz." (Mt 7:14), de az Úr Jézus bíztatóan azt is elmondja, hogy :"Én vagyok az AJTÓ..." (Jn 10:6), Aki megindul, és segít erőtlenségeinken.
Mindenkinek el kell dönteni, hogy akar-e boldog lenni, örülni? Ha úgy döntesz, hogy igen, akkor "Lépj a megnyílt üdvajtón át! Mikor teszed? Ó mért ma nem?" (HH 485.) Ez az út a Szentlélek ÖRÖMÉHEZ, ez az ÖRÖK ÖRÖM kizárólagos útja. Hiszed-e, hogy Drága Urunk meg tud ajándékozni ezzel?
Mi ez az ÖRÖM? A Gondviselő Atya megnyugtató jelenlétéből, szeretetéből fakadó békesség, ami átragyogja életünket. A hit, amely nem kérdez aggodalmaskodva a holnapról, hanem boldogan él a mában. A gyermek boldog derűje, amelyen átragyog a napsugár.
Az ÖRÖM egyedül, -a múlt terheit, bűneit cipelve elérhetetlen. Csak, ha KEGYELEMben részesül a bûnös, úgy juthat ÖRÖMre, ami nem saját produktuma, hanem ajándékba kapta. Benne terem, de a Lélek termi, akit befogadott. Csodálatosan fogalmazza a zsoltáros a mindvégig érvényes igazságot:" ...teljes öröm van Tenálad; a Te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké." (Zsolt 16:11.) Ha ugyanis Ö ott van az életedben, akkor hatásai egyre erősebben érezhetőek. Leleplezi rejtegetett bűneidet, azután megbocsátja azokat, ha rendezed Vele. Kapcsolataidat Ö fogja irányítani, és áldani, így mindenkivel rendezetten élhetsz. A földi, anyagi dolgokhoz való viszonyulásaidat is Ö határozza meg, így tesz alkalmassá az ÖRÖM elfogadására. " Mert az Isten Országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szent Lélek által való öröm." (Róm 14.17.)
Akkor tudsz maradéktalanul örülni, ha mindent elengedtél, ami a földhöz köt, s Ö lett a lényeggé számodra. "Elveszthetek mindent sorba , ha Te megmaradsz nekem." Ajándékozza meg földi életedet azzal a Mennyei Örömmel, amelybe mindnyájan készülünk, s ha Ö tölt meg vele, akkor képessé tesz arra is, hogy továbbadj belőle. Erre rendelt, ezért derített örömre, hogy áldott melegének, fényének hordozójaként éljünk. Nem csak Pünkösdkor, hanem mindig.
1994. április

Van erőnk mindenre?

2008-08-25T22:02:00.000+02:00

Van erőnk mindenre?

"Mindenre van erőm a Krisztusban,
aki megerősít engem..." (Fil 4:13.)

A fenti kérdést sokan közömbösen olvassák, hitetlenkedve abban, hogy valamikor is igennel válaszolhatnának rá. Sokan alázatos hálaérzéssel mondják Pál apostollal együtt, hogy "...igen, van, ... a Krisztusban...!".
Vajon, kedves olvasó - te hogy állsz ezzel a kérdéssel? Életed harcai, terhei között mit mondhatsz el magadról?
Álljon elõttünk most Pál igei üzenete: "pa/nta i)sxu/w", vagyis mindenre (értsd ezalatt valóban a MINDENT - a testi és lelki létünket érõ összes hatást) erős vagyok, mindenre képes vagyok...
E kijelentést eddig bárki elmondja, hívõk-hitetlenek egyaránt. Sokan oly mértékû önbizalommal élnek, hogy saját erejükre, megalapozott egzisztenciájukra, felelõtlenségükre építve úgy vélik, hogy nem érheti õket semmi, mert mindent képesek megoldani (pénzükkel. kapcsolataikkal, erejükkel, vagy ravaszságukkal). Való igaz, hogy sok dolgon átsegíthetnek e lehetõségek, azonban nem MINDENen. Lehetsz hívõ, vagy hit nélkül élõ, ha ilyen bizodalmad van, ez eleve vesztésre van ítélve. Bármikor elvesztheted a pénzed, vagyonod egészét, kapcsolataid egyik napról a másikra megszűnhetnek, erőd-egészséged a másodperc töredéke alatt semmivé lehet, és bénán, kisemmizetten, barátok nélkül vajon mire lenne erőd? Semmire sem.
...mindenre erős/képes vagyok ABBAN AKI megerősít engem - írja az apostol, és e mondatban az önbizalom legkisebb üzenete sem található. Az üldöztetéseket, megpróbáltatásokat ismerõ, ezeket naponként hordozó, és ezekben győzedelmeskedő ember boldog bizonyságtétele, az önmagán való önzetlen túlmutatás. "ABBAN, AKI ERŐSSÉ TESZ" - a Krisztusban. Milyen fenséges hit ez, amely nem a benne megnyilvánuló erőket mutogatva emelkedik az emberek szemében, hanem Bemerítõ Jánosként éli: "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom!"(Jn 3:30).
Néhány pontban foglalkozzunk most azzal, hogy mi mindenben is van szükségünk Isten megerõsítõ kegyelmére, hogy el tudjuk mondani:
- Van erõm szakítani eddigi bûnös életvitelemmel. Amire nem voltam képes az Úr Jézus nélkül, azt vele képes vagyok megtenni. Szenvedélyeimtől megszabadít, megkötözöttségeimet feloldja, rossz szokásaim, erkölcstelen társaságom, kicsapongó életem undorral tölt el, és ÁLTALA megújul minden. Ki tudná ezt e csodálatos erő nélkül véghezvinni.
- Van erõm arra, hogy hûséges maradjak Szabadítómhoz. Kísértések tüzében élve is Övé maradok. Nem azért, mert olyan könnyû, vagy saját erõm oly nagy, hanem, mert õ termi bennem a hûség gyümölcsét, általa maradhatok az Õ biztonságában.
- Van erõm szeretni ellenségeimet. Azt, amit korábban elképzelni sem tudtam, vagy ha Bibliát ismerve saját akarásommal próbáltam is, és nem ment, most kegyelembõl képes vagyok rá.
- Van erõm szeretni az erõtleneket, gyengéket, bûnösöket. Korunkban is a bátraké, az erõszakosoké az elõrehaladás, a szánnivalókra, a tisztátalanokra, megvetnivalókra "senki sem ügyel". Ugye te már igen.
- Van erõm szolgálni Megváltómat! Tõle kaptam életet, erõt, egészséget, bûnbocsánatot, s ezt ha egész életem odaáldozom, sem tudom meghálálni. Hogyne próbálnék mindent megtenni hálából. S még ezt sem a saját erõmbõl, mert abból csak önzésre futja, magamnak gyûjteni, tartalékolni, és Õ ebben nem gyönyörködik, hanem az Õ segítségével. Hála Néki, hogy még ebben is segít!
- Van erõm krisztusi igába hajtani a fejem. A világ sajnál a hittel járó lemondásokért. Szánnivalónak látják a keresztyén életet, nekem pedig boldogan van erõm ebben élni, és csak azt látom, hogy hálámat így kifejezhetem Uram elõtt. Elõttem ment a kereszthordozásban, miért keresnék én könnyebb utat. Ha Õ ezen kellett, hogy végigmenjen, számomra is ez ad üdvösséget.
- Van erõm arra, hogy terhet hordozzak. Minden gondomat Õreá vethetem, hiszen segítségét ígérte. Bármi is legyen életemben: betegség, szegénység, szeretetlen családtagok, rossz szomszédok, munkanélküliség, vagy rossz munkahely, s úgy látom, hogy össze kell roskadnom, Krisztus megerõsít, és ezáltal van erõm erre is.
- Van erõm MINDENRE! Bármi is következzen. Ha visszaemlékezünk a megtett útra, úgy azt látjuk, hogy Istenünk csodálatosan sietett a segítségünkre mindig, amikor szükségünk volt rá. Nem ismerjük a jövõt. Lehet, hogy nagyon nehéz idõk következnek mindnyájunk, vagy némelyek életében. Üldöztetések, meghurcoltatások, mártírhalál - ki tudja mi jön? Vagy béke, és erkölcstelen, istentelen gazdagság, amely erősebb csábítás, mint a mártírhaláltól való félelem. MINDENRE!!! Jöjjön mindaz, amit Isten megenged, és nem félek, mert "...ha Isten velünk, akkor ki lehet ellenünk?" (Róm 8:31)
- Van erőm rábízni a jövőmet Jézusra! Õ mondta: "Ne aggódjatok a holnapotok felõl...!" Ha ezt kérte, segít megvalósítanom is. Nem kell pogány módra rettegnem, hanem a bele vetett bizodalomban élhetek boldogan, megelégedetten.
Tudjuk elmondani mindnyájan a mottó-igét: "Mindenre van erõm a Krisztusban, aki engem megerősít!"!
1995. október

Sárospatak és környéke

2008-08-25T20:41:00.001+02:00

Itt vagyunk e gyönyörű városban.

Sárospatakon.

Elkezdek blogot írni. Nem a nagy nyilvánosságnak, csak magamnak, s ismerőseimnek.
Alkalomszerűen.

http://picasaweb.google.hu/mekornel

Augusztus 20-án érkeztünk, hogy egy kicsit gyönyörködjünk a Zempléni-hegység csodálatos tájaiban.

A környék tele van történelmi emlékkel. Milyen különös látni a pataki várban a régi építők keze munkáját, érezni a régmúlt harcok ágyújának lőporfüstjét, és közben messzire ellátni - a teremtett világ csodáira.

A Bodrog végigsimítja a város oldalát, s eközben otthont nyújt millió, és milliárd szúnyog számára. Gyönyörű, de szinte elviselhetetlen a vízpart közelében lenni.

Károlyfalva is útbaesett, amikor szerettük volna megnézni a Megyer-hegyen látható tengerszemet, de az útviszonyok, és a szúnyoginvázió megakadályozott benne.

Eljutottunk Hollóházára, ahol megnéztük a porcelángyárat, a múzeumot, a különleges templomra is ránéztünk, és a település végén egy pihenőnél gyönyörködtünk a táj szépségében.

Füzér következett. A vár, és fentről a kilátás álomszép volt. Milyen különös elszántság kellett a régieknek, no meg némi kényszer, hogy ezeket a távolbanéző várakat megépítsék.

Sátoraljaújhelyre is eljutottunk néhányszor. Átutazóban, uticélként megfordultunk a gondozott, szép megjelenésű városban.

Mikóházán egy kiadós ebédet fogyasztottunk el.

Göncön a Károli Gáspár utcában a templom és múzeum tárult elénk.

Vizsolyban az ősi Biblia hirdette, hogy a régmúlt időkben, 1590-ben is fontos volt Isten Igéje.

Boldogkőváralja azt üzente, hogy érdemes keresni, várni a boldogságot - akár egy kővár alatt is. Megtalálható.

Erdőbénye felé vissza Sárospatakra ámulat volt az osztályrészünk. Nagyon, nagyon szép.

Hála érte Istennek, hogy alkotásai olyan nagyszerűek.

Bárcsak mi emberek is ilyenek lehetnénk!