2009. február 5., csütörtök

400 év

Az újpesti baptisták története Pest, Buda, Óbuda egyesítésének évéig nyúlik vissza., 1873-ban érkezett Magyarországra Meyer Henrik, mint a Brit és Külföldi Bibliatársulat bibliaterjesztője, aki a Szentírást nem csak árusította, hanem magyarázta is. 1873. március 6-án járt először a Károlyi család által alapított településen. Újpest, az akkor önálló település Meyer korabeli naplójában Neupest néven szerepel. Emlékirataiban többször is megemlékezik magyarországi munkájának kezdetéről, köztük újpesti látogatásairól is. Az 1870-es évek második felében családoknál tartották az összejöveteleket. 1873 márciusában járt először Meyer Újpesten, és ugyanaz év június 2-án már 26 embernek prédikált Isten igéjéből. 1873-at tekintjük az újpesti baptista misszió kezdetének.

Zsúfolásig megtelt az újpesti imaház 2009. február 1-én, amikor megnyitottuk a baptisták 400 éves jubileumi évének magyarországi ünnepségsorozatát.

A megnyitó ünnepélyre nagy sokaság érkezett, hogy hallgassa az előadást, a prédikációt, a kórus énekét, a köszöntéseket. Hogy közösség legyen, gyülekezet, Isten népének áldott sokadalma. A Központi Kórus – Oláh Gábor vezetésével – magával ragadta a jelenlevőket Isten trónusa elé, hogy lélekben közösen énekeljünk halleluját, és együtt pillantsunk be Isten dicsőségébe.

Az istentisztelet része volt a történelmi visszatekintés. Dr. Mészáros Kálmán egyházelnök testvér vetítettképes előadással kalauzolt végig a 400 esztendős úton, megállva a főbb állomásokon.
Az egyháztörténet igazolja, hogy a keresztyénség kétezer éves története alatt - az apostoli kortól napjainkig - mindig voltak olyan evangéliumi csoportok, amelyek a baptisták által ma is vallott legfőbb bibliai igazságokat hirdették és gyakorolták.
A mai baptizmus tanítását és gyakorlatát a reformáció korában keletkezett anabaptista mozgalmak közelítették meg a legjobban.
Jelenlegi formájában a baptizmus az újkor szülöttje. Európában 1609-ben indult el, amikor Amszterdamban Smyth, John ( 1612) az angol államegyház üldözöttje, több puritán társával együtt Jézus Krisztus példájára bemerítkezett.

Az igehirdetés szolgálatát Mészáros Kornél főtitkár testvér, a vendéglátó újpesti gyülekezet lelkipásztora végezte, Mk 8,27-30. alapján. Hálaadással tekintve a 400 éves múltra, a baptisták munkájának, szolgálatának kiemelkedő voltára, mégis a megkerülhetetlen kérdéssel kell szembenéznünk: „Ti kinek mondotok engem?” Bárcsak a legfontosabb az lehetne számunkra, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltó, a Szabadító, a gyülekezet, az egyház, a baptisták Ura!

Az ünnepen felkérést kaptak a közösség különböző szolgáló csoportjai, hogy röviden szóljanak tevékenységükről. Így a férfiak munkájáról Marosi Nagy Lajos presbiter, a nők szolgálatáról Kübler Jánosné Zsuzsa, lelkipásztorné szólt. Az ének-zene, mint közösségünk meghatározó tevékenysége, az Oláh Gábor karnagy testvér vezette bemutatóban tárult elénk. A fiatalok szolgálatáról Kovács Dániel teológiai hallgató szólt, majd a BTA tanulmányi igazgatója, Urbán Gedeon beszélt a gyermekek között végzett munkákról, és az oktatási lehetőségekről. Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója a baptisták segítőkészségéről, és közösségi életünk csodájáról számolt be.

A Magyar Baptisták Világszövetségének titkára, Papp János missziói igazgató szólt a nagyvilágban szétszórva élő magyar baptistákról. A határon túli magyar baptisták jelenlévő képviselői igei gondolatokkal, köszöntéssel szolgáltak. Dr. Kovács József főtitkár Erdélyből, Dóczé Bálint a Felvidékről, Nyúl Zoltán és Nagy Tibor testvér a Vajdaságból volt közöttünk.
Papp testvér felolvasott az amerikai kontinensről érkező köszöntő levélből is, amelyet Herjeczki Géza testvér írt, valamint a Kárpátalján élő magyar baptisták életéről beszélt.

Az istentiszteleten énekelt 400. ének vezérgondolatunk maradhat. „Csak Jézus, senki más…!”
Áldással, majd a Himnusz eléneklésével fejeztük be bő 3 órás ünnepünket.
A 400 évért: Soli Deo Glória!

2009. február 3., kedd

2009 - a 400 éves jubileum jegyében!

Micsoda történelmi múlt!
Mi minden van már mögöttünk!

Amikor 400 éve Amszterdamban megalakult az első baptista gyülekezet nem is gondolták hitelődeink, hogy milyen történelemformáló tettet hajtanak végre.
John Smyth és Thomas Helwys egyszerűen csak engedelmeskedtek Isten Igéjének, és azóta mintegy 120 millió követőjük akadt.

Február elsején Újpesten közösen emlékeztünk a történelmi múltra, a megtett útra, az elvégzett szolgálatokra, a megnyert áldásokra.

Ebben az évben sokszor mondjuk, halljuk majd: 400 évesek vagyunk.

Adja meg az Úr, hogy mégis fiatalos lendülettel szolgáljunk Neki, a világ Urának!